Tverskoy Bazaar

Oroszország idén közel 30 millió hektárra növeli a búza termőterületét

Oroszországban az idén 29,535 millió hektáron vetnek majd búzát, ami több mint 818 ezer hektárral nagyobb, mint 2021-ben - közölte az Interfax hírügynökség a mezőgazdasági minisztérium adataira hivatkozva.Oroszországban az idén 29,535 millió hektáron vetnek majd búzát, ami több mint 818 ezer hektárral nagyobb, mint 2021-ben -...

Szijjártó Péter Moszkvából jelentkezett be a Facebookon

A magyar érdekek szempontjából fontos, alapvetően energetikai és gazdasági kérdések lesznek napirenden kedden Moszkvában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárca közleménye szerint.

Putyin közbelép: Az orosz nyugdíjakat az inflációt meghaladóan kell indexálni

A nyugdíjaknak az infláció feletti, 8,6 százalékos indexálására utasította az orosz kormányt szerdán Vlagyimir Putyin elnök.

Újjászületett a Fehér Hattyú: Végrehajtotta első repülését az orosz Tu-160M rakétahordozó

Végrehajtotta első repülését a teljesen újonnan kifejlesztett Tu-160M orosz szuperszonikus hadászati rakétahordozó - közölte szerdán a Rosztyeh állami vállalat sajtószolgálata.

Atradius: A csődök számának növekedésétől tartanak a kelet-európai vállalatok

A kelet-európai régió cégeinek 39 százaléka tart attól, hogy a kormányzati mentőcsomagok várható kivezetésével több lesz az idén a csőd - közölte az Atradius hitelbiztosító szerdán az MTI-vel 1400 magyar, lengyel, cseh, szlovák és török vállalat megkérdezésével készült elemzése alapján.

Rontás raktak az emberre: Az ébren töltött idő harmadát mobilappokra fordítjuk

Ébren töltött ideje átlagosan harmadát mobilalkalmazások használatával tölti az ember - idézte a BBC hírportálja az App Annie elemzőcég friss jelentését.

35 éve kezdődött a “mesetél”, egy havazás, amely Magyarországot hetekre beborította

Harmincöt éve volt az emlékezetes országos havazás, amikor néhol több mint 50 centiméteres volt a hóréteg és a maximumok is jellemzően mínusz 10 Celsius-fok alatt alakultak - idézte fel az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán Facebook-oldalán.

Duna House: A fővárosi újépítésű lakások népszerűsége töretlen volt a negyedik negyedévben

A fővárosi újépítésű lakások népszerűsége töretlen, a tavaly szeptember-december között eladásra kínált lakások 70 százalékát már értékesítették; a fővárosban az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára megközelítette az 1 millió forintot

Csercseszov modern futballt játszó Ferencvárost ígér

Modern futballt játszó Ferencvárost ígér Sztanyiszlav Csercseszov, a klub december 20-án kinevezett új vezetőedzője.

Csaknem hatszáz moszkvai objektumot ért hamis bombafenyegetés

Csaknem hatszáz moszkvai objektummal kapcsolatban érkezett kedden a hatóságokhoz robbanás veszélyére vonatkozó figyelmeztetés - közölte szerdán az Interfax orosz hírügynökség jól értesült forrásra hivatkozva.

Rossz vér: Taxist akatak megkéselni Budapesten! Elkapták az elkövetőt

Egy férfi bicskával fenyegetőzve kért kölcsönt egy taxi sofőrjétől vasárnap a XIII.

Vlagyimir Putyin: Csak korlátozott ideig maradnak Kazahsztánban a békefenntartók

A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) békefenntartó kontingense korlátozott ideig tartózkodik majd Kazahsztánban, az egységeket kivonják, amint a kazah elnök így dönt majd – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a szervezet tanácsának hétfői, rendkívüli, virtuális ülésén.