kesport
Klasszikus mesternégyes és mesterhármas a kis KTE meccsén! 8-0 lett a vége!
Klasszikus mesternégyes és mesterhármas született a kis KTE Jászapáti elleni hazai mérkőzésén.
A Kaposvár nyerte a röplabda bajnokságot, a Kecskemété az ezüst
A Kométa-Kaposvár hazai pályán 3:1-re győzött a Kalo-Méh-Kecskeméti RC ellen, így összesítésben 3:0-ra nyert a férfi NB I Liga döntőjében.
"Ez egy kisebb csoda" - Szivics a szurkolóknak ajánlotta a Honvéd elleni győzelmet
Hátrányból fordított és kétgólos győzelmet ért el a KTE-Ereco a Budapest Honvéd vendéglátójaként.
Siasa Tibor nem haragszik a ziccereket hibázó Abrahamra
A Budapest Honvéd vezetőedzője, Sisa Tibor szerint hullámzó volt a játék a KTE-Ereco elleni mérkőzésen, de annak örül, hogy csapata sok helyzetet tudott kialakítani, és nem haragszik Abrahamra, aki többet is elpuskázott.
KTE-Ereco - Budapest Honvéd - élő közvetítés
Szombaton visszatérő vendég érkezik a Széktói Stadionba: a kecskemétiek a Budapest Honvéd csapatát fogadják a Soproni Liga 28. fordulójában.
Hasba rúgta a bírót, 2012-ig eltiltották!
2010. december 31-ig tiltottak el egy megye III-ban futballozó játékost.
Élő közvetítés: Enternet-NTE - Univer-Kecskemét
Az alsóházi rájátszás utolsó mérkőzésén az Enternet-NTE Hegyvidék csapata látja vendégül a kecskeméti kosarasokat.
Budapest Bank Kecskeméti KC - Gyöngyösi FKK - élő közvetítés
Az alsóházi rájátszás küzdelmeiben a Budapest Bank Kecskeméti KC férfi kézilabda-csapata a Gyöngyös együttesét fogadja az NBI-es tagság megőrzése miatt különösen fontos mérkőzésen, kecskeméti csapat közvetlen riválisai egy-egy ponttal lemaradva követik a hazai kézilabdázókat.
Rákóczi FC Kaposvár - KTE-Ereco - 1-1 - élő közvetítés
A Soproni Liga 27. fordulójában visszavághat a KTE-Ereco az őszi 4-3-as vereségért a kaposváriaknak.
Olimpiai futónap Kecskeméten
Május 10-én vasárnap Kecskeméten rendezik a K&H olimpiai futónapot.
Közjáték a sajtótájékoztatón: Csank lelépett!
Tiszteletlenül, vagy legalábbis furcsán viselkedett a legtöbb újságíró szerint Csank János, a ZTE vezetőedzője - ez volt a sajtótájékoztatót követően az egyöntetű vélemény a ZTE FC vezetőedzőjéről, aki a szokásos rend szerint - a vendégcsapat edzőjeként -, először fejthette ki véleményét a Kecskeméten játszott...
KTE-Ereco - ZTE FC - 0-0 - élő közvetítés
Az elhalasztott 17. forduló pótlását játsszák ma a felek.
Budapest Bank Kecskeméti KC - Csurgói KK - élő közvetítés
Szerda délután a Csurgót fogadják a kecskemétiek.
Bejutott a Magyar Kupa döntőjébe a kecskeméti röplabda csapat
Még a szegedi csapat vezetői is azt mondták a mérkőzés után: “Fantasztikus volt a Kecskemét!”. A Kalo-Méh KRC játékosai összeszedték magukat és a két nappal ezelőtt elszenvedett fiaskó után megmutatták, nincs kétség: a két legjobb csapat az országban a Kaposvár és a KRC.
Montvai Tibor: Oroszlánbarlangba látogat szerdán a ZTE!
Pénteken a Széktói Stadionban 2-3-as REAC vezetéssel vonultak a csapatok a szünetre.
Élő közvetítés: Marso-Vagép NYKK - Univer KSE
Az alsóházi rájátszás utolsó előtti mérkőzésén a Nyíregyháza vendége a Kecskemét.
Az élő legenda szerint ma elhalasztanák a '74-es vb elődöntőjét - exklúzív interjú és videó Grzegorz Latóval, a lengyel Puskás Ferenccel | kesport
Kecskeméten járt a futball élő legendája.
Élő legenda a Kecskeméten! A '74-es vb gólkirálya hétfőn látogat a hirös városba
A Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség vendégeként május 4-én, hétfő Kecskemétre látogat többek között a Lengyel Labdarúgó Szövetség elnöke, Grzegorz Lato, aki játékosként az 1974-es világbajnokságon gólkirályi címig jutott.
Kecskemét - Debreceni Egyetem KE - élő közvetítés
A rájátszás utolsó meccsén a Kecskemét vendége a Debreceni Egyetem KE csapata.
KTE-Ereco - REAC - élő közvetítés
A 2008/2009-es évadban hatodjára, Kecskeméten harmadjára találkozik a KTE-Ereco és a REAC csapata.
Élő közvetítés - Százhalombattai KE - Budapest Bank Kecskeméti KC
A Százhalombatta vendége ma a BB-KKC gárdája - kövesd velünk percről-percre!
Banks megoldhatatlan feladat volt a Kecskemétnek - minőségi fotók a kosármeccsről
Forray Gábor elismerte, hogy a kedd esti találkozón a kecskeméti kosarasok számára megoldhatatlan feladat volt Banks semlegesítése.
Vasas - KTE-Ereco - 0-1 - élő közvetítés
Egy hét alatt három mérkőzés: a KTE-Ereco három nap pihenő után újra idegenben játszik.
Kecskemét - Polaroid Lami-Véd Körmend - élő közvetítés
A Körmend csapatát fogadja az alsóházi rájátszásban a kecskeméti kosárlabda-csapat szerdán 18 órától.
Kézilabda rájátszás: élet-halál harc következik - intthon minden meccs ingyen! | kesport
Kőkemény izgalmak várhatók májusban az alsóházi rájátszásban, itt dől el ugyanis, hogy melyik két csapat folytathatja az NBI-ben az alsóházi négyek közül.
Skaliczki szerint:a tartáson múlik a Kecskemét NB I-es tagsága
„Morálban, tartásban mit tudunk a pályára tenni, ettől függ az NB I-es tagságunk” – ezt nyilatkozta Skaliczki László a május elsején kezdődő alsóházi rájátszásról.
Súlyos sérülés a KTE-Ereco csapatában
Goran Grkinics nem tartozik a szerencsés labdarúgók közé, az élvonalba szerződtetett szerb középhátvédnek ősszel a Győr elleni győztes bajnokin a vállszalagja szakadt el, így az “őszi szemesztert” kénytelen volt kihagyni.
MInőségi fotók a Budapest Bank Kecskeméti KC - MKB Veszprém bajnoki kézilabda mérkőzésről
Teltház fogadta a vasárnapi sportprogramra látogatókat Kecskeméten.
Budapest Bank Kecskeméti KC - MKB Veszprém - élő közvetítés
Az alapszakasz zárásaként a Budapest Bank Kecskeméti KC hazai pályán fogadja a 16-szoros magyar bajnok, listavezető MKB Veszprém csapatát.
Budapest Bank Kecskeméti KC - MKB Veszprém élőben a Kesporton!
A kesport.hu élőben közvetíti a Budapest Bank Kecskeméti KC - MKB Veszprém bajnoki kézilabda mérkőzést