Elkészült a Fortune 500-as listája, vagyis a legnagyobb egyesült államokbeli cégek névsora, amin az Apple a tavalyi 56. helyhez képest óriásit ugrott, egészen a 35-ig. Joggal kérdezhetitek: miért nem az Apple az első? Hát azért, mert a listát az éves bevétel alapján állítják össze, és a Wal-Mart 421 milliárd dollárjával nehéz versenyre kelni bárkinek. De azért csak kihámozzuk, miért az Apple a legjobb mégis, ha már a címben ezt ígértem. Először is a bevétel előző évhez mért változásában, a cupertinóiak 79 százalékkal növelték ezt a tételt, míg az első tízben csak a Fannie Mae szerepelt ebben jobban, de hát ők nem készítenek ugye iMaceket, ráadásul annyi volt a profitjuk mínuszban, amennyi az Apple-nek pluszban. Ami sok volt, a 14 milliárd dollár mindjárt a legjobbak közé repíti az Apple-t, ráadásul az egy évvel korábbihoz képest 146 százalékkal emelkedett ez a tétel, ezt csak a Ford Motor közelíti meg, de hát ugye ők sem gyártanak iMaceket például. Szinte a legkevesebb dolgozóval, 49 400 fővel valósították meg ezeket a számokat (a ConocoPhillipsnek és a Fannie Mae-nek van kevesebb dolgozója, de hát már nem is kell mondanom, mi nem készül ott), ámde nem mondhatjuk, hogy az Apple alapvetően embergyűlölő lenne: 34 százalékkal növelte tavaly a dolgozói létszámot, ami megint csak a legmagasabb a mezőnyben. Összességében: az Apple a legjobb.
Az Apple a 35. helyen is a legjobb
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
- Így pörgesd fel az anyagcseréd 40 felett: csak úgy olvadni fognak rólad a kilók
- Mexikóból csábítják a Fradi kulcsemberét - sajtóhír
- Grzelak fontos kérdést tett fel, Bognár elmondta, mekkora játékosmozgás lehet Pakson – reakciók
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás