PV
Kötelező tiszteletkör
Alighanem tét nélküli kört futnak ellenzéki képviselők azzal, hogy a Jobbiktól a DK-ig egységesen a rabszolgatörvény megsemmisítését várják az Alkotmánybíróságtól (Ab). A felvetés jogos és ésszerű, a módszer kevésbé.
A miniszter már két hét után meg tudta állapítani a tutit
Az emberi erőforrás miniszter az évvége előtt néhány héttel jelentette be, hogy a kórházak sürgősségi baleset osztályain (SBO) rendszerváltozás lesz, amely azt a cél szolgálja, hogy csak a valóban sürgős esetek kössék le az orvosok idejét, kapacitását.
Szél Bernadett: Megpróbáljuk a rettegő hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató dolgát megkönnyíteni
Megpróbáljuk a rettegő hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató dolgát megkönnyíteni, hogy ne féljen olyan nagyon találkozni két országgyűlési képviselővel.
Theresa May terve megbukott: új miniszterelnök, új választás, de akár új népszavazás is jöhet
Tegnap este, hazai idő szerint 9-kor szavazott a brit parlament alsóháza a brit kormányfő és az EU által összehozott kilépési tervezetről.
Koltai Róbert: Csinálni kell az életet
Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész, a magyar közönség egyik nagy kedvence.
Halhatatlan – Cziczó Attila drámája a FÉM Arts & Café műsorán
A pesti Belváros legújabb színpadán, az Irányi utcai pince kávézójában egy igen különös színdarabot – eldönthetetlen, hogy drámát vagy komédiát – láthat a közönség Cziczó Attila (író, rendező, zenész) tollából.
Országos sztrájkra készül a közszolgák szakszervezete is
Csak kapkodjuk a fejünket: lassan nincs már olyan terület, ahol ne foglalkoznának a sztrájk gondolatával, és ne szerveznének a szakszervezetek munkabeszüntetést.
Arany János díszpolgár lett a walesi Montgomeryben
Montgomery - A magyarok jobban ismerik az ötszáz walesi bárd történetét, mint maguk a walesiek.
Számos új forgatókönyvet hozhat az alsóházi szavazás eredménye
A Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint az esti alsóházi szavazás számos új forgatókönyvet kínál a brit európai uniós tagság megszűnésének (Brexit) ügyében.
Biobenzin cellulózból – hogy az autó ne vegye ki a falatot a szánkból
Belga kutatók az MTA Energiatudományi Kutatóközpont munkatársainak közreműködésével olyan bioüzemanyag-előállítási módszert dolgoztak ki, mely az ehető alapanyagok (kukorica, növényi olajok) helyett cellulózból indul ki.
Hatékony volt a családok éve külhonban - pályázatokra, programokra több mint egymilliárd forint jutott
Hatékony volt a családok éve külhonban, amely által 6500 családot, illetve 10 ezer gyermeket tudtak elérni különböző programokkal 2018-ban - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az M1 aktuális csatornán kedden.
Több intézményben látogatási tilalmat rendeltek el - Már a Honvédkórházban is
Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el az influenzaszerű megbetegedések halmozódása miatt - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról.
Kieshetett a miniszter piksziséből az MTA elnöke
A Magyar Tudományos Akadémia elnökének kivételével minden igazgatót berendelt magához eligazításra Palkovics László, technológiai és innovációs miniszter-tudtuk meg sajtóinformációkból.
Faltól falig - Ennek a nemzetnek a négyötöde faltól falig él. A nyugdíjasok tizenkettedikétől tizenkettedikéig
Ennek a nemzetnek a négyötöde faltól falig él.
Felháborító barbárság, hogy a Karmelita kolostor felújítása során több mint 200 éves freskókat festettek le
A Demokratikus Koalíció (DK) felháborító barbárságnak tartja, hogy a Karmelita kolostor felújítása során több mint 200 éves freskókat festettek le, ezért kezdeményezi az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását és az UNESCO-hoz ...
A berlini amerikai nagykövet szankciókkal fenyegeti az Északi Áramlat-2 német résztvevőit
Büntetőintézkedésekkel fenyegeti az Egyesült Államok berlini nagykövete az Északi Áramlat-2 földgázvezeték beruházásban résztvevő német vállalatokat.
A brit kormány a brit jogosítványok kicserélését javasolja a más EU-országokban élőknek
A brit kormány azt javasolja a Nagy-Britanniában kiállított gépjárművezetői jogosítványok tulajdonosainak, hogy ha más EU-országokban élnek, minél előbb cseréljék ki vezetői engedélyüket a fogadó ország által kibocsátott jogosítványra.
A kormány nem tárgyal - Az egyik sztrájkkövetelés máris meghiúsult
Egyes lapinformációk szerint megszületett a kormány válaszlevele a szakszervezetek által benyújtott megkeresésre, amelyből az derül ki egyértelműen, hogy a kormány nem tervezi tárgyalódelegáció felállítását.
Theresa May: nagy kockázat a megállapodás nélküli kilépés, még nagyobb a Brexit elmaradása
Theresa May brit miniszterelnök szerint továbbra is megvan annak a súlyos kockázata, hogy az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, de az egyezmény elvetése esetén ennél is nagyobb lenne az esély a Brexit elmaradására.
Mellár Tamás: alapítsuk meg a szabadság kis köreit
Mellár Tamás közgazdász, a Párbeszéd parlamenti képviselőcsoportjának a tagja.
"A gonosz zsidó"
Soros nemrég még pénzember volt, akit elvei miatt (is) mindenhol tiszteltek, és aki jobbá akarta tenni a világot.
Ankara a stratégiai partnerségre emlékeztette a fenyegetőző amerikai elnököt
A török-amerikai stratégiai partnerség figyelembe vételére vonatkozó várakozásainak adott hangot hétfőn Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő, miután Donald Trump amerikai elnök a gazdaság tönkretételével fenyegette meg Ankarát arra az esetre, ha a török hadsereg a kurdokra támadna Szíriában az amerikai katonák kivonása közben.
Lesz-e orosz-ukrán háború 2019-ben?
Részlet Alexej Venediktov, az Echo Moskvi rádiócsatorna főszerkesztőjének interjújából.
Kisfiúkat molesztált, hat évet kapott érte
Jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy pécsi férfit, aki 2014 márciusa és szeptembere között több kiskorú fiút is molesztált.
Orientale Lumen 2019 – Ortodox karácsony
A Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban ismét tudott meglepetést okozni Magyarország legjobb vokális együttese, a Szent Efrém Férfikar.
Római városvezetés VS egyház - Kié lesz a lové?
Kitört a vihar a római városvezetés és az egyház között a Trevi-kútba dobált aprópénzek felhasználása miatt.
Csaknem ötvenmillió forintot csalt ki egy nő egy győri férfitól
Jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki két év alatt összesen 48 millió forintot csalt ki egy győri férfitól - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.
Hatalmas drogfogás Óbudán
Kétszázmillió forint értékű ecstasy tablettát és kokaint foglaltak le Óbudán - tájékoztatta a rendőrség hétfőn közleményben az MTI-vel.
Elmaradhat a Brexit? Valószínűbb a Brexit elmaradása, mint a megállapodás nélküli kilépés - mondta Theresa May
Theresa May brit miniszterelnök szerint katasztrofális mértékben károsítaná a politikába vetett bizalmat, ha nem teljesülne a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott választói döntés, márpedig most már valószínűbb, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja marad, mint az, hogy esetleg megállapodás nélkül lép ki...
Markó Péter: polgárháborús veszély van Magyarországon
Egy régi, kedves barátom hívta fel a figyelmemet egy interjúra, amely a nyugat.hu-n jelent meg a napokban.