Pétervári-Molnár Bendegúz második lett az egypárevezősök első előfutamán, így bekerült a negyeddöntőbe.

A megnyitó napjának reggelén a magyarok is bemutatkoztak a tokiói olimpián: Pétervári-Molnár Bendegúz második lett az egypárevezősök első előfutamában, s ezzel bejutott a szám hétfői negyeddöntőjébe.

Elindult az olimpia, máris összejött az első magyar negyeddöntőbe jutás

Pétervári-Molnár Bendegúz a tokiói nyári olimpia egypárevezős versenyszámának előfutamában a tokiói Sea Forest Evezős Pályán 2021. július 23-án.

Fotó, címlapkép: MTI/Kovács Tamás

A Sea Forest Evezős Pályán – amely később a gyorsasági kajak-kenu küzdelmeinek is otthont ad majd – a reggeli időpont ellenére az elmúlt napokban tapasztalt párás meleg, oldalszél és a koronavírus-járvány következtében üres lelátó fogadta a résztvevőket.

A Budapest Evezős Egyesület 28 éves versenyzője – aki öt éve, Rióban 14. lett, s másodszor vesz részt az ötkarikás játékokon – egy-egy brazil, iraki, kuvaiti, cseh és norvég riválissal csapott össze pénteken, közülük utóbbi ígérkezett a legnagyobb ellenfélnek.

Kjetil Borch Rio de Janeiróban bronzérmet szerzett kétpárban, emellett kétszeres világbajnok, s a verseny során bizonyította is klasszisát. Már a rajt után az élre állt, s végül óriási előnnyel ért elsőként a célba. A magyar evezős 500 méternél és 1000-nél is a harmadik helyen haladt brazil vetélytársa mögött, de aztán a hajrára beleerősített, és végül megelőzve a dél-amerikait, biztos másodikként végzett.

A futamból az első három jutott tovább a legjobb 24 közé, a többiek reményfutamra kényszerülnek.

"Nem volt rossz ez a pálya, bár kicsit jobban szét voltam esve, mint szoktam, jobban be is savasodtam. Ez amiatt van, hogy a szervezetem még nem teljesen állt át, a kiutazás eléggé megviselt. A negyeddöntőre jobban ki kell magam pihennem, de a továbbjutás biztosan megvolt, jól kontrolláltam a pályát." – mondta az MTI-nek a magyar sportoló.

Hozzátette: az oldalszél egy kicsit zavarta, főleg a rajtnál.

"Az edzésekhez képest nem volt hullámos a víz, de a szél rosszabb volt, mint a korábbi napokban" – fogalmazott.

Pétervári-Molnár – akinek a döntőbe jutás a célja – egyedül képviseli a magyar evezőssportot Tokióban.

Eredmény:

férfi egypár, előfutam:

1. Kjetil Borch (norvég) 6:54.46 p

2. Pétervári-Molnár Bendegúz 7:04.42

3. Luca Verthein Ferreira (brazil) 7:05.00

Forrás: mti.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Európa legtehetségesebb nemzete vagyunk. A magyar kultúra nélkül ezek még mindig nyersen ennék a vaddisznót! :-)))))))))))))))
Aki Én
@Shikari: Te a kulturáltságodból ítélve ma is nyersen eszed.
Egyébként a vaddisznó nyersen akár halálos is lehet. Jó étvágyat tuskó!
Shikari
@Aki Én: Figyelj bugris! Én nem szóltam hozzád! Te se hozzám! Idiótákkal nincs kedvem huzakodni!
Emmersson71
@Shikari: A vaddisznóevés olimpiai szám?
csak úgy....
@Emmersson71: csak a nyereg alatt puhítás a türk olimpián!
Shikari
@Emmersson71: Hát nyugaton nyersen, ha nincs magyar kultúra! :-))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok