Bréking: Nyitva van a Galilei (videóval)

Teljes gőzzel üzemel a város legrosszabbjaként elhíresült Galilei étterem a Váci utcában, csak a teraszról tették el az asztalokat.

Belvárosi blog: Lehet 60 hellyel kevesebb?

Az egyébként is zsúfolt déli Belvárosban hamarosan közel hatvan parkolóhellyel lesz kevesebb.

elfogynak az V. kerületi posták?

Azok a kedves turisták, akik valamilyen szentimentális ok miatt szeretnék postán is feladni a városnézés közben vásárolt képeslapjukat, szedjék gyorsan a lábukat, mert valószínűleg már nem sokáig tudják ezt a Belvárosban, a Váci utcában megtenni.

Készül a Nemzeti Gödör

Három hete letarolták a fákat, azóta felszedték a villamossíneket, elvitték a szobrokat, eltakartak, szétszedtek, kiástak mindent – most meg Varga Mihály bejelenti, hogy bocs, ez lesz az egyik első beruházás, amit a hiány csökkentése érdekében fel fognak függeszteni.

Parasztvakítás „luivuttonnal” és muskátlival

Egy hete bebújt sznobtáskája mögé Rogán Antal, és így nem kell a trafikos haverjairól vagy a  Kossuth tér letarolásáról  beszélnie.

Csarnok-újrahasznosítás: ötlet lenne rá

Eddig egyetlen nyertese van a Kossuth tér szétbontásának: az eddig a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt szerencsétlenkedő termelői piac beköltözhet a Hold utcai csarnokba.

Két éve álcázzák magukat

A street art műfajban veteránnak számít, hiszen már két éve dacol esővel, celluxszal, vizelő kutyákkal ez a mini képregény a Bank utca és a Vadász utca sarkánál.

Így kordonozz magadnak parkolóhelyet

Az OTP csak sírva kérheti a receptet a Kossuth téri csatornaépítési munkákat kivitelező Bonex Építőipari Kft-től, avagy itt egy még szellemesebb megoldás belvárosi parkolóhelyek lefoglalására.

Átrajzolták a Ferenciek tere terveit és lapítanak

Lapítanak, mint az ürülék a gazban, csakhogy itt még mindig nincs helye a gaznak se , hiába rajzolták át a Ferenciek tere terveit.

így bont az állam a Szabadság téren

Két, több mint százéves épület az áldozat.

Szobra lesz „Colombonak”

A leghíresebb szerepének nevét sem tudja leírni, de szobrot állít Peter Falknak az V. kerületi Önkormányzat A Szent István körút és a Falk Miksa utca találkozásánál, ott ahol az etyeki tehenészet furgonja árulja a termelői tejet, hamarosan Peter Falk, ismertebb nevén...

Nem peepshow ez, ne lessél!

Képrejtvény.

Luxusfolyosó kiadó

Mit lehet tenni, ha egy prémium kategóriás irodaház egy év után sem talál magának bérlőt?

Ha nem lépcsőzöl, ne is levelezz

Bent jó.

Vízigubera – avagy olvasok a szemetedből

Rendhagyó installációt hozott össze az Akvárium Klub az Erzsébet téri „gödör” tetején lévő medencében.

Bezzegberuházás a Bajcsy-Zsilinszky úton

Már két emelet mély gödör tátong a volt Zrínyi Nyomda aljában, de a markoló még mindig dolgozik, a teherautók sorban hordják ki a törmeléket, a földet az épület aljából.

Szégyellem magam, bocsánatot kérek

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Most hétvégén: tilos az Á

December első hétvégéjét két közlekedési változás is emlékezetessé fogja tenni a belvárosban.

Ki mondta, hogy ennyire hülyék vagyunk?

Te, kiégett, ötlettelen píáros!

,,Krva anyád firkáld tele"

Ha valaha az életben oda tudnék mászni az Erzsébet híd budai pillérjét tartó betontömb víz felöli oldalához egy vödör festékkel és ecsettel, isten bizony nem tudom, mit írnék oda.

A nagy betonozás

Elvesztette a Fővárosi Önkormányzattal és a józan ész érdekében folytatott csatát Rogán Antal.

Belvárosi blog: Már igent se lehet mondani a Kossuth téren

Azok az elszánt ifjú párok, akik ezek után még mindig a kerületben, de nem az önkormányzat irodaházában akarnak házasodni, kapaszkodjanak meg erősen a pénztárcájukba és fussák át még egyszer a család összes bankszámlakivonatát, mert az 5. kerület megosztott első helyezést ért el a legmagasabb díjért dolgozó anyakönyvezetők...

Belvárosi blog: Ki tiszteli a leges-leges-legjobban az időseket?

Vagy talán helyesebb így kérdezni: a te nagymamáddal ki píárol? Isten bizony megpróbáltam nem tudomást venni a második Köszönet Gáláról. Sőt: a Tisztelet Társasága valamennyi rendezvényének sajtójától elzárkózom. No, nem azért, mert ellenzem, hogy az időseket tiszteljék, vagy programokat szervezzenek nekik. De attól mondjuk...

Belvárosi blog: Élet a gangon

Az V. kerületi önkormányzat már évek óta virágosztást tart tavasszal, most is volt pár napja.

Belvárosi blog: Anyád házához parkoljál a lopott igazolványoddal

Az V. kerületi rendőrkapitányság tavalyi munkájáról szóló beszámolóból értesültem arról, hogy a mi zsaruink többek között ezt a szerény feladatot is bevállalták 2011-re: „Az erkölcs és tisztesség teljes körű megteremtése”. Végre valaki megteszi, ami Jézusnak nem sikerült, mit bánom én, hogy kék egyenruhában,...

„Erdélyt vissza!” – most a Szabadság téri játszóteret rondították össze

Egyre keményebbek a Szabadság téri firkálók: most, hogy a szovjet emlékművet szigorúbban őrzik, irredenta felirataikkal a játszótéren folytatják a harcot Erdélyért.

Dizájnbunkók Budapest Belvárosában

Sokba került, sosem működik rendesen és igazi bunkóság a vakok számára – mi az? Az ötödik kerület egyik turistalátványosságának kikiáltott, Szabadság téri interaktív szökőkút.

Aranyherceg

Aki pedig azt hitte, hogy sima anyagi haszonszerzésről, ingyenes reklámról, mutyizásról, a versenytársak lesöpréséről van szó, súlyosan téved.

Te át mernél menni vakon a Károly körúton?

„Az útszakasz átalakításánál nemcsak arra ügyeltünk, hogy több hely jusson a bicikliseknek és a gyalogosoknak, hanem a fogyatékkal élőkre is gondoltunk. (…) A jelzőlámpák különböző hangokkal és tájékoztató szövegekkel jelzik, hogy mikor és merre lehet átkelni”- így reklámozta Tóth Sándor kommunikációs igazgató a...

A Jövő Városa saját jövőjét éli fel

Soha ilyen szigorú figyelmeztetéseket nem tett még az önkormányzat könyvvizsgálója az V. kerület költségvetési rendeletét véleményező jelentésében, mint 2010-ben.