Már Peking is a békepárti szerepben tetszeleg – Összeboronálnák Moszkvát és Kijevet

Vang Ji kínai külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott pekingi sajtótájékoztatóján megerősítette a kínai kormány Oroszország és Ukrajna közötti tűzszünetre és a háború befejezésére vonatkozó felhívását, miközben mindkét fél reményét fejezte ki az országaik közötti gyakorlati...

Szijjártó sürgette az ukrajnai békét, majd sorosozott és brüsszelezett egy nagyot a menekültválság kapcsán

A magyar külügyminiszter a menekültválság kapcsán vette elő megint a korábbi kormányzati mantrát, miszerint a Brüsszel és a Soros-hálózathoz köthető civilszervezetek részben szervezői, részben bátorítói az Európába irányuló migrációnak. Szijjártó azon is kesergett, hogy Európában egyedüliként Magyarország az, amely...

Háborús napló 69. - Zelenszkij sikeresen lobbizott

A német védelmi miniszter közölte, hogy Berlin újabb fegyvereket küld az ukrajnai háborúba az ukránoknak, többek közt Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackokat is küldenek, ezzel úja fogalmazzák a háborúról alkotott véleményüket.

Háborús napló 61- Putyin beteg

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy újabb felvételen felpuffadtnak tűnik, és szorosan kapaszkodik az asztalba.

Kína törekszik az orosz-ukrán háború béketárgyalásának előremozdítására

erről biztosította Vang Ji kínai külügyminiszter ukrán kollégáját, Dmitro Kulebát.

Moszkva otthagyja a második világháborút lezárni kívánó béketárgyalásokat, Japán felháborodott

Az oroszok azért hagyják ott a béketárgyalásokat, mert a japánok szankciókat vezettek be Ukrajna orosz lerohanása után Oroszország ellen.

Nő az erőszak és egyre nagyobb a káosz Törökországban

A kurd-török béketárgyalásoknak tényleg annyi lehet.