Az őrjöngő Verstappen elmondta, mi volt az utolsó csepp a pohárban
A Magyar Nagydíjon Verstappen többször kikelt magából, kérdőre vonva a Red Bull hibás stratégiai döntéseit.
Váratlan helyről érkezik bombaigazolás Szoboszlai Dominik klubjához
Mind az átigazolási díj, mint a fizetés az ország történetének legmagasabbja lehet.
Marozsán Fábián meccslabdát hárítva győzött Horvátországban
Döntő szettben, rövidítésben kerekedett felül.
Egyetlen pont volt a tét, Alonsóéknál mégis besült a csapatutasítás
Amit a McLarennél a futamgyőzelem tétjével is képesek voltak levezényelni, az az Aston Martinnál a 10. helyért se ment – Lance Stroll a megbeszéltek ellenére sem engedte vissza maga elé Fernando Alonsót a Magyar Nagydíj végén.
Megszelídíteni Norrist – a McLaren csapatfőnöke lepasszolta a nehéz feladatot
A McLaren csapatfőnöke elmondta, a Magyar Nagydíjon végig azt gondolta, hogy Norris visszaengedi maga elé Piastrit.
Budapesti tenisztorna: az orosz Diana Snajder győzött
Az első helyen kiemelt orosz Diana Snajder nyerte meg a 232 ezer euró összdíjazású, budapesti salakpályás női tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben két szettben legyőzte a fehérorosz Aljakszandra Szasznovicsot.
Nagy nyomásnak ellenállva nyert futamot Michelisz egy világhírű, de számára új pályán
Michelisz Norbert megszerezte szezonbeli második futamgyőzelmét a TCR World Tour interlagosi fordulóján, ám előnye a tabella élén ezzel együtt is csökkent.
Pogacar a Giro után a Tourt is megnyerte
Ezzel 26 éve nem látott duplázást hajtott végre.
Da Costa megtorpedózta a csapattárs riválisát, a Jaguar mindkét pilótája elbukta a vb-címet az őrült fináléban
Mindössze négy pont választotta el a tabella élén Pascal Wehrleint, Mitch Evanst és Nick Cassidyt a Formula E londoni szezonzáró futama előtt.
Pogačar az időfutamot is megnyerte, hat győzelemmel zárta a Tourt - Kerékpár videó - Eurosport
Tadej Pogačarra nincsenek szavak, a nizzai időfutamot is megnyerte és 6 szakaszgyőzelemmel zárta a Tour de France-t.
Verstappen nem hibázott a Hamilton elleni ütközésben, a felügyelők érthetetlen indoklást adtak
Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközése alighanem szolgáltat majd még vitatémát a két pilóta rajongóinak.
Verstappen elküldte a fenébe a kritikáit kritizálókat
Max Verstappen a verseny után elégedetlenségét fejezte ki a Red Bull stratégiája miatt, de van egy nem túl kedves üzenete azok számára is, akik szerint túl sokat reklamált a Magyar Nagydíj alatt.
Ezt mondta Lando Norris a Magyar Nagydíjat befolyásoló csapatutasításról
Hamilton pedig a Verstappennel való ütközéséről beszélt a leintés után.
Michael Phelps: Kicsit edzenék, és 39 évesen is hazavágnám a világot 200 vegyesen
Ma is nyerő lenne a legenda a régi időeredményeivel.
Történelmi győzelem született a Forma-1 Magyar Nagydíjon
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában.
Norris körökön át küzdött az egójával, Piastri sem volt benne biztos, hogy megkapja a győzelmet
Bár könnyedén sétált el a kettős győzelemmel a Magyar Nagydíjon a McLaren, a csapat mégis feszültté tette a végjátékot két pilótája között.
Rafael Nadal döntős vereséggel hangolt a párizsi olimpiára
A 27 éves Borges pályafutása első tornagyőzelmét aratta.
Bepótolták a Balaton-átúszást, 11 ezren vettek részt a viadalon
Dél körül nagyjából egy órára a rajtot is fel kellett függeszteni, a legfontosabb szempont a biztonság volt.
Görögországba igazolt az Eb-n közönségsztárrá váló magyar válogatott csatár
Kétéves szerződést kötött.
Norris majdnem ellopta Piastri győzelmét, Verstappen nekiment Hamiltonnak a Magyar Nagydíjon
A simának tűnő kettős győzelem kis híján a csapategységet is megbontó morális és mentális játszmává eszkalálódott a McLarennél, de a vezetést a bokszkiállások során megkapó Lando Norris végül félreállt csapattársa elől, így Oscar Piastri személyében hatodszor avatott új futamgyőztest a Hungaroring. A szombati borúsabb...
Verstappen ütközött Hamiltonnal, Piastri történelmi sikert ért el a Hungaroringen
Norris engedett a csapatutasításnak, új futamgyőztest adott a Magyar Nagydíj az F1-nek.
Megvan, hol folytatja pályafutását Ádám Martin
Ádám Martin a görög élvonalban szereplő Aszterasz Tripolisz labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.
Itt fognak lakni az olimpiai faluban a magyar sportolók – videó
Így készülnek a magyar olimpikonok Párizsban: Szilágyi Áron bemutatta az olimpiai falut.
A két McLaren az első sorban, a rekorder az ötödik helyről rajtol - Verstappennek nehéz lesz tripláznia – a Magyar Nagydíj körről körre
A két McLaren az első sorban, a rekorder az ötödik helyről rajtol.
Kékszalag után irány Marseille: megkapták az olimpiai versenyhajókat a magyar vitorlázók
Érdi Mária és Vadnai Jonatán augusztus 1-jén kezd az olimpián.
Árulkodó szavak Péreztől, aki a gyerekei miatt nem dobja be a törölközőt
Sergio Pérez folyamatosan úgy tesz, mint akinek az ülése a legnagyobb biztonságban van, de az álarc mögött nagyon más lehet a helyzet.
Senki sem csapott le az Európa-bajnok spanyol gólvágóra
Pedig érdeklődött a Manchester City, az Atlético Madrid, az FC Barcelona és a Bayern München is.
Ki a 39. Magyar Nagydíj esélyese, mire számíthatunk a futamon?
Vasárnap 15 órakor elrajtol az idei Magyar Nagydíj, amelyen a McLareneknek nehezebb dolga lehet, mint szombaton.
Bajnokok Ligája- és Európa-liga győztes futballistát igazolt a Hajduk Split
Hazájával világbajnoki döntőig menetelt.
Dohányzó és italozó sportolója miatt bajba került a japán válogatott
Erre életkora miatt nem lehetett volna lehetősége.