Kirúgtak egy rendezőt az MTVA-tól

A hvg.hu több független forrásból is úgy értesült, kirúgták az MTVA-ból Hoffmann Györgyöt. Ő volt az, aki a Nemzeti Hírtévévé váló csatorna március 15-ei indulásáért felelt rendezőként. Bár az ő rendezése alatt omlott össze a csatorna annyira, hogy néhány percre el is sötétült az adás, elbocsátásának állítólag nem...

Kirúgták a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját

Azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Kiss Csabát, a Miskolci Nemzeti Színház vezetőjét a város önkormányzatának közgyűlése.

Kirúgással spórolhatnak a Főpolgármesteri Hivatalban

Két ütemben tervezik csökkenteni a Főpolgármesteri Hivatal dolgozóinak a számát, így a tervek szerint ennek hatására 2016-ra már 330 millió forintot spórolhatnak az elbocsátásokkal – írja az Index . Az erről szóló javaslatot hétfőn tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés.

Üzenet a KDNP frakciónak: Tesco közelébe ne menjetek!

Az áruházlánc a kormány stratégia partnere.

Rácsodálkozni a cenzúrára – az Origóból kiindulva

„Jó reggelt, Magyarország!” – pislogtam, amikor megláttam az Origo főszerkesztőjének kirúgásáról szóló hírdagályt.

Meghekkelt címlappal tüntetett az Origo kirúgott főszerkesztőjéért

Több cikk címébe becsempészték a kirúgott főszerkesztő, Sáling Gergő nevét kedd reggel az Origón – írta a 444. A vélhetően politikai okokból elmozdított főszerkesztőért kedd délutánra tüntetést is szerveznek az Origo székháza elé.

Nem írta alá a közös megegyezést a kirúgott villamosvezető

Aljas trükkel próbálta rávenni a BKV a sokkhatás alatt álló alkalmazottját arra, hogy ne a munkáltató rendkívüli felmondása és a jogorvoslati lehetőség, hanem a közös megegyezés aláírása mellett döntsön.

Tántorgott, majd elterült az aszfalton a drama queen szabálysértő

34 éves terhes angol picsa beugrált a villamos elé, a képébe röhögött és bemutatott a vészfékező vezetőnek, mire kapott egy sallert, amitől neki állt följebb. Ennyike.

A Lakers lapátra tette Mike Brownt

A nyár során az All-Star guard Steve Nasht, és a kiváló centert Dwight Howardot is soraiba csábító Los Angeles Lakers kiábrándító, dühítő 1-4-es rajtot vett.

Kifogásolta a halottak állapotát, alkalmatlan minősítést kapott

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gazdag az igazságszolgáltatás, és ezt a pazarlást megengedi az állam, kezdte dr.

Pókerarc pofont kap

„Persze, értem.

Nem tudja, mi a bűne (jegyzet)

Időről időre találkozik az újságíró olyan emberi történettel, amelyet nem mutathat be teljes valójában, mert az alanya nem kíván nyilvánosság elé lépni bajával - ám mint afféle kortünet, ettől még érdemes a megörökítésre.

Durva jó!

Ezzel a két szóval fejezte ki elismerését ismerősöm, miután elolvasta az internet legújabb sikerét.

Ezútán könnyebben kirúghatnak?

Ezútán könnyebben kirúghatnak? Új munkatörvénykönyv tervezetében a kismamák és a védett korban lévők helyzete hogyan változik?

Jogalap nélküli volt a kirúgása, visszamenőleg fizet a munkaadó

Jogellenes volt a rendkívüli felmondás, amivel Feiszt Ottó munkaviszonyát tavaly szeptember 8-ától megszüntette a Zalaerdő Zrt. tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlesztési Bank.

Holdrabló: Shit Storm

No, még kér a nép, adjatok hát nekem!

Nem biztos, hogy kirúgják a megnémult közrádióst

A Magyar Rádió vezérigazgatója nem kívánt állást foglalni az ügyben, hogy belefér-e a sajtószabadság fogalmába, ha a műsorvezető egy percig nem szólal meg.

Magyar közmédia: se mészárszék, se kirúgás?

Annyi hír és találgatás és félelmes jóslat látott napvilágot a magyar közmédia kapcsán, hogy érdekes lehet, mit mondanak a főnökök: hétfőn megszólaltak, és nem léptek fel fenyegetően.

Banki leépítések: többszázan nézhetnek új munka után

Majdnem négyszáz embert bocsát el az Erste Bank és a K&H Bank az utolsó negyedévben - közölte a Világgazdaság.

Nem jöttek be Széles elképzelései, kirúgások a Magyar Hírlapnál

Tíz millióval csökkenti a Magyar Hírlap havi büdzséjét, mert „nem igazolódtak Széles Gábor elvárásai a választások után” - olvasható a hirszerzo.hu-n.

50 000 közszolga elbocsátásáról regélnek

Eddig meg nem erősített sajtóértesülések szerint tömeges elbocsátásokra készül az Orbán-kormány a közszférában, a létszámleépítésre a jövő év elején lehet számítani.

A kirúgás lélektana

A létszámleépítés, a racionalizálás, a költségcsökkentés mint intézményesített válságkezelő lépés manapság a legszokványosabb duma a munkáltató részéről.

Tömeges leépítés a közszférában - Újabb elbocsátási hullám?

Információk szerint a tervezett leépítés érintené a környezetvédelmi, a munkaügyi felügyelőségeket, az államkincstárat és a földhivatalokat is.

Mindenhol repülni fognak a főrendőrök

Több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket az önkormányzati választások után - értesült a Népszava.

Hibázott: dumált egy olyan közegben, ahol kussolni ajánlott

Ötven feletti nő, harminc évnyi munkaviszony után kapja meg felmondását.

SMS-ben rúgták ki, egymillió forintot kap a biztonsági őr

SMS-ben rúgták ki, egymillió forintot kap a biztonsági őr

Hogyan rúgjuk ki megunt kedvesünket?

Azt nem tudom, milyen tapasztalatai vannak annak a német szerzőnek, aki egy egész könyvet szentelt a témának, de feltételezhető, hogy nem túl jók.

29 embert rúgott ki a posta

Jogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette.

Nem is Magyarország lenne, ha...

Nem is Magyarország lenne, ha az egyetlen elfogulatlanul, hitelesen tájékoztató hírportál, a Zoom.hu hosszabb ideig fennmaradhatott volna.