Az NPD statisztikája szerint januárban 20 százalékkal adott el több Macet az Egyesült Államokban az Apple, mint egy évvel korábban, februárra ez a növekedés 12 százalékra csökkent, márciusban azonban 47 százalékosra nőtt az arány, így a teljes negyedév végül 27 százalékkal zárt. Így tudnám ezt az egészet ábrázolni egy grafikonon:Tudom, sok a szám. Jegyezzük csak meg a márciusi 47 százalékot, meg az új MacBook Prót, a hirtelen felpörgés mögött ugyanis az Apple frissített laptopcsaládja áll. Ezek persze csak előzetes becslések, de még ma közzéteszi az Apple a hivatalos számokat is, jól le tudjuk tehát ellenőrizni, hogy mennyire megbízhatók az NPD statisztikái. Mindenesetre a 27 százalékos negyedéves növekedés 3,6-3,7 millió Mac eladását jelentheti, ami a felső határa a korábbi elemzői jóslatoknak, ami nem is annyira meglepő, mert az Apple többnyire ezeket a felső határokat ostromolja. A statisztikákból azért tisztán látszik az is, hogy mekkora szükség van egy-egy frissítésre: az eladások februárban komolyan leültek, és az egész negyedév növekedését veszélyeztették volna, ha márciusban nem áll elő valamivel az Apple: jó esély lett volna rá, hogy a harmadik hónapban még a februári 12 százalékosnál is gyászosabb növekedés jött volna csak össze. Volna, volna, de valahogy mindig elérik, hogy a számukra szerencsésebb forgatókönyv teljesüljön. Kivéve ha az iPodról van szó. A zenelejátszó régen túl van már a csúcson, néhány negyedévig tartó stagnálás után most már rendre csökkenés tapasztalható, ebben a negyedévben állítólag 10 százalékos volt a visszaesés, ami kábé 9,8-10,3 millió iPodot jelent.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.