Felirat vagy szinkron? - (Köz)szempont

Régóta húzódó vita a film- és sorozatkedvelők körében, hogy vajon melyik „változatban” élvezhetőbb a műsor: ha szinkronos, vagy ha feliratos?

Nyári ajánló: Castle

"Egy teljesen új fejezet a bűnüldözés történetében"

Megint bajban a Hévízi-tó?

Nem fogják elhinni, mi derült ki lapunk új, Életünk, a víz című környezetvédelmi sorozata keretében megtartott szakértői kerekasztal-beszélgetésen: a dolgok sokkal jobban mennének ezen a területen is, ha lenne egy kicsivel több pénz...

Gézengúzok címmel indít sorozatot a Duna TV

11 részes tinisorozattal rukkol elő 2010-ben a Duna Televízió: a diákok közt Barátok közt-szereplők és korábbi Megasztár-döntősök is feltűnnek, a negyedik széria győztese, Király Viktor pedig tanárt alakít.

Barátok közt: Varga Izabella fiatalsága legszebb éveit töltötte a zalai megyeszékhelyen

Nagyon régen volt már - kezdte Varga Izabella színésznő a mesélést, amikor azokról az időkről kérdeztem, amiket a Hevesi Sándor Színház falai közt töltött mint stúdiós.

Charlie Sheen otthagyja a Two And A Half Men -t

A színész hét szezon után otthagyta a Two And A Half Men című sorozatot.

Otthagyja a Született Feleségeket a színésznő

Végleg kilép a Született Feleségek című sorozatból.

Nem kell mindent elhinni, amit a filmekben látunk

Gondoltad volna, hogy sok jelenetet így vesznek fel a filmekben, sorozatokban ?

Március 15-én érkezik a THE PACIFIC - A hős alakulat

Tudj meg mindent a sorozatról.

Gordon Ramsay, a pokoli konyhafőnök – Feketeleves és marketingfogás

valóságshow-k új generációja szívesen választ olyan témát, ahol egy-egy állás, pozíció betöltésére keresik a legrátermettebb személyt

Doktor House a nézők legkedveltebb sorozata

Hogy ki a legjobb sorozathős?

House M.D. - Készül a játékadaptáció

Ha azt hittétek, hogy mindenki kedves házidokija, Greg House elkerüli majd a játékipart, akkor órási csalódást kell okoznom.

Doktor House-tól várják a csodát a valóságban a betegek

A valós világ és a képzelet közötti határ az utóbbi években mindinkább elmosódott számos területen, így az egészségügyben is.

Napi csúfság: True Blood ihlette ékszerek

Az HBO vámpíros sikersorozata, a True Blood ihlette a Love Peace and Hope cég férfiaknak tervezett új ékszerkollekcióját. Szerintem nagyon csúnyák, nem is tudom, hogy van-e olyan férfi a Földön, aki hordaná ezeket..

Dr. House fizikai fájdalmat okoz az őt alakító Hugh Laurienek

Hugh Laurie, a híres Dr. House című sorozat főszereplője nemrég egyik interjújában elmondta, felhagyhat a sorozattal, mivel az állandó bicegés valós fizikai fájdalmat okoz neki

Grace klinika: az első 5 perc a 6. éves 1. epizódjából

Az ABC televízió publikussá tette a Grace klinika 6. évadjának első epizódjából az első 5 percet, amely követi az 5. éved utolsó részének eseményeit.

Meztelen sorozatsztárok

Egy új, a modellek életéről szóló sorozat indul hamarosan Amerikában, aminek most láttak napvilágot az első promóképei.

Top 10: sorozatok kedvelt meleg szereplői

Egyre több meleg karakter tünik fel a népszerű sorozatokban, így akár a legszexisebb meleg karakterek toplistáját is el lehet készíteni.

True Blood kritika: Pocsék kezdés után felfelé

A True Blood című tévésorozatnak két jellegzetes eleme van: a szex és a vér.

Hazudj, ha tudsz! - Előbb-utóbb minden kiderül!

A szem előtérbe helyezése egyébiránt az Ázsiában használatos hangulatjelekben (emotikonokban) is tükröződik.

Létay Dóra újra egyedül

Létay Dóra és Kukorelly Endre szakított, de ennek okáról nem nyilatkoztak.

Kim Cattrall szakított a barátjával

A színésznő kedveli a nála jóval fitalabb pasikat, de édesanya a korából fakadóan már nem akar lenni.

ESKÜVŐ - Ahogy megálmodtad - Esküvős sorozat a deko-n

Örömmel tapasztaltam, hogy a deko csatorna műsorán megjelent egy kis, félórás sorozat: Két esküvő, egy szervező címmel.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó rendhagyó módon ünnepelték a házassági évfordulójukat

A Barátok Közt színészházaspárja minden évben egy külföldi városban ünneplik házassági évfordulójukat.

Ashlee Simpson-Wentz magával viszi a fiát a munkahelyére

A nyolchónapos fiúcska hamar megismerkedik a showbiz világával, mert édesanyja magával viszi őt a Melrose Place sorozat forgatási helyszínére.

Tori Spelling gyermekkönyvet ír

A Beverly Hills 90210 szereplője két nagysikerű önéletrajzi műve után újabb műfajban próbálja ki magát: ezúttal gyermekkönyvet ír.

LOST: A sorozat hivatalos kézikönyve

Könyv a sorozatról.

Tudtad? - Emlékszel még Benny Hillre?

Fergeteges és határok nélküli humora volt az öregnek, a legtöbb, helyzetkomikumra épített jelenetéhez nem is kellett angolul tudni, mégis fetrengtünk a röhögéstől.

Vadító képeken a Született feleség

A rossz nyelvek szerint Eva Longorián csak a sok fény és a Photoshop segített.

A LOST sztárja Budapesten

Június 14-én Budapestre érkezik Matthew Fox, a LOST - Eltűntek sztárja.