Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a 70. Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 26 éves monacói pilótának ez az idei első és pályafutása 24. pole pozíciója, hazai viadalán immár harmadszor rajtolhat az élről. A Ferrarinak ez a 250. pole pozíciója az F1-ben.

Először történt ilyen a Forma-1-ben ebben a szezonban

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Leclerc mögött Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője végzett másodikként az időmérőn, a harmadik rajtkocka pedig a másik Ferrarit vezető spanyol Carlos Sainzé lett. A negyedik pozícióból Lando Norris, a McLaren brit pilótája vághat majd neki a futamnak, amelyen várhatóan nagy küzdelem lesz a Ferrari és a McLaren versenyzői között.

A címvédő és háromszoros világbajnok, az összetettben most is élen álló Max Verstappen (Red Bull) hatodikként zárt. A holland versenyző idén eddig az összes időmérő edzésen a leggyorsabbnak bizonyult. A másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez meglepetésre már az első szakaszban búcsúzott, így csak a 18. helyről kezdheti majd a versenyt.

A 78 körös Monacói Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

--------------------

1. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

2. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

Lando Norris (brit, McLaren)

3. sor:

George Russell (brit, Mercedes)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

4. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Cunoda Juki (japán, RB)

5. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

Pierre Gasly (francia, Alpine)

6. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)

Nico Hülkenberg (német, Haas)

7. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

8. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

9. sor:

Logan Sargeant (amerikai, Williams)

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

10. sor:

Valtteri Bottas (finn, Sauber)

Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.