Desire-tulajdonos lévén engem nyilván ez a kérdés foglalkoztat leginkább, mióta a HTC bejelentette új, 2011-es készülékeit. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a Desire S bejelentését követően a brit Amazonon egyből leesett a sima Desire ára: a korábbi 439 fontról 335 fontra. Vagyis a mostani telefonom 140 ezer forint helyett immár 107 ezer forintnak megfeleő fontért vásárolható a brit Amazontól. Nemrégiben megjelent a Desire S előrendelési ára is ugyanitt: 420 font, vagyis nagyjából 135 ezer forint. A címben feltett kérdés tehát átfogalmazható úgy is: megéri-e a Desire S azt a plusz 30 ezer forintot? Bár a Desire S még nem volt a kezemben, ha csak a specifikációkat haszonlítom össze, nem olyan nagy a különbség: az új Desire öt grammal könnyebb, kétszer akkora a belső memóriája (1. 1 giga), és valamivel nagyobb benne a RAM (768MB), valamint egy nagyon picivel jobb benne az akksi (1450 mAh). Bár az 1 gigabájtos belső memória vonzó lehet a régi Desire-tulajdonosok számára, ám ha rootolják régi telefonjukat, és feltesznek rá valami épkézláb ROM-ot (például egy LeeDroid 2. 3-at InsertCoin HD Port-tal), akkor valójában tényleg csak annyi lesz a különbség a régi és az új Desire között, hogy utóbbi temrékdizájnja egy kicsit finomabb, letisztultabb. Már sokszor leírtam ebben a blogban is, hogy szerintem a HTC Desire lassan egy év távlatából is egy nagyszerű telefon. Egyelőre nincs okunk arra, hogy váltáson gondolkodjunk. Amúgy az új Desire-t április 18-tól kezdik el kiszállítani a brit Amazontól. Vagyis a magyar online boltokban is etájt lesz elérhető a készülék.
Érdemes-e HTC Desire-ről HTC Desire S-re váltani?
Forrás:
Webisztán
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás