Egy sejtelmes mondat – tényleg a nevető harmadik lehet Verstappen új csapattársa?
A Max Verstappen mellett alulteljesítő Pérez a nyári szünetben elveszítheti az ülését, utódja pedig olyan is lehet, akire kevesen számítanak.
Verseny előtti rituáléjáról mesélt lapunknak Charles Leclerc
A Magyar Nagydíj helyszínén nyílt lehetőségünk beszélgetni a Scuderia Ferrari HP pilótáival.
Klubbéli csapattársak lehetnek, Görögországba igazolhat két magyar válogatott labdarúgó
A görög klub érdeklődését egyik fél sem cáfolta.
Az utolsó hajó is befutott a Kékszalagon, több mint 450-en teljesítették a távot
Szombat hajnalban az abszolút győztes tagjai köszöntötték a legénységet.
Norris volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj időmérője előtt
Lewis Hamilton miatt a piros zászlók is előkerültek a Hungaroringen.
Megváltoztak a körülmények a Hungaroringen, a McLaren van a legjobb helyzetben az időmérő előtt
Lando Norris megőrizte a vezetést a McLaren számára a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol a wokingi autón tekintélyes fölénnyel végeztek az élen. Lewis Hamilton megpördült, a Ferrarik továbbra sem muzsikiálnak jól.
Menőzni akart, ehelyett rajta röhögött az egész stadion
Túl korán kezdett el sétálni, hárman is megelőzték.
Verstappen: A bajnoki címek nem számítanak, Alonsónak nyolc is lehetne
Bár eredményesség szempontjából már most is sikeresebb Fernando Alonsónál, Max Verstappen minden idők legjobb versenyzői közé sorolja a spanyolt.
Nekiment az FTC a Molnak, miután „fegyencvárosnak” nevezték a klubot egy Facebook-posztban
A poszt szerzője nemrég reagált is az FTC közleményére.
Két F1-es csapatnál is lehet esélye a visszatérésre Mick Schumachernek
Helmut Marko tudomása szerint nem csak az Alpine mérlegeli az F1-ben második éve nem versenyző Mick Schumacher leszerződtetésének lehetőségét. A Red Bull tanácsadója szerint a „Netflix-szupersztár” Günther Steiner nem részesítette méltó elbánásban a németet a Haasnál.
Bűncselekményen kaptak egy embert a rendőrök a Magyar Nagydíjon
Ittas vezetés gyanúja miatt egy embert állítottak elő.
Norris: Viselkedhetek f***fejként, de nem ettől fogok győzni
Lando Norris reagált a kritikára, miszerint a személyiségéből fakadna, hogy nem elég kemény a versenypályákon.
Palasics parádézott, de a magyar válogatott így sem bírt a mumusával
Vereséggel fordult az olimpiai főpróbára Chema Rodríguez együttese.
Hatgólos hátrányból fordított, végül mégis kikapott női kéziválogatottunk
Jövő csütörtökön már Párizsban lép pályára a csapat.
Hiába hencegett jobb helyismeretével Michelisz csapattársa, alulmaradt a hétvége első kihívásában
A TCR World Tour ezen a hétvégén a brazíliai Interlagosban versenyez, a Hyundai pedig ennek jegyében kvízre hívta két versenyzőjét, Michelisz Norbertet és Néstor Girolamit – ami kissé váratlanul magyar győzelemmel ért véget.
A Mercedes mérnöke elárulta Hamiltonról azt, ami miatt a Ferrari kezdhet aggódni
Lewis Hamilton az idén jókora verést kap a csapattársától szombatonként, a Mercedes egyik vezető mérnöke pedig rávilágított ennek okára.
Titkos edzőmeccset játszott a Liverpool, Szoboszlai kezdőként debütált az új edzőnél
Egygólos vereség lett a vége.
Russell szerint ha Hamilton tudta volna, hogy ilyen jó lesz a Mercedes, nem megy a Ferrarihoz
Csapattársa úgy sejti, Lewis Hamilton még megbánhatja azon szezon előtt meghozott döntését, miszerint 2025-től a Mercedest elhagyva a Ferrari versenyzője lesz.
Ferenc pápa az olimpiáról - Levél a békéről
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak – hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében, amelyben tűzszünetet kezdeményezett a július 26. és augusztus 11. közötti sportesemény idejére.
Csukló nélkül lett Európa-bajnok, a hazáért mindenre képes volt
Legalább négy hónapra kidőlt a sorból.
A Williams felfedte: igaz Ocon üléstesztjének híre, de még mindig nem Sargeantot akarják meneszteni
A Magyar Nagydíj csütörtökjén reppent fel a hír a paddockban Esteban Ocon lehetséges azonnali csapatváltásáról, a Williams csapatvezetője pedig most tisztázta, pontosan miről is volt szó.
A címvédő Fifty-Fifty kormányosa elismerte: voltak nehézségeik
A második Prospex Deltánál azt emelték ki: nem esett jól nekik, amikor a cél előtt méterekkel lehajrázták őket.
Leclerc szokatlan helyen törte össze a Ferrarit a hungaroringi második edzésen
Lando Norris jelentősen megjavította az első gyakorlás legjobb köridejét, amikor élen zárta az utolsó pénteki gyakorlást a McLarennel.
Leclerc balesete után Norris vitte a második szabadedzést Mogyoródon
A piros zászló után majdnem történt egy még nagyobb incidens a Hungaroringen.
Stollár Fanny párospartnerével bejutott a budapesti tenisztorna döntőjébe
Szombaton megvédheti címét a magyar, lengyel kettős a Római parton.
Amputáltatta az ujját, csak hogy versenyben maradjon – Hihetetlen áldozat az olimpiáért
Matthew Dawson, az ausztrál gyeplabda-válogatott kiváló játékosa, elképesztő áldozatot hozott annak érdekében, hogy részt vehessen a párizsi olimpián: önként amputáltatta egyik ujját. A történetet a Nemzeti Sport tette közzé – írja a sportal.hu
Pogačar újabb hegyi befutót húzott be sárgában, már 5 perccel vezet Vingegaard előtt - Kerékpár videó - Eurosport
A sárga trikós Tadej Pogačar nyerte a Tour de France 19. szakaszát az Isola 2000-en, és tovább növelte az előnyét összetettben, ami így már 5 perc fölött van a címvédő Jonas Vingegaard-ral szemben.
50 kilós cingárból lett a mádi tűzoltó a legerősebb magyar
Napi 9000 kalóriát eszik meg.
Rá sem ismerni a futball Eb hősére, talán az édesanyja is elmenne mellette
Alighanem övé a világ leghíresebb hajkoronája.
Brad Pitt ismét feltűnt a Hungaroringen, képen a hollywoodi filmcsillag
2025-ben futhat be az amerikai színész új filmje a mozikba.