Christopher Nolan Eredet-ének Steve Carell-lel, Zac Efronnal, valamint macskákkal és kutyákkal is meg kellett küzdenie a hétvégén az amerikai mozikban, az agyas thriller mégis győztesen került ki a csatából. Az Eredet harmadik hétvégéjén is megőrizte vezető pozícióját: 27,5 millió dollárt tett hozzá eddigi bevételéhez. A film összesen már 193,3 milliót keresett. Steve Carell és Paul Rudd a Dinner for Schmucks-banA premierfilmek közül egyedül a Steve Carell és Paul Rudd főszereplésével készült Dinner for Schmucks (a jelenlegi állás szerint Magyarországon nem mutatják be moziban) című komédia nyitott igazán jól: 23,3 milliót keresett mozinkénti 8004 dolláros, erős vetítési átlaggal. A film majdnem olyan jól indult, mint Carell tavaszi sikerfilmje, a Párterápia, amely 25,2 milliót keresett az első hétvégéjén. A Kutyák és macskák - A rusnya macska bosszúja (hazai premier: augusztus 5.) című családi film elhasalt. A beszélő állatokat felvonultató vígjáték - a 2001-es Kutyák és macskák folytatása - 12,5 milliót hozott, szemben az első rész 21,7 milliós nyitásával. Az IndieWire elemzője szerint kétszámjegyű nyitását csakis a 3D-nek köszönhette, és valószínűleg hamar eltűnik a süllyesztőben, mert a közvélemény-kutatások szerint a közönség sem lelkesedett érte túlságosan. Amanda Crew és Zac Efron a Charlie St. Cloud halála és élete című filmbenZac Efron képes volt meghódítani egy kisebb női közönséget a Charlie St. Cloud halála és élete (hazai premier: szeptember 2.) című romantikus drámával: a film nézőinek 79%-a nőnemű volt. A Charlie 12,1 milliót keresett, ami nem nagy durranás, de 44 milliós büdzséjéhez képest nem is olyan rossz, és mivel a nézőknek bejött a film, valószínűleg kedvező szájhagyomány kíséri majd. A múlt heti premierek közül az Angelina Jolie főszereplésével készült Salt ügynök bevétele 47%-ot esett. Az akciókrimi most 19,3 milliót vitt haza, összbevétele eddig 70,8 millió. A film 110 millió dollárból készült, úgyhogy szüksége lenne még némi lendületre, hogy nyereséget termeljen. A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Eredet ($27,5/$193,3) 2. Dinner for Schmucks ($23,3/$23,3) 3. Salt ügynök ($19,3/$70,8) 4. Gru ($15,5/$190,3) 5. Kutyák és macskák - A rusnya macska bosszúja ($12,5/$12,5) 6. Charlie St. Cloud halála és élete ($12,1/$12,1) 7. Toy Story 3($5/$389,7) 8. Nagyfiúk ($4,5/$150,7) 9. Varázslótanonc ($4,3/$51,9) 10. Alkonyat - Napfogyatkozás ($3,9/$288,2)

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.