Az Asymco kis matekozásba kezdett, ami után érdekes megállapításra jutott az Apple online áruházával kapcsolatban. Azt a legutóbbi keynote óta tudjuk, hogy eddig 130 millió könyvet, 14 milliárd alkalmazást és 15 milliárd dalt töltöttek le az iTunesból, hogy 2,5 milliárdot fizettek ki a fejlesztőknek, tudjuk, hogy az Apple milyen arányban osztozik a bevételen velük és a zenekiadókkal, sőt még azt is, hogy mennyi az átlagos eladási ára egy dalnak vagy egy programnak. Ezek alapján már elég sok adatra lehet következtetni. Az alábbi grafikon például azt mutatja meg, hogy miként alakult az Apple bevétele és nyeresége a dalokból és az alkalmazásokból a fejlesztői, kiadói harmad levonása után. Ezek alapján az Asymco arra jutott, hogy a Store után körülbelül 113 millió dollárt fizet ki havonta az Apple, 1,3 milliárdot évente. Ez azonban nem a teljes működési költség, hiszen a jogdíjak kifizetése mellett a vállalatnak még a rendszer fenntartásába és fejlesztésébe is elég sok pénzt kell ölnie, valószínű például, hogy a bazi nagy adatközpontot is az iTunes nyereségéből húzták fel. Összességében tehát nem ezen a bizniszen keresi magát tönkre az Apple, de nem is ez a cél: a Store-nak csak annyi a feladata, hogy segítsen eladni az olyan pénztermelő teheneket, mint az iPhone, vagy az iPad. Ezt a munkát meg kiválóan elvégzi az online bolt.
Nem keres sokat az iTunes-on az Apple
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 14:40
Fotón a Komáromig menekült svájci luxushajó, amely letarolta a kishajót Verőcénél – Ha a magyar rendőrség nem állítja meg, valószínű, elhagyta volna az országot
Szórakozás
- 2024. May 19., 14:42
Müller Péter Szentkirályi Alexandráról: "Nem mellesleg roppant csinos is"
Itthon
- 2024. May 19., 14:45
Kocsis Máté Pünkösd vasárnap sem hagyta ki, hogy felhasználja a Fico elleni merényéletet a kampányhoz
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás