MABISZ: Népszerűbbek a biztosítások a munkáltatók körében
Két év alatt megkétszereződött ugyan azon munkáltatók aránya, akiknél a dolgozók biztosítási elemet is választhatnak a cafeteria keretük terhére, ám még mindig alacsony az átlagosan igényelt védelem mértéke.
Rejtekhelyek a lakásban, amiről azt hisszük biztonságosnak – Generali infografika
A betörés nagyobb sokkot okoz, mint egy autóbaleset, így ösztönös törekvés, hogy értékeinket megpróbáljuk elrejteni.
A digitalizáció és az insurtech már jelen vannak a biztosítók életében
Mikor innovációról beszélünk, mindig az aktuális hívószavak, nagy ötletek kerülnek középpontba, holott a hétköznapok nem csak ezekről szólnak Pandurics Anett szerint.
OVB: Poraktív hozzáállással sokat spórolhatunk a biztosításon
Okosabban kellene kellene költeni az egészségünkre: az egészségbiztosítási szerződések díja ugyanis töredéke a több száz milliárd forintot is meghaladó eseti kiadásoknak.
Netrisk.hu: Átlagosan 17 százalékkal emelkedett a kötelező biztosítás díja
Átlagosan 17 százalékkal magasabb díjról értesítették a biztosítók azokat az ügyfeleiket, akiknek január elsejével fordul a biztosításuk – derítette ki a Netrisk.hu több mint 200 ezer érintett autós adatainak elemzése alapján.
Financial Times: Dollármilliárdokat fizettek a biztosítók a természeti katasztrófák miatt
Biztosítási szempontból az egyik legköltségesebb év volt az idei a sorozatos természeti katasztrófák miatt, amelyek biztosítási kárértéke jóval meghaladja a 100 milliárd dollárt a Financial Times hétfőn ismertetett globális iparági felmérése szerint.
Elkészült az egészségügyi szűrőbusz-program első járműve +VIDEO
Minden településre eljutnak a kötelező orvosi vizsgálatokat biztosító mobil szűrőállomások, márciusig húsz ilyen busz áll forgalomba.
Ellenőrizze KGFB díját a MABISZ Díjnavigátorával
Már kalkulálhatók a január elsejei évfordulós szerződések kgfb-díjai is a szövetség fogyasztóvédelmi célokat szolgáló eszközén, a MABISZ Díjnavigátoron.
Növekvő európai ügyfélbázis, egyre többen bíznak az OVB-ben
Az OVB ügyfélkörének növekedése azt jelzi, hogy az európai népesség körében egyre nagyobb az igény a személyes és szakképzett átfogó pénzügyi tanácsadásra.
Digitalizációs stratégiára van szükség a biztosítási ágazatban
A biztosítási ágazatnak is el kell készítenie digitalizációs stratégiáját, az előttünk álló évtizedben a digitalizáció jelenti a legátfogóbb gazdaságfejlesztési programot - mondta Deutsch Tamás, miniszterelnöki biztos a MABISZ Konferencián.
Tájékoztatást adott ki az MNB a naptári évfordulós KGFB szerződésekről
Legkésőbb november 11-ig kell megkapniuk a jövő évi díjukról szóló értesítést azoknak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéssel rendelkező ügyfeleknek, akiknek december 31-én van a biztosítási évfordulójuk
Jön a Black Friday – így használd olcsón vagy ingyen a bank pénzét
A következő hetekben felpörög a kiskereskedelem, jön ugyanis az amerikai piacról indult, ma már világszerte elterjedt jelentős leárazásokat nyújtó Black Friday és a karácsonyi vásárlási szezon.
Panelkörkép: Még mindig keresettek az egykori házgyári lakások
Jelentős eltérések vannak a kínálati piacon a felújított, normál állapotú és felújítandóként eladásra hirdetett panellakások árai között - derül ki az ingatlan.com legújabb, több mint 15 ezer hirdetésen alapuló panelkörképéből.
Mabisz: lakásra, autóra és utazása kötnénk leginkább online biztosítást
Minden második magyar hajlandó lenne valamilyen online csatornán biztosítást, - leginkább KGFB-t, lakás-, illetve utasbiztosítást - kötni, de még egy életbiztosítási szerződésre sem szánnának többet 32 percnél, derül ki abból a kutatásból, amelyet a Századvég végzett el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) megbízásából.
Okoseszközök, amikkel növelheted az otthonod biztonságát – Generali infografika
Akár az autónkról, akár az otthonunkról van szó, az okos megoldások forradalmasíthatják, amit valaha gondoltunk a biztonságról.
MABISZ Konferencia: Képesek-e újradefiniálni magukat a biztosítók?
A Mabisz konferencia délutáni vezérigazgatói kerekasztalának tanulsága szerint a digitalizáció hívószavainak rengetegében hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy az innováció és a technológia nem cél, hanem eszköz.
Az MNB új lehetőségeket fog nyitni a biztosítók számára
Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Mabisz konferenciáján kiemelte: az új innovatív vállalkozásokkal, az insurtech és fintech cégekkel "ijesztgetik" a bankokat és a biztosítókat, ez azonban tévedésen alapul.
Eltérő álláspontok a kötelező biztosítási díjak alakulását illetően
Az egymillió év végi biztosítóváltással érintett autós közel tíz százaléka ellenőrizte biztosítási díját ma reggelig az internetes kalkulátoron.
Milliárdos károkat okozott az októberi vihar a biztosító társaságoknak
A biztosítók hétvégi összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az első napi gyorsbecslés állapított meg.
100+ kedvezményt kínálnak idén a biztosítók a kötelezőhöz
A biztosító társaságok továbbra is nagyon sok, mintegy 100-féle kedvezmény lehetőségét ajánlják fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak kialakításánál - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A mesterséges intelligencia lehetséges veszélyei a pénzügyi szektorra
Financial Stability Board most publikált jelentése szerint a banki és biztosítási dolgozók gépekkel való felváltása a külső technológiai vállalatoktól való függőség kockázatának kialakulását eredményezheti, valamint kívül esik a szabályozó hatóságok látókörén - adta hírül az InsuranceJournal.com
Így oszlik meg a figyelmed vezetés közben – Generali infografika
Mivel foglalkoznak az emberek a kocsiban, ami elvonja a figyelmüket a vezetésről?
Érdemes ránézni: akár 30%-kal is emelkehet a kötelező biztosításunk díja
Tegnap hajnalban 13 biztosító tette közzé január 1-re ajánlott kötelező biztosítási díjait.
CSOK és ÁFA-visszatérítés: növekedő lakásépítési kedv 2017-ben
A lakásépítési kedv fokozódott: január és szeptember vége között 28 411 ezer lakásra adtak ki építési engedélyt, ami 33 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.
Rubikon: az első félévben eladott használt lakások felére vettek fel hitelt
A hivatalos adatok szerint az év első hat hónapjában a bankok 30 403 darab hitelt folyósítottak használt lakások vásárlására 195 milliárd forint értékben, ami 23 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot.
Temető körkép: óriási különbségek a sírhelyárak között a CIG felmérésében
Ahogyan minden más, úgy a sírhelyek is a fővárosban a legdrágábbak.
Indul a kampány: megjelentek az új kötelező biztosítás díjak
Ma hajnalban kezdetét vette az év végi kötelezőkampány.
Itt vannak az idei biztosítási díjak – 15 százalékos drágulás jöhet
Ma hajnalban 13 biztosítóból 12 meghirdette az új biztosítási díjakat. A Netrisk.hu előzetes díjkalkulációi szerint 15%-os díjemelkedés és mindössze 100 ezer átszerződés jöhet.
Ezekkel okozzuk a legnagyobb veszélyt autóvezetés közben – Generali infografika
Mivel veszélyeztetik leginkább az autóvezetők saját és mások életét az utakon?
Hanák Gábor lesz a Nemzetközi Aktuárius Szövetség elnöke
Hanák Gábort, a KPMG aktuárius igazgatóját a szakma nemzetközi szervezetének (International Actuarial Association – IAA) háromtagú csúcsvezetésébe választották a szervezet chicagói közgyűlésén.