Nyers halban rejlik a boldogság

Ha karácsonyi filmet kellene ajánlanom bárkinek, idén egészen biztosan a Sushiálmok-at mondanám. Igaz, hogy egyáltalán nem karácsonyi témájú, és nincs benne semmi az ilyenkor kötelező sziruposságból, hanem dokumentumfilm, ami javarészt egy toronyház alagsorában meglapuló lyuknyi étteremben zajlik, és a játékidő jelentős részében döglött tengeri állatokat mutogatnak benne. Viszont egy csodálatos emberről szól, aki nem egészen másfél óra alatt képes visszaadni a néző emberiségbe vetett hitét. Amíg élnek köztünk ilyen figurák, addig van remény. Jiro Ono a Sushiálmok-banDavid Gelb filmje a Sukiyabashi Jiro nevű tokiói sushiétterem tulajdonosáról, Jiro Onóról szól, aki - mint a cím is mutatja - nyolcvanöt évesen is olyan odaadóan űzi mesterségét, hogy gyakran sushival álmodik. A feszesre vágott film ügyesen adagolja az információkat Jiróról és étterméről: mintha a tíz éven át képzett tanoncokhoz hasonlóan minket is csak fokozatosan engednének bepillantani a sushi művészetének világába és a főszereplő életének intimebb zónáiba. Tonhalas sushi a Sushiálmok-banAz rögtön kiderül, hogy Jiro egy megszállott, aki a lehető legmagasabb szinten űzi a szakmáját, kizárólag ennek él, és (meglehetősen drága, de mindössze tíz ember leültetésére alkalmas) éttermébe egészen messziről is érkeznek vendégek - hiszen ő csinálja a világ legjobb sushiját. Aztán szépen egyre többet megtudunk Jiro hányatott gyerekkoráról, ami sokat megmagyaráz későbbi sikeréből, és két fiáról, akik nem választhattak saját utat, mert beleszülettek a sushikészítésbe, és most kétféle módon viszik tovább az apai örökséget. Bepillantást nyerünk a konyha működésébe, megismerjük azokat a - Jiróhoz hasonlóan - szinte dilisen perfekcionista beszállítókat, akikkel dolgozik (van külön tonhal-specialistája, rákspecialistája, rizsspecialistája stb.), és a végére tökéletesen megértjük, micsoda rengeteg, kitartó munka, szigor és odafigyelés kell ahhoz, hogy Jiro a szakmája legjobbja legyen. Jiro Ono és idősebbik fia a Sushiálmok-banDe mindebben az a szép, hogy igazából egyáltalán nem a sushiról szól. Természetesen sushirajongóknak és a csúcsgasztronómia iránt érdeklődőknek különösen be fog jönni a film, de én a megnézésére bíztatnám azokat is, akiket kiráz a hideg a nyers hal gondolatától is. Mert ez egy minden szentimentális máz nélkül, puritán módon tálalt, igaz történet arról, hogy hogyan lehet jól élni. Mármint úgy, hogy az ember teljesen átadja magát annak, ami a szenvedélye, hogy minden pillanatban a legjobbra törekszik, hogy folyamatosan fejlődik, és miközben mindezt megköveteli azoktól is, akikkel együtt dolgozik, maximálisan tiszteli a körülötte élőket és a környezetet. Mire vége a filmnek, tudjuk, máshogy nem is érdemes élni.