Benépesült a sporttelep
A verseny fontos célkitűzése a fiatalok minél szélesebb körének bevonása a versenybe.
Ütni a feleséget teljesen természetes? Erőszakfajták
A házastársak közti erőszak (beleértve a megerőszakolást is) minden társadalmi rétegben előfordul és sokszor éveken át kíséri egy pár életét.
Szelektíven már kiskortól!
Már a tizenhatodik alkalommal rendezte meg a GYAKI 5.Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye a Lékó Ilona környezetvédelmi emlékversenyét.
Családon belül erőszak - miért tűröd???
Értetlenül olvassa néha az ember a híreket, miszerint egy anyuka addig rázta a csecsemőjét, míg az bele nem halt, vagy egy nőt addig ütött a férje, míg az kómába esett.
Bibliamondók versenyeztek
Immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a felső tagozatos diákok számára az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt.
adatbank segíti az elrabolt gyerekek hazakerülését Kínában
Mintegy 2000 elrabolt kínai gyerek került vissza otthonába a közbiztonsági minisztérium DNS-adatbankja segítségével - számolt be a kínai média.
A kardiomozgás a gyerekeket is védi
Egyre riasztóbb méreteket ölt a gyerekek körében is terjedő mozgásszegénység és elhízás, valamint az ezek talaján kialakuló betegségek, mint például a magas vérnyomás és a cukorbetegség.
"Szeresd a vidéket!" gyermekrajz pályázat
Mostantól április 15-ig várják az alkotásokat a szervezők a "Szeresd a vidéket!"
Számítógép Álom 2012
A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány tehetségtámogató programja révén 2012-ben is rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerekek kapnak komplett (használt, de még használható) számítógépet.
A cserkészet alapítójára emlékeznek
Fontos nap a mai a világ cserkészeinek életében, 1857-ben ugyanis ezen a napon született Lord Robert Baden-Powell (Bi-Pi), a cserkészet alapítója.
Micsoda cirkusz! - Farsangi Buli a Kalandpark Játszóházban!
A Kalandpark Játszóház csapata idén úgy döntött, hogy minden eddigit felborítva, sima farsangi buli helyett valóságos poronddá alakítja a játszóházat.
Én gyerekem - te gyereked - mi gyerekünk!?
Nézzük meg, hogy egy leszületni kívánkozó lélek milyen módon találhatja meg azt a megbonthatatlan karmikus kapcsolatot, amire az adott életben mindenképpen szüksége lesz.
Ütni vagy nem ütni
Az ütni vagy nem ütni kérdés sok szülőnek okoz dilemmát.
Póni, szánkó, trojka
A szórakoztatás igen ritka formáját választotta a gyulai Pannon Kör az elmúlt hétvégén, ugyanis lovas szánkózásra hívták a gyerekeket Szanazugba.
Brit gyerekek a Facebookon
A 8 és 12 év közötti brit gyerekek 44 százaléka, míg amerikai kortársaik 37 százaléka rendszeresen használja a Facebookot annak ellenére, hogy a közösségi oldalon való regisztráció alsó korhatára 13 év – derült ki egy friss kutatásból, amelyet a Biztonságosabb Internet Nap (Safer Internet Day) keretében hoztak nyilvánosságra.
Mi tartja távol a depressziót? Ez biztos!
Íme egy ok, miért érdemes megpróbálni, hogy megváltoztassuk gyermekeink hozzáállását a kihívásokhoz: a derűlátó kamaszok ugyanis ritkábban depressziósok, mint a társaik...
Német szokásokról, magyarul
Több mint ötvenéves hagyománya van a GYAKI Implom tagintézményében a német nyelv oktatásának.
Metálban nyomulnak a mai nyolcévesek (videók)
Britney Spears és Justin Bieber után műfajt váltottak a tinisztárok: kemény rock és metál zenében nyomulnak az interneten.
Téli családi matinék a Vasúttörténeti Parkban
A gyermekes családok örömére télen is érdekes kikapcsolódási lehetőségekkel várja látogatóit - január 22-től, vasárnaponként - a Vasúttörténeti Park.
Okok, amiért átalakulnak a kapcsolatok...
Amikor anyává válsz egyre kevésbé találsz közös témákat azokkal a barátaiddal, akiknek nincsenek gyermekeik, új barátokat találsz más anyukák személyében és a párodhoz fűződő viszonyod is új formát ölt.
Egyre több a hajléktalan gyerek
Új jelenség az amerikai gazdaság válságában: mind több a hajléktalan gyerek.
260 töltelékkel, szeretetben
Karsai Károlynak és nejének nyolc gyermeke van.
Növeli bizonyos ráktípusok előfordulási esélyét a fiatalkori túlsúly
A fiatal felnőttként elhízott emberek körében gyakrabban fordul elő emlőrák vagy vesedaganat idősebb korban.
Farsang az FMH-ban!
Intézményünk több évtizedes fennállása óta igyekszik azokat a népi hagyományokat feleleveníteni, melyek a magyar kultúrában alapvető értékekkel rendelkeznek.
Az uniós gyerekek 20 százaléka kövér
Az Európai Unióban élő gyermekek mintegy 20 százaléka kövér, vagy elhízott.
4 tény a fogszabályozásról - nem csak gyerekeknek
Mikortól és meddig érdemes szabályoztatni a fogakat?
Karácsonyi barkácsolás a gyerekekkel II.
Van egy kis időtök esténként és szeretnéd, ha picinyed is beleélné magát az ünnepi készülődésbe?
Karácsonyi barkácsolás a gyerekekkel I.
Van egy kis időtök esténként és szeretnéd, ha picinyed is beleélné magát az ünnepi készülődésbe?
A gyógytorna jelentősége gyermekkorban, avagy a VitaKid program lényege
Az egyénre szabott hatékony gyógytorna alapja a gyógytornász által végzett állapotfelmérés, és orvosi diagnózis (nem feltétlen szükséges), amelyek alapján az egyéni problémának megfelelően lehet felállítani a kezelési tervet.
Fidesz: Törvénybe írnák, hogy este 8 után vigyázzunk a gyerekre
Fideszes javaslat a családok védelméről szóló törvényhez: este nyolc óra után gondoskodni kellene a kiskorú gyermek közterületi felügyeletéről.