A magyar külügyminiszter a menekültválság kapcsán vette elő megint a korábbi kormányzati mantrát, miszerint a Brüsszel és a Soros-hálózathoz köthető civilszervezetek részben szervezői, részben bátorítói az Európába irányuló migrációnak. Szijjártó azon is kesergett, hogy Európában egyedüliként Magyarország az, amely keletről a háború elől menekülőket fogadja, miközben a délről érkező illegális bevándorkat igyekszik feltartani.

Az orosz-ukrán háborúnak nem lesz gyorsan vége, hiszen minden háború tárgyalással ér véget, és ezeknek egyelőre nyomát sem látjuk – mondta Szijjártó Péter a Magyar Nemzetnek adott interjújában az MTI híre szerint. A külgazdasági és külügyminiszter a déli határra nehezedő migrációs nyomásról és a magyar-lengyel kapcsolatokról is beszélt a lapnak.

Szijjártó sürgette az ukrajnai békét, majd sorosozott és brüsszelezett egy nagyot a menekültválság kapcsán

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Nem látszik reménye egyelőre a béketárgyalásoknak, így marad az infláció és az energiaválság

Szijjártó Péter az orosz-ukrán konfliktusról kifejtette: nem látszik annak a reménye, hogy tartalmi kérdésekkel foglalkozó béketárgyalások kezdődnének. Ez a miniszter szerint baj, egyrészt azért, mert értelmetlenül naponta halnak meg emberek, másrészt azért, mert mindez a szomszédunkban zajlik. "Márpedig minden egyes perc, ami háborúval telik a szomszédban, az ránk nézve biztonsági kockázatot jelent. Mi ezt nem akarjuk, ezért az a legfontosabb feladatunk, hogy két dolgot garantáljunk: Magyarország biztonságát és azt, hogy ne vonódjunk be ebbe a háborúba" – fogalmazott.

Kitért arra, hogy Európában most mindenki ráeszmélt arra, hogy a háború következtében tartós inflációs környezet jön létre, és hogy a szankciós intézkedések nyomán rendkívüli nehézségekkel néz szembe az európai gazdaság. Egyszerűen azért, mert az energiahordozók adják minden gazdasági tevékenység alapját, és az energiahordozók árának drámai növekedése mélyütésként hat az európai gazdaságra. Ma már nem az a kérdés, hogy egy adott energiahordozó mennyibe kerül, hanem az, hogy van-e belőle – jegyezte meg.

Az energiahordozók piacán kialakult bizonytalanság okozta borús hangulattal magyarázta a devizapiacok mozgását is, rámutatva: amíg nem lesz béke, addig az európai gazdasági környezetben nem lesz pozitív hangulat.

A magyar kormány egyelőre félretette az ukrán kormánnyal fennálló vitáját

A miniszter beszélt a magyar-ukrán kapcsolatokról is, amelyek számára az orosz-ukrán konfliktus speciális helyzetet teremtett.

Emlékeztetett arra, hogy a háború előtt elég megterhelt volt a magyar-ukrán viszony, ami abból adódott, hogy az ukrán jogszabályok gyakorlatilag hétről hétre csorbították a magyar közösség jogait. A magyar diplomácia pedig kérte, hogy ami eddig megvolt, azt ne vegyék el. Elmondása szerint amikor kitört a háború, ezt a kérdést a magyar diplomácia időlegesen zárójelbe tette, hiszen a kétoldalú kapcsolatokban meglévő feszültséget nem háborús helyzetben kell megvitatni. De attól még ezt a kérdést egyszer rendeznünk kell az ukránokkal – jelezte, egyben tisztességtelennek nevezte a Magyarországot érő gátlástalan vádakat, amelyeket álláspontja szerint határozottan vissza kell utasítani.

Hangsúlyozta: mi, magyarok természetesen értjük, hogy megtámadták az országukat, és folyamatosan hangoztatjuk, hogy elítéljük az agressziót, elítéljük az orosz katonai támadást Ukrajnával szemben. Kitért arra, hogy ezzel párhuzamosan Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre – már 830 ezernél is több menekültet engedett be. "Nem várjuk el, hogy köszönetet mondjanak. Nem is ezért csináljuk. Azért csináljuk, mert ez így helyes" – szögezte le a miniszter.

Soros-hálózatok és Brüsszel állnak Szijjártó szerint a menekültválság mögött

Annak kapcsán, hogy az Európai Unió Bírósága a múlt héten arra a döntésre jutott, hogy Litvánia megsértette az uniós jogot, amikor tavaly megvédte határát a Belarusz felől érkező tömeges illegális migrációval szemben, a miniszter kritikusan szólt Brüsszel bevándorláspolitikájáról, amely újabb és újabb migránsok Európába érkezését inspirálja. Szijjártó Péter hangoztatta: minden egyes országnak nemcsak joga, de kötelessége is megvédeni saját magát és az Európai Uniót.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar határnál is számos agresszív esemény történt az elmúlt időszakban. A migránsok összességében új szintre léptek az agresszióban, felfegyverkeztek, vagy valaki felfegyverezte őket, és nem félnek használni is azokat – mondta el. Hangoztatta: itt lenne az ideje, hogy magukba nézzenek mindazok, akik ezeket a migrációs hullámokat bátorítják és szervezik. Mert a helyzet most úgy néz ki, hogy Brüsszel és a Soros-hálózathoz köthető NGO-k részben szervezik, részben bátorítják az Európába irányuló migrációt.

Rámutatott arra, hogy Magyarország kettős nyomás alá került Európában gyakorlatilag egyedüliként, hiszen kelet felől jönnek a háborús menekültek, akiket kötelességünk beengedni, délről pedig jönnek az illegális bevándorlók, akiket kötelességünk az unió külső határain kívül tartani. Ez két alapvető európai kötelesség, amit kénytelenek vagyunk egymagunk ellátni mindenféle támogatás nélkül, miközben mi vagyunk az egy lépéssel előrébb járó, konkrét összeget azonban továbbra sem kapó Lengyelország mellett az egyetlen olyan ország, amelyik nem kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Ez nyilvánvalóan tarthatatlan helyzet – jelentette ki.

A miniszter szólt arról, hogy a háború próbára teszi a visegrádi együttműködést és a magyar-lengyel kapcsolatokat is. Emlékeztetett: mindig voltak olyan pontok, amiket másképp láttunk, azonban mindenkor azokat a területeket erősítettük, amelyekben egyetértettünk. Nyugaton a nézeteltéréseket mindig úgy interpretálták, hogy vége a visegrádi együttműködésnek, azonban ezek nevetséges vádak – mondta. Hozzátette: a visegrádi együttműködésben mindig is világos volt, hogy az Oroszországgal folytatandó európai együttműködésről némileg mást gondoltunk mi, mint a többiek. A háború vége viszont ismét sokkal nyugodtabb együttműködési környezetet teremt majd a visegrádi országok, illetve a magyarok és a lengyelek között – jelezte Szijjártó Péter.

Forrás: mti.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Németh István
@balos: @Néro2: @Qqberci: A nemzet büszkeségeiként tartalak számon benneteket! Igen ne szerénykedjetek, igen is! Szóval lenin-díjra vagytok felterjesztve, és a viszonylag elenyésző számotok és az értelmi képességeitek terén ritkaságszámba mentek; mint moslék tetvek ! Erre egy nemzet bizony büszke lehet!
@Qqberci: a gyurcsányt ne vedd a szádra mert rövidesen az Eu. olaj s gáz elosztó konszern vezetője lesz aztán kapsz ám a pofádra, egy ilyen trógert semmibe venni!!! Mit képzelsz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
@Németh István: ma, 13:24
Te csak simán bolond vagy amit az idióta,a valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló hozzászólásaid tükröznek.
Németh István
Tudjátok az elmebajosokkal nem érdemes szóba állni, mert értelmi képességeik okán csak moslékolni és röfögni tudnak!
A helyzet komolysága viszont tény! ÉS előbb utóbb rájön a kormány hogy abban az irányban kell lépnie, ha tetszik, ha nem hogy tűzparancsot ad a határon az illegálisan beigyekvőkkel szemben! AZTÁN ebben az esetben mindegy, hogy határvadász, vagy éppen katona, vagy éppen rendőr az illető! Az Eu. és a környező országok figyelmét fel kell hívni, hogy július 15-től tűzparancs van érvényben a határvédelmi szervek részére! Semmiféle erkölcsi anyagi felelősséget nem vállalunk az esetleges sérülések ellátásáért, az elhalálozások a halottak elszállításáért, Mi több ezen statáriális intézkedést az országunkra nehezedő terhelések megállítása, nem kevésbé az Eu. közösségi intézkedések késleltetése/megtagadása indokolja! ÁMEN!
Gazella
Kakadu ann'ira lerí rólad, hogy zsirbödön f@szszopója vagy..
Remélem hamarosan el fog jönni azaz idő amikor vagyonelkobozással együtt számon kéri a nép a tetteidet ..
ómió
Meg merte említeni a migráncsokat "nem is utaztató" Soros efftársat, de még a "migráncsfób" brüsszeli efftársakat is!? Na, ne má'!
ómió
@Clavigo: Most ébredtél az elmeosztályon és még önmagad felismerésére is képtelen vagy?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.