Orosz légikatasztrófa: a pilóták hibája is hozzájárult a gép pusztulásához

Az időjárási viszonyok és a személyzet hibái egyaránt hozzájárulhattak ahhoz, hogy 41 ember elpusztult az Aeroflot Seremetyjevón kényszerleszállást végrehajtott és kigyulladt SSJ-100-as utasszállítóján – orosz sajtóértesülések szerint.

Ez lehetett az eltűnt maláj gép sorsa?

Az egész világ hiába találgatta hónapokon, sőt éveken át, hogy mi történhetett a négy évvel ezelőtt eltűnt utasszállítóval, aminek 239 utassal együtt veszett nyoma, a most nyilvánosságra hozott vizsgálati eredmények elképesztő eredményt hoztak.

Lezuhant egy utasokkal teli gép, csak hárman élték túl

A szudáni légikatasztrófában legalább 17-en meghaltak.

Orosz gép: a mérőműszerek jegesedése hozzájárulhatott a katasztrófához

Eljegesedhettek a mérőműszerek, amik így helytelen adatokat közvetítettek a pilótáknak – a Moszkvától nem messze lezuhant gép feketedobozát már vizsgálják az orosz Légiközlekedési Bizottság emberei. A gépen 71 fő halt meg, köztük három gyermek.

Összevesztek a pilóták, ezért halt meg 62 ember

Emberi hiba, konkrétan a robotpilóta kikapcsolása, a gép pilótái között a kézi vezérlés közben kitört konfliktus okozhatta március 19-én a FlyDubai légitársaság utasszállítójának katasztrófáját Rosztov-na-Donuban – írta hétfőn a gép fekete dobozainak vizsgálatában részt vevő szakértők következtetéseire hivatkozva a...

Mégsem terroristák szedték le az orosz gépet?

Semmi sem utal arra, hogy terrortámadás következtében zuhant le október végén a Sínai-félszigeten a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság utasszállító repülőgépe – közölte az egyiptomi légi közlekedésügyi minisztérium a katasztrófa körülményeit vizsgáló bizottság előzetes jelentésére hivatkozva.

Videó: tragédia az olaszországi légiparádén

Két kisrepülő ütközött az Alba Adriatica légibemutatón, Olaszországban.

Lezuhant gép: befejeződött a holttestek maradványainak összegyűjtése

Befejeződött a francia Alpokban múlt héten lezuhant Germanwings-repülőgép 150 áldozata földi maradványainak összegyűjtése a katasztrófa helyszínén – közölte kedd este a francia csendőrség.

Megtalálhatták a tömeggyilkos másodpilóta maradványait

A francia hatóságok valószínűnek tartják, hogy megtalálták annak az Andreas Lubitznak a holttestét, aki a gyanú szerint múlt héten szándékosan vezette a Germanwings repülőgépét egy hegynek – írja a BorsOnline .

Germanwings: Eddig legalább 70 holttest maradványait találták meg

A francia Alapokban lezuhant Germanwings-repülőgép áldozatainak összegyűjtött maradványai közül eddig hetven embert különböztettek meg – közölte a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi település, Le Vernet polgármestere.

Légikatasztrófa: a másodpilóta direkt ütközhetett a hegynek

A kedden lezuhant utasszállító katasztrófáját vizsgáló marseille-i ügyész szerint a 28 éves másodpilóta, Andreas Lubitz valószínűleg szándékosan vezette a gépet egy hegynek – írta a hvg.hu .

Az egyik pilóta kiment a pilótafülkéből, és nem tudott visszatérni

Az Alpokban lezuhant német utasszállító egyik pilótája a baleset előtt elhagyta a pilótafülkét, és nem tudott visszatérni, mielőtt a gép a hegyoldalnak csapódott – közölte szerdán a The New York Times című amerikai napilap internetes felületén egy, a baleset okait vizsgáló nyomozó a gép hangrögzítő fekete dobozából nyert...

Sikerült értékelhető adatokat nyerni a lezuhant gép fekete dobozából

Értékelhető adatokat sikerült kinyerni a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) nyomozóinak a francia Alpokban történt légikatasztrófa helyszínén megtalált első fekete dobozból, de a tragédia okaira egyelőre nem tudnak magyarázattal szolgálni – közölte szerdán Rémy Jouty, a hatóság vezetője.

Germanwings-baleset: a másik fekete doboznak csak a burkolatát találták meg

Megtalálták a másik, a gép repülési adatait rögzítő fekete doboz külső burkolatát a francia Alpokban történt légikatasztrófa helyszínén, magát a berendezést azonban még nem lelték meg – közölte szerdán Francois Hollande francia államfő a Seyne-les-Alpes településnél kialakított mentőközpontban.

Európa vezetői a francia légikatasztrófa helyszínére érkeztek

Francois Hollande francia államfő Angela Merkel német kancellárral és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel megérkezett szerda délután a francia Alpokban előző nap történt légikatasztrófa helyszíne közelében, a Seyne-les-Alpes településnél kialakított mentőközpontba.

Ez maradt a lezuhant gép fekete dobozából

A francia hatóságok fényképet közöltek a kedden lezuhant gép fekete dobozáról – írja a hvg.hu .

Németország is gyászba borult a lezuhant gép miatt

Háromnapos gyászt rendelt el a német belügyminisztérium a franciaországi repülőgép-szerencsétlenség német áldozatainak emlékére: szerdától péntekig a szövetségi kormány valamennyi intézményénél félárbocra eresztik a zászlókat.

Légikatasztrófa: családanyák, gyerekek és üzletemberek az áldozatok között

Mintegy harminc spanyol utas személyazonosságát már lehet tudni, de nem hivatalos forrásokból; az adatokat hozzátartozók, cégek és önkormányzatok hozták nyilvánosságra – írja a spanyol sajtó szerdán.

Háromnapos gyász lesz Spanyolországban a légikatasztrófa miatt

Háromnapos országos gyászt rendelt el a kormány Spanyolországban a franciaországi repülőgép-katasztrófa spanyol áldozatainak emlékére – jelentette be a spanyol miniszterelnök-helyettes a válságstáb ülése után kedden kora este Madridban.

127 fő halt meg a pakisztáni repülőgép balesetben

Lezuhant egy utasszállító repülőgép 2012. április 20-án Pakisztánban.

Lezuhant egy Boeing 727-es utasszállító Kongóban

Kedvezőtlen időjárási körülmények között készült leszálláshoz az a repülőgép, ami az afrikai országban pénteken zuhant le.

A tengerbe zuhant egy indonéz repülőgép

Feltehetően senki nem élte túl azt a balesetet, ami szombaton történt Kelet-Indonéziában.

Lezuhant egy utasszállító Iránban, 50 utas túlélte

Lezuhant egy utasszállító repülőgép Irán északi részén helyi idő szerint 19:45 körül.

50 éve történt: Repülőgépek ütköztek össze New York felett

1960. december 16-án New York felett összeütközött a TWA és a United Airlines két gépe.

Lakóparkra zuhant egy tehergép Pakisztánban - fotók

Lakóövezetbe zuhant egy teherszállító repülőgép Pakisztánban, Karachi repülőterének közelében.

Lezuhant egy utasszállító Kubában

68 fővel a fedélzetén lezuhant egy utasszállító repülőgép Kubában.

Túlélte a kapitány a kínai repülőgép balesetet - fotók

Egész éjszaka tartott a mentés és keresés annak a tragikus balesetnek a helyszínén, ami helyi idő szerint az éjszakai órákban történt Kína északkeleti részén.

Légikatasztrófa Pakisztánban: Öt túlélőt találtak - kép és videó

Lezuhant egy utasszállító repülőgép szerdán Pakisztánban, nem messze Iszlámábádtól.

Légikatasztrófa Indiában: 158 áldozat, 8 túlélő - képek

Balesetet szenvedett az Air India légitársaság repülőgépe szombat reggel Indiában.

Képek: Légikatasztrófa egyetlen túlélővel Libanonban

96 áldozat holttestét találták meg eddig a Tripoli repülőtéren, a reggeli órákban balesetet szenvedett repülőgép roncsai között.