facebookhirek.hu

A Facebook támogatná a mobilszolgáltatókat

A Facebook a Google-lal és az Apple-lel folytatott hadakozásban a mobilszolgáltatók oldalára látszik állni, olyan megállapodást kötne ugyanis a mobilosokkal, amelynek alapján megosztana velük egyes pénzes szolgáltatásokból származó bevételeket.

A Facebook megváltoztat?

A túlzott megosztás hibájába az idősebbek is könnyen beleeshetnek, gondoljunk például csak azokra, akiket azért raboltak ki nyaralásuk alatt, mert világgá kürtölték a Facebookon, hogy elutaznak.

Köszönöm, hogy nem osztotta meg velem!

„Bármikor fáj a hasam, rögtön attól félek, vesekövem vagy vakbélgyulladásom van.

Már több mint félmillióan szerenádoztak a Heinekennel

Az online eseménynek 350.000 nézője volt. A Heineken legutóbbi Facebookra fejlesztett alkalmazásával világszerte több mint félmillióan szerenádoztak kedvesüknek a Valentin-nap alkalmából. Az applikáció Magyarországon is sikeres, néhány hét alatt már közel 5000 randevút szerveztek ilyen személyre szabott vicces videókkal, és...

Mentális mentőakcióra is használható a Facebook

Ha valaki feltűnően borúlátó, pesszimista hangon közlekedik a Facebookon, jó lesz vigyázni rá, amerikai kutatók szerint ugyanis a közösségi szájton tanúsított viselkedés, hangulat alapján könnyen kiszűrhetők a depresszióra hajlamos felhasználók.

Messze van még a Facebook a kifulladástól

A Facebook továbbra is szédületes ütemben növekszik.

A Facebookon keresett bérgyilkost a vehemens állatvédő

A börtönben végezte az a vérmes amerikai állatvédő, aki bérgyilkost keresett a Facebookon.

Nagyot szakít a reklámból a Facebook

A múlt évben csaknem 70 százalékkal emelkedett a közösségi szájt reklámbevétele, így a Facebook hirdetésekből összesen hozzávetőleg 4 milliárd dollár bevételt ért el. A bevételek növekedése ugyan lassul, aggodalomra azonban semmi ok.

Facebook nélküli böjtölés

A számítógéptől való önmegtartóztatást szorgalmazza a húsvéti böjt heteiben egy toszkánai plébános, aki ezt Facebook-profilján is közölte.

A Twitter a Facebook nyomában jár

A naponta átlagosan több mint 140 millió bejegyzést számláló Twitter vezetőinek tavaly szeptemberi hivatalos közlése szerint jelenleg 100 millió aktív felhasználója van a mikroblognak, amely tavaly ünnepelte ötödik születésnapját.

Hoax a lánclevél, ami Dr. Zahcher Gábor aláírásával terjed Facebookon

Dr. Zacher Gábor aláírásával 2009-ben terjedt az interneten egy lánclevél a GHB nevű anyagról, és a napokban ez a levél újra felbukkant, jellemzően a Facebookon. Hol Dr. Zacher Gábor fotójával, hol pedig egy kórházban készült képpel. A szeretlekmagyarorszag.hu csapata vette a fáradtságot és utánajárt a dolognak.

Mitől függ a Facebook további növekedése?

Az amerikai Facebook felhasználók száma egyre csökken, és végül ugyanaz fog történni, mint minden más piacon – írja az npr.org.

Facebook képek, videók feltöltésére vonatkozó új szabályok

A legutóbbi képkezelési irányelvek alapján, a Facebook nemcsak a képeinket törölheti, de rosszabb esetekben az is előfordulhat, hogy egy meggondolatlan kép, videó feltöltése miatt, akár az egész profilunkat is letilthatják.

Chuck Norris nevét viselő híd lesz a Morva folyó felett?

Az önkormányzat által a Facebook közösségi hálón meghirdetett szavazás eredményei szerint szombat délutánig csaknem 7 ezren szavaztak arra, hogy a leendő hidat Chuck Norrisról nevezzék el – tudta meg az MTI pozsonyi irodája szombaton. A Dévényújfaluban épülő kerékpárhídnak a jövendő nevéről indított szavazást a pozsonyi...

Már több mint 1000 részvényese van a Facebooknak

Egy tőzsdére lépés előtt álló vállalatnál átlagosan 50-100 körül alakul a részvényesek száma. A Facebook részvényeivel azonban más a helyzet, mivel már most is olyan aktívan folyik a kereskedés, mintha tőzsdén lenne a cég – írja a Bloomberg.

Dukai Regina a neten keres randipartnert?!

A gyönyörű modell a Facebook oldalán hirdetett meg egy játékot, amelynek megnyerésével bárki személyesen találkozhat vele.

Az átlagos Facebook rajongó

Amerikában megalkották az instant, átlagos Facebook rajongó profilt, akinek 245 regisztrált barátja van, míg barátai átlagosan 359 bejelölt kapcsolatot tudnak felmutatni. Az átlagos Facebook fan havonta 7 új barátot szerez, többnyire jóváhagyja a bejelöléseket, kevéssé kezdeményez kapcsolatot.

A Facebookon a Bayern vezeti a Bundesligát

Bár a focipályán elért eredmények alapján „csak” a harmadik helyen áll a Bayern München a német focibajnokság elit osztályában, a Bundesligában, az interneten toronymagasan vezet a bajor klub. A Bild című német bulvárlap összegezte a német első osztályban szereplő fociklubok lájkjait a Facebookon, és az eredmény a bajor klub...

Hogyan csökkentsük a hírfolyam információ áradatot?

Az egy hetes elvonó után második napja, hogy újra használom a Facebookot, és mint korábban is írtam, zavar a túl sok információ a hírfolyamomban.

Újabb szakmai díj a dm Facebook kommunikációjának

A drogerie markt a NeoNoir Kommunikációs ügynökséggel közösen munkálkodik immár két éve a cég közösségi médiás kommunikációján. Az együttműködés sikerét számos szakmai díj is jelzi, a legújabb: Social Media Best Practice Válságkommunikációs különdíja.

Timeline Remove: bővítmény ami eltünteti a Timelinet

Egy új böngésző bővítménynek köszönhetően elérhetjük, hogy a facebook oldalunk úgy nézzen ki mint régen. Mivel ezt egy külső bővítménnyel érjük el, emiatt nem teljesen felhőtlen az egész. Egyelőre csak Firefox és Chrome internetböngészőkkel használható a Timeline Remove.

Facebook tőzsdei hírek

Mit tudtunk meg eddig a Facebook gazdálkodásáról, pénzügyi helyzetéről? Mik a legfontosabb kockázatok, negatívumok, melyek kiderültek? Reális-e a 75-100 milliárd dolláros értékeltség?

Seherezádé lesz a VV győztes Facebookon?

Kíváncsiságból megnéztük, hogy az RTL Klub által létrehozott hivatalos Facebook VV rajongói oldalakon, a számok alapján ki milyen helyet foglal el. A jelenlegi állás alapján VV Seherezádé-nak van legjobb esélye, hogy Facebookon megnyerje a Való Világ ötödik évadát.

Nyolc hónap börtön Facebook hackelés miatt

Nyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy brit diákot, mivel a Facebook közösségi honlap belső hálózatából információkat lopott el.

Már fejik a Zyngát

Kijött a Zynga tavalyi pénzügyi eredményiről szóló jelentés, amiből eddig nem ismert, vagy csak sejtett információk is kiderültek. A társaság – amely olyan Facebookos játékokkal tarolt, mint például a Farmville – nemrég lépett tőzsdére, így a korábbi ködösítés helyett törvényi előírások kötelezik a megfelelő...

Facebook sztár lett a hannoveri rendőrség

A félmilliós németországi város, Hannover rendőrségének Facebook-oldalát mintegy 100 ezren lájkolják.

Facebook barátkozás bluetooth-on

Az AddFriend okostelefon alkalmazásnak köszönhetően e-mail név ismerete nélkül is felkérhetünk valakit facebook ismerősnek. Az AddFriend a telefonunkban lévő Bluetooth segítségével érzékeli, hogy van-e a közelben egy hasonló alkalmazást futtató telefon. Ha van akkor a tulajt bejelölhetjük ismerősként anélkül, hogy akár a nevét...

Szoptatós anyukákat tiltott le a Facebook

A Facebook több száz szoptatást ábrázoló fotót minősített helytelennek és emiatt távolította el őket az oldalról. Az anyukák jogosan sérelmezik, hogy míg a rengeteg hóbortos oldal korlátozás nélkül futhat a Facebookon, addig az ő közhasznú munkájuk akadályoztatva van. Az anyukák emiatt nyílt levélben fordultak a közösségi...

Frissült a Windows Phone-os facebook alkalmazás

A napokban frissült a Facebook Windows Phone-os alkalmazása. A 2.3-as frissítés leglátványosabb része a teljesen áttervezett külső, ami sokkal inkább Metro felület barát. Ami talán a külső újításnál is fontosabb, hogy megkapta a Windows Phone-os verzió is a Like funkciót, tehát lájkolhatjuk a hozzászólásokat, a posztokat és a...

Új Facebook-vírus, Whitney Houston boncolása videó

A legújabb Facebook-vírus Whitney Houston boncolásáról szóló videót ígérget. Mint minden hasonló szánalmas próbálkozás, ez is természetesen csak egy átverés a sok közül. Csak a naív felhasználók hiszik el, hogy a Whitney Houston boncolásáról szóló videó feltárná a sokkoló titkot, az énekesnő haláláról, igazi okáról.