Juszt László: Kocsis, te “csekély értelmű”! Ha minden olyan rohadtul rendben van a kórházakban, akkor miért tilos a személyzetnek nyilatkoznia?

Kocsis Máté -akit jelenleg Fidesz-frakcóvezetői tisztségben tartunk el- azzal ünnepelte március utolsó napját, hogy közösségi oldalán kerek-perec kijelentette: "a baloldalt felelősség terheli minden olyan ember haláláért, akit ők beszéltek le az oltásról, vagy elbizonytalanítottak.". Ezzel szemben "a kormány már az első...

Juszt László: Mit fog még kitalálni a Csuti Napóleon, hogy belénkrúghasson?

“Nem fog szerepelni az oltási igazolványon az, hogy melyik fajta vakcinával oltottak be minket” – a védettség elleni igazolásról szóló kormányrendelet módosítása alapján, ami a szombati Magyar Közlönyben jelent meg.

Juszt László levele egykorvolt barátjának, Kásler Miklósnak: elképzelni nem tudod mennyit hallgatok miattad!

Van az úgy, hogy az ember barátja, akiről azt hitte, hogy ismeri, akit éveken át megbecsült, egyszer csak 180 fokos fordulattal kifordul önmagából és ilyenkor csak áll és nem érti, mi történik.

Juszt László, Szijjártónak "Tudod Petike, a sajtó alapvető feladata a mindenkori hatalom ellenőrzése...

Juszt László ismét fejéntalált a szöget, és ezt a maga nagyon érdes ám rém szórakoztató modorában azonnal az érintett, jelen esetben Szijjártó Péter külügyér értésére is adta.

Bombát robbantott Juszt László - részletek

Juszt László újságíró, publicista és televíziós személyiség kemény posztot írt ki közösségi oldalára.

Juszt László levele Köves Slomónak

"Isten nélkül nincs személyes felelősség, személyes felelősség nélkül nincs erkölcs, erkölcs nélkül csak a pusztítás marad" - mondta a Nemzeti Vértanúk emlékművének újraavatásán Köves Slomó, az EMIH vezetője."Kedves Slomó!"

Juszt László: Ez a G. Fodor egy érdemes torzszülött élősködő!

Soha nem akartam semmilyen formában leírni ezt a nevet, mert valamilyen oknál fogva feltűnése óta szóra sem érdemes élősködőnek tartottam.

Hazudsz te bajszos [email protected]!!!

“Demokráciánk erejét, stabilitását a nemzet választójoggal rendelkező polgárainak szabad és felelős akaratnyilvánítása biztosítja.

Juszt László: Ez a “hülyegyerek” megint hagyja magát jégre futtatni.

# # # # # # # Ez a “hülyegyerek” megint hagyja magát jégre futtatni.

Juszt László: Ki volt az a hülye, aki felhatalmazta a “miniducsét” a venezuelaiak importjára?

Ki volt az a hülye,aki felhatalmazta a “miniducsét” a venezuelaiak importjára?

Juszt László lerántja a leplet?!

Polt Péter válaszolt Vadai Ágnesnek.

Elevenítsük fel a hírhedt bombagyáros ügyet!

Nem telik el számomra nap, hét vagy hónap, hogy ne jutna eszembe az az ügy amiben a Fidesz jelenlegi vezérkara és maffiája nyakig benne van.

Dietmar Clodo megfürdette Orbánt és Pintért?!

Dietmar Clodo a 90-es évek egyik ismert maffiózója 90-es években személyesen adott át kenőpénzt Orbán Viktornak és Pintér Sándornak.

Juszt László az újabb szoborrombolás ellen - Városi Kurír

Merényletre készül pártunk és kormányunk, ezúttal az éppen 60 esztendeje kivégzett Nagy Imre mártír miniszterelnök szobra a cél.

"Szánalmas" – Juszt László nekiment a kormánylapnak nyiltkozó Nacsa Olivérnek

Nacsa Olivér humorista a napokban adott interjút a Magyar Időknek, Juszt László nem tudta szó nélkül hagyni az elhangzottakat.

Juszt László megelőzte korát - Városi Kurír

Csak kapkodjuk a fejünket, röpködnek a kategorikus kijelentések, hogy ki kommunista, rákosista, vagy náci.

Juszt László: követelem, hogy Szijjártó azonnal adja át a külügyminiszteri posztot! - Városi Kurír

Nemzetünk szerencsére bővelkedik meghökkentő celebségre vágyó, és ezért mindent elkövető polgárokban.

Juszt László: Gratulálok a miniszterelnökötökhöz! Ezt még az unokáink unokái is fizetni fogják - Városi Kurír

Azt mindenki tényként ismeri el, hogy Orbán focimániája rengeteg milliárdtól fosztotta meg a közösségünket.

Juszt kivesézte Orbánt - Városi Kurír

Orbán Viktor a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciószövetségen felolvasott beszédében a szokásos toposzokon kívül nem sok újat mondott: harc, támadnak, megvédjük, Soros és civilek.

Juszt László: Na ezt nevezem én választási csalásnak! - Városi Kurír

Juszt László a közösségi oldalán akadt ki azon, hogy miként csalja el a regnáló kormánypárt - törvényei védelmében - a 2018-as választást.

Juszt szerint Lévai Katalin volt szoci miniszter politikai-prosti - Városi Kurír

Lévai Katalin  ősszel alapított  Lendülettel Magyarországért nevű nyugdíjas pártja nevében bejelentette, nemcsak Ő indul jelesül Zuglóban mint országgyűlési képviselőjelölt, de mind a 106 körzetben állítanak jelölteket.

Juszt László: Erre a skizofrén „emeszempésre” mindig bízvást lehet számítani - Városi Kurír

Kövér László a héten többeknél kihúzta a gyufát, Szél Bernadett a strasbourgi emberjogi bíróságon, a teljes MSZP választási csalásért jelentette fel, a volt tévés pedig közösségi oldalán posztolt. Kövér rá se ránt…

Juszt László Baukó Éva rettegésének fokáról - Városi Kurír

Baukó Éva, aki a hírek szerint erőteljes inspiráció hatására zaklatással vádolta Havas Henriket, bejelentése óta rettegésben tengeti napjait.

Juszt László: Nem értem miért?

Nem értem miért?

Juszt László: mulasztásos törvénysértéssel vádolom Áder János köztársasági elnököt - Városi Kurír

A múlt hét híre volt, hogy Áder János annak ellenére nevezte ki Polt Pétert az ELTE professzorának, hogy a kari tanács leszavazta a felvetést.

A NAV és Örkény

Juszt László közösség oldalán találtuk ezt a gyöngyszemet.

Juszt László: Ha az ürüléket polcra rakják, attól még szar marad

Emmanuel Macron, a francia elnök megismételte korábbi véleményét, hogy a közép- és kelet-európai országoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós alapértékeket, mert az nem megy, hogy Orbán és társai egyszerűen szupermarketnek tekintsék Európát.