Groupama: Egymilliárd forint közelében a mezőgazdasági károk

Az utolsó júniusi hétvége után majdnem 600, összesen 1 milliárd forint értékű kárbejelentést fogadott a Groupama - közölte a biztosítótársaság az MTI-vel csütörtökön.

Kubatov a magyar állam aranytojást tojó arénájáról, a Groupamáról: több milliárd forintot nyertünk rajta!

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgató-alelnöke 10 éve a Ferencvárosi Torna Club elnöke.

COVID méltányosság: A Groupama Biztosító több mint 700 milliót ajánl fel a KGFB-s ügyfeleinek

Több mint 700 millió forintot ajánl fel, akár jótékonysági célra, kGFB-s ügyfeleinek a Groupama Biztosító, amely azzal indokolta a gesztust, hogy a koronavírus-járványban csökkent az autóhasználat, így a balesetek száma is.

Biztosítók: Másfél milliárdos kárt okozhatott a hétvégi vihar

Másfél milliárdos kárt okozhatott a hétvégi vihar és felhőszakadás, a biztosítók további kárbejelentésekre is számítanak.

Veronai buszbaleset: A Groupama Biztosító kifizeti a kártérítési összegeket

Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról.

Groupama kutatás: Szeretjük vagy betiltanánk inkább a szilveszteri tűzijátékot?

Sokan vannak, akik szerint évente egyszer még megengedhető ez a fajta szórakozás, a gazdik azonban úgy látják, hogy a házi kedvenceink többségét zavarja a szilveszteri zaj – derült ki a Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából.

Groupama Biztosító: Szüleinket másoljuk ha a nyugdíjcélú megtakarításról van szó

A szülői minta is hatással van öngondoskodási stratégiánkra – derül ki a meglepő tény a Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásából.

Az Év Biztosítója 2018: A Groupama Biztosító másodszor részesült rangos elismerésben

2018-ban a MoneyMoon Awards-on a Groupama Biztosító nyerte el a legtöbb kategóriában az első helyezést, így 2014 után immár második alkalommal az ÉV BIZTOSÍTÓJA címmel is elismerték a Groupama Biztosító tevékenységét.

Lakásmumus: Tűz, beázás, elektromos hiba, csőtörés – ezektől félünk a legjobban

A statisztikák szerint kis eséllyel bekövetkező káresetektől tartunk leginkább, otthonunk védelme érdekében viszont igyekszünk mindenre kellően felkészülni.

Groupama Biztosító: A korai rákdiagnózis kulcs a sikeres felépüléshez

Európában Magyarországon a legmagasabb a daganatos betegségekből eredő halálesetek aránya.

Biztosítótól vásárolt életjáradék is igényelhető az OTP Nyugdíjpénztárnál

Magyarországon elsőként a pénztár tagjai igényelhetik nyugdíjcélú megtakarításaik kifizetését életjáradék formájában a nyugdíjkorhatár elérése után.

Az ünnepek elmúltával több a tűzeset, figyelmeztet a Groupama Biztosító

A lakástüzek jellemzően a karácsonyi időszak során válnak a hírműsorok visszatérő rémképeivé, nem volt ez másként tavaly sem.

Groupama: Így tudsz télen is biztonságosan közlekedni a kedvenc kétkerekűddel

Az igazi tél érkeztével jelentős csapadékmennyiségre, éjszakai fagyokra, csúszós utakra és ezzel összefüggésben a téli gumi, illetve szükség esetén hólánc használatra figyelmeztetik az autósokat, vannak azonban, akiknek két keréken sem ér véget ilyenkor a szezon.

Groupama: Az idősek otthona valós alternatíva, de a költségeit alábecsüljük

A jelenleg aktív korú lakosság nagyobb része elképzelhetőnek tartja, hogy idős korában már a napi háztartási rutin elvégzése is nehézségekbe fog ütközni, és arra is számít, hogy ezek kiváltására pénzt is kell áldoznia a nyugdíjából.

Groupama biztosító: akár egyetlen pillanat alatt tönkremehet egy vállalkozás

Öt éve folyamatosan növekszik a három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek száma: 2016-ban meghaladta a 23 ezret.

Elektromos töltőállomás a Tanpályán

A Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum és a Nissan együttműködésének eredménye, hogy néhány napja díjmentesen tankolhatnak mindazok, akik a Hungaroring körül járnak, és elektromos autóval közlekednek.

Hungarorin​g – Groupama Garancia Vezetéstec​hnikai Centrum – közlekedés​biztonsági vetélkedő – MiniRing

Michelisz Norbert az Árkádban azt mondta: „Jó volt újra egy kicsit gyereknek lenni”.

Közösen a biztonságért

vezetéstechnikai és balesetmegelőzési ismeretek fejlesztése a célja a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum (Hungaroring) között pénteken létrejött együttműködési megállapodásnak.

Amikor a 30 is túl sok

A számtalan megpördülés és csúszkálás után egy dolgot biztosan kijelenthetünk: a nap végére jobb autóvezetőkké váltunk- mondta el Dóka Attila az Observer Médiafigyelő Kft. ügyvezető helyettese vasárnap a Groupama Garancia Vezetéstrechnikai Centrumban.

Sors Tamás: "A Hungaroringen körözni egészen fantasztikus élmény"

A 2012-es, Londonban rendezendő paralimpiai játékok május 21-ét követő 100. napon kezdődnek, és erről a dátumról a világ sok országában megemlékeztek: délelőtt 11.00-kor azok a parasportolók, akik kvótát szereztek a játékokra, közösen vettek részt több országban egy rendezvényen.

Szalay Balázs:"A megfelelő gumiválasztás életet jelenthet"

A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum munkatársai több hónapos előkészítő munka után igazi téli körülmények között végezték el a Magyarországon használatban lévő téli abroncsok tesztelését.

Újabb két híresség a vezetéstechnikai cenrtumban

A Forma 1-be tartó gyorsasági motorcsónak versenyző, Kovács László is csatlakozott a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum biztonságos közlekedésért kampányához.

Kovács Niki: Készen állunk a nemek párviadalára

Talmácsi Gáborék után négy csinos versenyző hölgy is összemérte a tudását a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban

Herczig Norbert: "A biztonsági öv engem is megmentett"

Mindig is fontosnak tartotta a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum vezetősége, hogy a jövő értelmiségét képző felsőfokú tanintézetekkel jó kapcsolatot építsen ki.

Csányi nagy halat fogott az MLSZ-nek

Nagy összeggel támogatja a Groupama Garancia a magyar labdarúgást, mert a francia főnöke szerint „a foci Európa első számú sportja”.