Az ÉKKE aktivistái Herceghalom mellett sikeren ésszerűsítették a közúti közlekedést

Az ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület (éKKE) legutóbb a Herceghalom melletti, az 1-es és az M1-es utakat összekötő útszakaszon oldott meg kaotikus közlekedési állapotokat.

Útfelújítási program kezdődött Szekszárdon

Több mint harminc utcát érintő útfelújítási program kezdődött Szekszárdon, ahol az idén 350 millió forintot fordítanak utak, parkolók építésére, felújítására - mondta a város polgármestere szerdán Szekszárdon sajtótájékoztatón.

Az idén megkezdődik a Miskolcot elkerülő út építése

Várhatóan a nyáron megkezdődik a Miskolcot észak-északkelet irányban elkerülő kétszer egysávos út építése - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-t hétfőn.

Közútkezelő: a hófogók többsége a helyén volt, de nem segített

A közútkezelő - még a rendkívüli időjárás előtt - a gazdák kérésére beszedte a hófogó rácsok egy részét, többségük viszont még kint volt a közutak mellett.

Élő szexszel terelték el a sofőrök figyelmét

Furcsa veszélyek leselkednek az orosz utakon közlekedőkre: két fiatal, miközben egy motorbiciklin száguldozott, élő szexszel szórakoztatta a szintén haladó sofőröket.

Tavaszi szemétgyűjtő akciót szervez a Magyar Közút

Nyolcadik alkalommal szervez országos szemétgyűjtő akciót a Magyar Közút: a Föld napján önkéntesek jelentkezését várják a közúthálózat környezetének megtisztítására.

Nyugdíjba vitte a telet?

A közútkezelő zalaegerszegi üzemmérnökségén töltött közel négy évtized alatt durva teleket élt át az egység éléről e hónap elején nyugdíjba vonult Paksa Ferenc.

25 kilométeren át vitte a teherautójába kapaszkodó férfit

Összetörte a mellette parkoló tehergépkocsit, majd 25 kilométeren át vitte az őt megállítani szándékozó teherautójába kapaszkodó orosz férfit.

Havazás: homokzsákokkal védekeznek Liszón (fotókkal)

Megyénk útjai hókásásak, nedvesek, de információink szerint jól járhatók.

Jöhet már a havazás!

Körülbelül ötvenmillió forintra taksálható az az összeg, amibe egy átlagos tél takarítási költségei a zalai megyeszékhelyen kerülnek, ahol huszonhárom gép, több mint félezer tonna szóróanyag várja már a telet, melyből az előrejelzések szerint a következő napokban már egy kis ízelítőt is kapunk.

Botrányos: Szétmálló aszfalt, sok-sok kátyúval és sebességkorlátozó táblával

Lassan járhatatlanná válik az a körülbelül másfél kilométeres bekötő út, amely Kerkakutasra vezet.

Szokatlan balesetek Kovászna megyében

Személygépkocsi ütött el egy vonatot és tóba csúszott egy szemetesautó a hétvégén Kovászna megyében.

Ki állja a cechet?

Furcsa dologra derült fény a minapi havazás miatt.

Végre történik valami: Nettó 152 millióból szélesebb lesz az út

A szűk úton sok baleset történt.

A kátyús káresetek

A hosszú, hideg téli időszak után sorra bukkanak elő a már meglévő kátyuk mellet újabbak, és újabbak, hol kisebb, hol tekintélyes méretűek.

Változnak a közúti bírságolás szabályai

Aki mozgó járművel követ el közúti szabályszegést, annak nem engedhető el, és nem csökkenthető a kiszabott bírsága - tartalmazza a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet-módosítás, amelynek legtöbb szabálya május 2-án lép hatályba.

Kátyú-tenger: Gyorsabb javítást ígérnek

Mire tűnhetnek el a Zalaegerszeg kátyúi?

Magyar álrendőröket fogtak Ausztriában

Az egyik magyart Nickelsdorf mellett az A4-es autópályán kapcsolták le egy közúti ellenőrzéskor.

Mozgalmat indítunk - Ritkítsuk a felesleges táblaerdőt!

Annyi a tábla, hogy már zavaró?

Halálos baleset Hajmáskérnél

Hajmáskér és Öskü között a sínekre hajtott egy személyautó, ahol egy InterCity vonattal ütközött.