Azt ugye tudjuk, hogy a kaliforniai cég új épületbe költözne, a központnak saját hőerőműve lesz, körülbelül 13 ezren dolgoznak majd a 260 ezer négyzetméteren, amit növények vesznek majd körül kívül-belül, várhatóan 2015-től. Ami a terveken nem látszik, az az, hogy mit rejt a békésnek tűnő burkolat. A Joy of Tech szerint csúcstechnika van odabent is. Fánkbolt, bagelbolt, hagymakarikaboltok az épület egyik szélén, hatalmas csaptelep a másikon, hogy el lehessen árasztani vízzel a belső udvart. Ezzel egyébként óvatosan kell bánni, mert odabent oroszlánok is lesznek majd, akik Flash-fejlesztőkkel táplálkoznak. Az épület egyik részébe tilos lesz a bejárás, ez amúgy tök üres lesz, csak azért van rá szükség, hogy titokzatosnak tűnjön az új központ. Ennél azonban érdekesebb, hogy a megfelelő gomb megnyomásával Csillagkapu lesz az épületből, hogy a föld alatti részecskegyorsítóban Android mobilokat ütköztetnek atomokkal, és hogy lesz egy rakétasiló is, amibe jóval nagyobb robbanófejet lehet telepíteni, mint a korábbi központ alá. A célpont egyébként továbbra is Eric Schmidt. Szavazzatok a Goldenblogon IT-kategóriában az Appleblogra, mert mi nagyon örülnénk neki:
Az Apple főhadiszállás szörnyű titka
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Lehet, hogy pszichólogus kell majd? – Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás