E heti hirdetőnk a Digi2Real, egy egyedülálló szolgáltatás Magyarországon. Nemrég teszteltem a Digi2Real szolgáltatását: kiválasztottam néhány iPhone-os fotómat, kiválasztottam a képkeretet, és másnap már át is vettem a Mammutban a speciálisan erre a célra készített, négyzet alakú (viva Instagram) keretben a képet, illetve egy vászonra nyomott, keret nélküli megoldást. A keretezett kép készítésének még nem találkoztam ilyen egyszerű módjával. Annyira sikeres lett a szolgáltatás, hogy a képek készítését intéző Puskás Fotó nemrég felfrissítette a választékot: ezentúl nemcsak fekete színű fakeret elérhető, választhatunk világosbarna és sötétbarna kereteket is (ezek külön erre a célra készített darabok, 12-szer 12 centis kereteket nem sűrűn lehet kereskedelmi forgalomban kapni). Ezeket az Digi2Real app legfrissebb, 1. 2. 1-es verziójával lehet egyébként elérni. A frissítés tartalmazza még az elérhetőségek pontosítását, változtattak a segítségnyújtás sorrendjén, valamint a program figyelmeztet, ha túlságosan kisméretű képet szeretnénk nyomtatni - olyat, ami már nyomtatásban nem lesz az igazi. iPhone-nal készített, nem megvágott vagy lekicsinyített képek esetében ez nem lesz probléma, érdemes egy kis effektel, miegymással megpakolni, például a Camera+ Clarityje verhetetlen. Az árak nem változtak, a legolcsóbb a klipkeretes, 20x20-as kép 1500 forint, a fakeretes 1900 forint, míg a telibe nyomott 20x20-as vászon 2900 forint. Lehet 15x15-ös vászont is rendelni (1900 forint) vagy 30x30-ast (5900 forint). Tekintve a nyomtatás minőségét és a hasonló kaliberű bolti keretárakat, a kompakt megoldás ára abszolút barátságosnak mondható. Nemsokára készítenek a látogatók számára egy bemutató falat is, ahol megnézhetjük, hogy fest egy rakás négyzet alakú kép a falon. iPhone-os apukáknak például ideális lehet a gyerek fejlődését, vicces pillanatait ilyen megoldással megörökíteni, ezekkel díszíteni az előszoba kihasználatlan falfelületeit. Rendszeres időközönként a jobban sikerült képeket néhány mozdulattal elküldjük a Digi2Reallel, másnap a futár már átadja a bejárati ajtón a gyűjtemény következő darabját. Az ingyenes Digi2Real app letölthető innen. A teszt a szolgáltatásról itt olvasható.
Frissült a képkeretezős app iPhone-on
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
- Így pörgesd fel az anyagcseréd 40 felett: csak úgy olvadni fognak rólad a kilók
- Grzelak fontos kérdést tett fel, Bognár elmondta, mekkora játékosmozgás lehet Pakson – reakciók
- Tolvai Reni smink nélkül is gyönyörű, sok bókot kap
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás