Jön a nyári szünet; melóra diák!

A tanév vége felé arra voltunk kíváncsiak, hogy a válság, - mely beférkőzött otthonainkba - érintette-e a jövő nemzedékének a munkavállalását?

Iskolakerülés miatt börtön a szülőknek

Ha tíz tanóráról igazolatlanul hiányzik a diák, az iskola feljelenti a szülőket.

Ballagása előtt két órával összeesett és meghalt

Ballagása előtt néhány órával, édesanyja kezei között halt meg a csornai Kossuth-szakiskola egyik végzős diákja.

Brutális fiatalok: Társai verték és fenyegették a roma diáklányt?

Többször is bántalmaztak egy Lentiben tanuló középiskolás diákot osztálytársai.

Az apuka bepöccent

Nagyon sok pedagógus jelzi, hogy a gyerekek egyre fiatalabb korban, egyre súlyosabb cselekményeket követnek el egymás kárára.

A homo sapiensből moho sapiens lett...

Mikor azt kérdeztem tőlük, mi az oka a válságnak, ironikus választ kaptam.

A diák mondja meg, hogy tanítson a pedagógus?

Hét lépést javasol a pedagógusoknak az iskolai erőszak megelőzésére az Együttműködő iskola - együttműködő társadalom mozgalom, amelynek felhívását a Magyar Pedagógiai Társaság tette közzé honlapján.

Ellenőrizhetőbbek lesznek a tanuló vezetők és az oktatók is Debrecenben

Teljesen másként tanulnak a debreceniek vezetni.

Péniszt festett a háztetőre a hírnévre vágyó fiú

Egy 18 éves brit diák 18 méteres hímtagot festett a házuk tetejére a művészet jegyében.

Egy diáklány online árulja szüzességét

Egy román diáklány online bocsátotta aukcióra szüzességét, hogy tudja fizetni az egyetemi tanulmányait.

Diákverés a bátonyterenyei általános iskolában

Erőszakkal vette el három általános iskolás gyerek egy diáktársuk MP4-as lejátszóját, majd miután a fiú panaszkodni mert, meg is verték.

Egoista tanulónemzedéket nevelnek ki a dicsérgető tanárok

A gyermekpszichológusok szerint nem járnak helyes úton azok a tanárok, akik állandó dicsérettel és elismeréssel bombázzák a diákokat.

A franciaországi boncolás szerint is megfulladt Ophélie Bretnecher

Megerősítette a Franciaországban szerdán elvégzett újabb boncolás, hogy fulladás okozta Ophélie Bretnacher francia diáklány halálát - közölték a vizsgálathoz közelálló forrásból.

Sokkoló! Szétverte a buszsofőr fejét egy 16 éves diák - Videóval

Az ügyészek vádat emeltek a Kalamazooban (Michigan) élő diák ellen.

Ophélie: Kiadják vagy sem a lány holttestét?

Egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a keddi lapokban arról, hogy a magyar hatóságok mikor adják ki a szülőknek a francia diáklány holtestét.

Megrugdosta a tanárnőjét egy 16 éves diák

Megrugdosta tanárnőjét egy 16 éves diák a szécsényi általános iskolában.

Osztálytársait akarta fölrobbantani egy diák

A középiskolás fiú valószínűleg az internetről szerezte be a szükséges információkat a pokolgép elkészítéséhez.

A tanteremben szexelt két diák a szeghalmi általános iskolában

Iskolaidőben, tanítási órán egy üres osztályteremben élt beteljesült szerelmi életet egy 13 éves, hatodik osztályos diáklány és egy 16 éves, nyolcadik osztályos fiú Szeghalmon a Tildy Zoltán Általános Iskolában — tájékoztattak helyi informátoraink.

Továbbtanulás: merre tartanak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye diákjai?

Nem jellemző viszont az itt érettségizőkre, hogy a jogi pályát válasszák, igaz jónéhányan döntenek a bölcsészkarok mellett is.

Botrányos beavatások az egyetemen: szexelj részegen és tag leszel!

Ittas cambridge-i diáklányokat fényképeztek, miközben beavatásuk részeként orális szexet szimuláltak.

Tíz évre visszamenőleg megkeresik a mohácsi rajztanár diákjait

Tíz évre visszamenőleg megkeresik és meghallgatják annak a mohácsi tanárnak a tanítványait, akit szemérem elleni erőszakkal gyanúsít a rendőrség.

Alternatív iskolatípusok | Családi Net

Az intézményválasztás megkönnyítéséhez bemutatunk néhány pedagógia módszert:

(Köz)szempont - Miért szar az oktatásunk? I. rész

Nehéz lenne megítélni, kié a nagyobb felelősség a gyermekek nevelésében: a tanáré, vagy a szülőé.

Kidobták az egyetemről mert lábszaga volt

A filozófiai tanszék hallgatóját azért dobták ki egy hollandiai egyetemről, mert a tanárai szerint olyannyira érzett a lába, hogy a szag miatt órát sem lehetett tartani.

Nem kapnak kártérítést a hátrányosan megkülönböztetett roma diákok

Jogsértést igen, kártérítést nem állapított meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság az iskolájukban hátrányosan megkülönböztetett miskolci roma diákoknak.

Harc az ösztöndíjért – Mennyit tesznek zsebre a miskolci diákok?

Dübörög a vizsgaidőszak a Miskolci Egyetemen!

Ötperces pornót forgatott tanárnőjével a diákfiú (videóval)

A 35 éves pedagógus egy fiatal férfival szexelt, saját diákja, egy fiatalkorú pedig a több mint öt percig tartó szerelmi aktust mobiltelefonjával lefilmezte.

Egyest kapott, majd a műtőben kötött ki

Rossz jegyet kapott hétfőn az az ózdi diák, aki a hírek szerint emiatt kiugrott az ablakon, majd a miskolci gyereksebészeten kötött ki.

Nyolc hónap felfüggesztett jár a borsodi áldiákoknak

A diákok egymás között adják-veszik a diákigazolványt érvényesítő bélyegeket, hogy áldiákként részesüljenek a kedvezményekben.

Iskolai bunyó:kék-zöld foltok a fiún

Saját diáktársai úgy helybenhagytak egy nyolcadikos fiút az iskolában, hogy az könnyű sérüléseket szenvedett.