Ugye már jó ideje mennek körbe pletykák azzal kapcsolatban, hogy az Apple egy képernyővel felszerelt Apple TV-t is piacra dobna, ami egyáltalán nem hülye ötlet. Az Apple TV dobozka legutóbb leginkább árával és méretével sokkolt, 99 dollárért egy egész használható cuccot kapunk. És hát láttunk mi itt már 30 colos Cinema Displayt, ha technokollal összeragasztjuk a kettőt, már meg is van az eredmény. Akik erre számítanak az Apple részéről, persze tévednek. Ha a cupertinói cég ezt akarná, vagyis az Apple TV hardvereit egy olcsóbb kijelző alá szerelni, régen megtehette volna. A tény, hogy eddig nem jelent meg ilyen, mutatja, hogy már nem is fog. Egy sokkal izgalmasabb terméket terveznek szerintem Cupertinóban. Az egész természetesen csak találgatás, de engedjük el a fantáziánkat. Amikor kiderült, hogy Apple TV is iOS-t kap, sokan felkapták a fejüket, és AppStore-t kiáltottak. Igazuk volt, attól függetlenül, hogy végül nem lett belőle semmi. A iPaden, iPhone-on megismert szórakozást akarták a tévére is. Csakhogy ez a piac nem könnyű falat. A tévén szórakozásnak megvannak a hagyományai, aki ezt szereti, annak ott vannak a hiperbrutál konzolok, amikhez olyan tévét vesznek, amilyet akarnak, minek váltanának erre? Bukás. Mi van azonban a többi lehetőséggel? A tévégyártók már jó ideje erőltetik az internetes szolgáltatásokat a készüléken, konzolokon, elvileg lehet böngészni, levelezni is az egy méter átmérőjű LCD-ken, csak hát minek. A WebTV-nek már-már ősi múltja van, mégsem terjedt el, nem tették sikeressé. Ez, mármint a sikeressé tétel, mondhatni az Apple egyik specialitása. Mi kell ahhoz, hogy a tévén is kényelmesen lehessen a szórakozást szolgáló netezést megvalósítani? Természetesen egy olyan irányítás, amivel ez a módszer kényelmesebb, vagy közel olyan kényelmes lesz, mint leülni az iMac elé. Távirányítója ugyan már van az Apple-nek, nem is akármilyen: iPhone-nak és iPadnek hívják őket, de a második kijelző használata ebben az esetben pont annyira kényelmetlen, mint amennyire értelmetlen. Egy multitouch irányító gondolatával már el lehet játszani, sok esetben jól is jöhet. De jobbat mondok, egy korábbi posztom címét: az Apple a hangvezérlésre gyúr. Ezt tudjuk, mióta Woz volt kedves megosztani velünk, hogy felvásárolták a Sirit, akik a Nuance fejlettnek mondható technológiáját használják a beszéd megértésében. Eddig azt gondoltuk, az iPhone-os irányítást akarják tökéletesíteni, de most őszintén: mi a francért akarnánk a telefont hanggal irányítani? Most is lehet elvileg, mégsem vetemedik rá senki. Egy tévé esetében viszont már más a helyzet. Pont azt a kényelmet adná, amivel lenne értelme levelezni, a tévé előtt ülve, "open unread messages, answer John, fakjú, send, continue the movie". Ötvözve az többi iOS-ficsörrel és egy Magic Trackpaddel (olyan esetekben, amikor tényleg nem kényelmes a hangvezérlés) az egyik legnagyobb dobássá teheti az Apple TV-t. Valójában nem a laptopokat nyírja ki az Apple, hanem a (szórakozásra használt) asztali gépeket?
Nagyot szól majd az új Apple TV
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
- Imádod a sültkrumplit? Akkor ezt még annál is jobban fogod.
- Tűz tombol Budapesten, három tűzoltóállomást is riasztottak
- Szívinfarktus éjszaka: innen tudhatja, ha a változékony idő megviselte a szívét
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás