A minimálbér 15, a garantált bérminimum 10 százalékkal nő. Remek, de mi lesz a vállalkozóval, akinek ezt ki kell fizetnie?

Bárhogyan oszt és szoroz az ember, ez a béremelés azt jelenti, hogy minden "maszek", akit érint, rádobja majd az eddig is magas áraira a 10-15 százalékot, mert ha nem teszi, tönkre megy és ezesetben az egyéni tragédián kívül még nehezebb lesz "embert találni", aki megszereli, megjavítja, felhajtja, lefesti, becsavarozza, kifúrja...

Minimálbéres sértett kis "proletárok", előre! - A "kedves vevő" -akiből minden boltos él- öntudatra ébred

Se szeri, se száma és szinte mindenkivel megesik nap, mint nap, hogy ha betér egy boltba, -a profil és a méret ez esetben teljesen mindegy, a lényeg, hogy "kerítésen belül van"- akkor unott, flegma eladóval találja magát szemközt a "kedves vevő", aki eszköztára minden lehetőségével jelzi: nem érte van ott, hanem...

Kedves magyar cégek! Ha Szalay-Bobrovniczky úgy dönt, drónelhárítórendszert kell telepítenetek

Szerdától a honvédelmi miniszternek jogában áll drónelhárítási rendszer telepítésére és működtetésére kötelezni bármilyen magyarországi céget, ami 30 évig titok, de a cehhet most és a szóban forgó cégnek kell kiperkálnia – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.

Segíts, kinek is csörög 35 évig az autópálya-cucc? - Átlagosan 16,4 százalékkal drágulhatnak az autópálya-matricák

2024-ben átlagosan 16,4 százalékkal drágulhatnak az autópálya-matricák, mert azokat a hatályos jogszabály szerint az előző évi augusztusi fogyasztói árakhoz kötik, amelyet ma közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), írta a Portfolio.

Az MCC nem fizetett Tucker Carlsonnak, mások nem nyilatkoztak....

„Ahogy 2021-ben, úgy az idei rendezvényen sem fizetett az MCC előadói, fellépői díjat Tucker Carlson úrnak, útiköltséget sem térített” – válaszolta a Magyar Narancs kérdésére a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

Mindenkinek van valami dilije - Novák Katalinnak a maga finanszírozta monogramos cucc

Hiába közszereplő valaki, ahhoz az égvilágon senkinek nincs köze, hogy a javadalmazásából mire költ.

Fázol a nyaralás alatt, vagy nincs hó a síeléshez? - No para, fizet a biztosító!

A hetekkel előre lefoglalt nyaralásoknak egy buktatója biztosan van, amit nem tudunk befolyásolni: az időjárás.

Viszlát PayPal, búcsú egy egyébként kiváló rendszertől - Szijauram! - A szélső érték

A PayPal valószínűleg a világ legismertebb online fizetési megoldása, amihez nagy örömmel csatlakoztam, hiszen azt ígérte, hogy „minden hangszeren játszik”, azaz nemcsak fizethetek vele, de kp-t is utalhatok tovább a megfelelő szabályok betartása mellett.

Művégtagokon spórol a regnáló? Elfogyott a pénz, nem fizet az egészségbiztosítási alapkezelő

Hogy ebbe miként tervezi belevonni a "szankciókat" és "Brüsszelt" a kormány, azt még nem tudni, de tény, ami tény: Nem fizeti ki a gyártóit az egészségbiztosítási alapkezelő, mert kimerült a keret.

Kell egy jó hír? A Sberbank fizet, mint a katonatiszt!

Manapság kirívó örömhír, ha azt halljuk "kerítésen belül", hogy valami úgy megy, ahogy demokráciákban bevett szokás.

Kovács Zoltán cáfol: Magyarország nem támogatja az orosz gázembargót!

“A magyar álláspont az olaj- és gázembargó esetében nem változott: nem támogatjuk!” - Kovács Zoltán a Facebook oldalán cáfolja a német köztévé értesülését.

Hurrá! Győztünk! - УРА ПОБЕДА!! УРАAAA!! - Kánaán ez, emberek! Kánaán!

Oké! Mindenki dőljön hátra, fújja ki az eddig idegességében benntartott levegőt, nyugodjon meg!

Ki fizet? Mennyit fizet? Mikor fizet?

Irtó büszke vagyok magamra.

Aktivista kerestetik napi 10.000.- forintér + koszt, kvártély! - Kinek "aktivistáskodnak" és miből?

Ingyenes utazást, szállást, ellátást és fizetést is kínálnak romániai magyar egyetemistáknak a Facebookon, ha Magyarországra jönnek "aktivistáskodni": standolni, vagy házról házra járni - írta a Magyar Narancs.

Biztos, hogy jó helyre utalta a gépjárműadóját? - 400.000-en benézték!

Ha a napokban fizetési értesítőt kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), akkor minden bizonnyal benézték a gépjárműadó fizetésének címzettjét.

Mit szól hozzá? Fizetni kell a háziorvosnál bizonyos szolgáltatásokért....

Nem, nem a 300 forintos vizitdíjról van szó, amit a "népharag" csírájában fojtott meg, hanem arról van szó, hogy a háziorvosi ellátást 1992-ben privatizálták, így az alapellátást gyakorlatilag a magánszektor biztosítja, aminek az egyre fogyó 6500 házi- és és házi gyermekorvos egyre nehezebben tud finanszírozni.

Ön (a "köz") tudja, mennyit fizet havonta Vidnyánszky Attilának az SZFE kuratóriumi elnökségért? No és a többieknek? Olvassa!

Az ugye tiszta, hogy minden, az állam bátyó által kifizetett összeg -bér, juttatás- a közösből megy, vagyis az Ön, meg az Ön, szóval mindannyiunk nagy, társas pénztárcájából.

Pubicus: fizetnének a magyarok az oltásért!

Még a Fidesz-KDNP híveinek többsége sem ért egyet az oltáshoz szükséges regisztrációval – derült ki a Publicus Intézet felméréséből.

"Vót hazudni?" - Fizessen a józsefvárosi lap ex szerkesztője!

Pikó András, Józsefváros megválasztott polgármestere áthárítja a kerületi lap szerkesztőjére a kiszabott 500.000 forint büntetést, amiért folyamatosan törvénysértő módon kampányolt a vesztes fideszes ellenfele mellett.

Egy kutya, aki fizet a jutalomfalatokért - Városi Kurír

A kolumbiai Monterrey műszaki egyetemének campusán él Negro, a nagyon okos kutya, aki persze a nevéhez hűen fekete.

Megkülönböztetett vállalatok: a nagyobb többet fizet

Számos településen nőttek a helyi adók.

F1 - Vettel a fizetési listán is az élre tör

Az alapfizetése meglehetősen szerény, Alonsóhoz, vagy Schumihoz képest, a bónuszokkal viszont csinos kis összeget kasszíroz....

Adósok, fizessetek! - Hogyan? Íme a lehetőségek

Vége az szja-hajrának.

Egy rajongó László Attila haját akarja!

László Attila elég híres lett, és nem titok, hogy lassan megszámolhatatlan sok rajongója van, és ezek közül az egyik annyira imádja a Csillag Születik sztárját, hogy egy tincséért képes lenne elég sokat is fizetni.

Fizetniük kell a pároknak a házasságkötésért

A zalaegerszegi önkormányzati közgyűlés múlt heti egyik döntése nyomán a házasulandó pároknak eztán fizetniük kell, ha hivatali időn túl, illetve hivatali helyiségeken kívül szeretnék lebonyolíttatni a ceremóniát.

Bekeményít a város! Aki lakik, fizessen

Több napirendi pontban is foglalkozott szerdán lakhatási kérdésekkel az önkormányzati közgyűlés Zalaegerszegen.

Bírságok ipari mennyiségben: milliárdokat fizettünk be

Többen alkotmányos aggályokat fogalmaztak meg az objektív felelősség elvével szemben, de tény: bevezetése óta a közlekedés harmadával kevesebb halálos áldozatot szedett.

Nincs gáz?! A Fidesz és az SZDSZ iroda gázóráját is leszerelte az E.ON Nagykanizsán

Nagykanizsa – Számlatartozás miatt a Fidesz helyi és az SZDSZ megyei irodájának gázóráját is leszerelték az E.ON szakemberei.

Ön is ráfizet?

Több olvasónk is panaszkodott, körzeti fogorvosánál fizetnie kell a tömésért és a fogkő-eltávolításért, holott támogatja a társadalombiztosítás ezeket a kezeléseket.

Fizet a város a pacsai polgármesternek

A végrehajtási eljárás elkerülése érdekében kifizeti az önkormányzat Henczi Zoltán pacsai polgármesternek azt az összeget, amely a bíróság által megemelt illetménye miatt jár neki 2009 elejéig visszamenőleg.