Íme az egyetlen hely a világon, ahol 500 éve ugyanannyi a bérleti díj

A legtöbb ember számára a lakbér a legnagyobb kiadás, amellyel havonta szembe kell néznie, és bár az árak ingadoznak, úgy tűnik, hogy minden évben van némi emelkedés, ami az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők számára erősen érezhető.

Milyen jogai és kötelezettségei vannak a bérbeadónak és a bérlőnek?

Lakásbérleti szerződést kötöttél, és nem tudod, hogy milyen kötelezettségeid vannak a szerződés alapján?

Megduplázódtak a lakásárak tíz év alatt Magyarországon

Az Eurostat felmérése szerint az uniós országok közül Magyarországon figyelték meg a harmadik legnagyobb drágulást 2010 és 2021 eleje között.

Vissza kell adja a már beszedett bérleti díjat az önkormányzat – Olvassa, kik élhetnek vele

Az állam, önkormányzat, illetve állami vagy önkormányzati többségi befolyása alatt levő cég nem követelheti a februári, márciusi, áprilisi, májusi és júniusi bérleti díjat – amennyiben azt már beszedte, akkor azt március közepéig vissza kell fizetnie a bérlőnek.

Budapest beérte Bécset albérletárban egy EU-s felmérés szerint

Bár Budapesten egész Európában az egyik legnagyobb mértékben nőttek az ingatlanok bérleti díjai tavaly, a magyar fővárosban, nemzetközi összehasonlításban, még mindig viszonylag alacsonyak a díjak; a jó állapotú, jól felszerelt lakásokat tekintve Budapest közvetlenül Bécs mögött szerepel az európai nagyvárosokat nézve –...

Terézvárosban a vállalkozóknak három hónapig nem kell bérleti díjat fizetni!

"Meghoztuk az első döntéseket a terézvárosi vállalkozások megmentéséért‼️" - írta Soproni Tamás, Terézváros polgármestere közösségi oldalán. “A bérleti díjak fizetésének felfüggesztéséről,

Albérlet hirdetések értelmező szótára

Kezdő és gyakorló albérlők számára egyaránt hasznos fogalmakkal ismerkedhet meg a következőekben.

122 ezer forint a lakások átlagos havi bérleti díja

Idén az első három hónapban a fővárosban a lakások átlagos havi bérleti díja valamivel több mint 122 ezer forint, a négyzetméterre vetített átlagos havi bérleti díj 2824 forint volt - derül ki a Rentingo.com lakás- és lakótárskereső online portál legfrissebb elemzéséből.

200 ezres tartozás miatt kerülhet utcára egy súlyos beteg nő

Fizetni nem tud. Ha kiteszik, nincs hova mennie. Próbál a felszínen maradni, de nem hagyják. Jó ez a rendszer? Orvosán keresztül szereztünk tudomást arról, milyen nagy bajban van egy súlyos beteg 44 éves nő, akit utcára akarnak tenni abból a házból, ahova még 1983-ban költöztek be szüleivel. Felépülésre nemigen van esélye,...

Megállt az albérleti díjak emelkedése Budapesten

A tavaly augusztusi csúcshoz képest már csökkentek a fővárosi albérletek árai.

Lehet-e CSED mellett ingatlan bérbeadásból jövedelmed?

Lehet-e ingatlan bérbeadásból jövedelme annak, aki CSED-et igényel?

Csaknem tízszeresére nő a pártirodák bérleti díja

Végre piaci alapokra helyezték a pártirodák bérleti díját...

30 millió forint maradt a bérlőknél

Fél évvel ezelőtt a nagykanizsai önkormányzat 30 százalékkal csökkentette saját tulajdonú belvárosi üzleteinek bérleti díját.

Van remény - Érkezik a segítség az adósoknak

Mind több részlet lát napvilágot a devizahiteleseket segítő kormányzati tervekből.

A fővárosban 50 ezer alatt könnyen lehet albérletet találni

Szakértők állítják, hogy az albérletek piacán a fővárosban továbbra is 50 ezer forint az alsó, lélektani határ.

Taktikázó devizahitelesek FIGYELEM! Az önkormányzatoknak nincs pénze a kivásárlásra!

A bankok tapasztalatai szerint akárhányszor elhangzik, hogy megmentik a hiteleseket, megugrik a nem fizetők aránya.

Nagy országos diákalbérleti körkép: mit, hol, mennyiért?

Hogyan alakulnak az albérleti díjak a válság második évében?

Törvénysértés Nagykanizsán! A pártok a bérleti díj töredékét fizetik

Nagyjából a piaci bérleti díj tizedét fizetik irodáikért Nagykanizsa pártszervezetei.