Szerdán hajnalban lesz megfigyelhető a keleti féltekén, így Magyarországon is, amint a Vénusz a Föld és a Nap között halad át. A következőre ilyen eseményre százöt évet kell várni.

Csak biztonságos szemüveggel nézzünk a napba, de az ívhegesztéshez használatos tizenhármas fokozatú hegesztőüvegek is megfelelnek a célnak - hangsúlyozta Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) főtitkára a Vénusz-átvonulással kapcsolatban.

Mint kiemelte, az átvonulásnak ma már nincs tudományos jelentősége, az esemény különlegességét a jelenség ritka volta adja, hiszen egyes átvonulások között rendre 8 év, majd 121,5 év, újból 8 év, végül 105,5 év telik el, majd a ciklus kezdődik elölről. A legutóbbi Vénusz-átvonulás 2004. június 8-án volt, a következőre pedig százöt évet kell várni, 2117. december 11-én következik be, de akkor csak az eleje lesz látható Magyarországról.

Hajnalban halad át a Vénusz a Föld és a Nap között

"Az idei átvonulás során a Vénusz útja a Nap előtt 6 és fél órán át tart a belépéstől, amikor a bolygó sötét korongja megjelenik központi csillagunk keleti peremén, egészen a kilépésig, amikor a másik oldalon elhagyja azt" - magyarázta Mizser Attila.

Közlése szerint nagyon fontos a megfelelő szűrők használata az átvonulás megfigyelésekor. Az 1999-ben vásárolt, fémes felületű napfogyatkozásnéző szemüvegek, amennyiben karcolásmentesek, továbbra is alkalmasak a szabadszemes megfigyelésekre. A fénycsökkentő hatású, sötét felületű szemüvegek nem biztos, hogy teljes védelmet nyújtanak a napfény káros sugarai ellen. Távcsöves megfigyelés esetén megfelelően gőzölt üveg- vagy fóliaszűrőt kell használni, a jelenség megfigyelésének további biztonságos módja a kivetítés. "Ha egy papírlapra távcsővel kivetítjük a Napot, biztonságosan figyelhetjük a jelenséget, ráadásul így egyszerre többen is szemlélhetik a Vénusz-átvonulást - mondta az MCSE főtitkára. - Még védőfelszereléssel se nézzünk hosszú ideig a Napba, 5-10 másodperces szemlélődés után tartsunk néhány perc szünetet."

"Magyarországról csak az utolsó órát és a kilépést lehet megfigyelni. A látványosság napkeltekor már zajlik, és helyi idő szerint 6.55-kor ér véget, azaz kicsivel több, mint két órán át láthatjuk a Vénusz csöppnyi korongját a Nap fényes arca előtt" - mondta a főtitkár.

Az átvonulás Magyarországról látható "forgatókönyve" szerint a Vénusz belülről érinti a Nap peremét, ezután a bolygó korongjának egyre kisebb darabja látható a központi csillag szélén. Ekkor mintha egy sötét "híd" kötné össze a Napot és a Vénuszt, mintha a csillag magához "húzná" a bolygót. Ezt követően a Vénusz teljesen elhagyja a Napot, a két égitest korongja kívülről érintkezik egymással.

Magyarország különböző pontjai között túl nagy eltérés nem lesz, bár az ország északkeleti csücskében 4:30-kor kel a Nap, míg délnyugaton 5:02-kor.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Don Marcus Hibiscus
Áhh,nincs kedvem holnap megnézni,majd 105 év múlva. :)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anka
@varrólány: - még jó, hogy megvárja...:)))) - akkor mé' fizeti addig azt a sok pénzt!
darwin
@Don Marcus Hibiscus: Lesz! Csak nem nekünk és nem úgy hívják.
Fater59
@Don Marcus Hibiscus: Tiszteletre méltó az optimizmusod ! ( nyugdíj )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.