Újabb fejezethez érkezett az Apple-Google-háború: alig két hónapja derült ki, hogy törlik az iOS-ből a Google Mapset és helyette saját térképszolgáltatását telepíti az Apple, most a Youtube-alkalmazás kinyírásáról döntöttek. Ahogy a cég szóvivője elmondta, az együttműködési időszak lezárult, a vásárolók ezentúl a Safarint keresztül tudják elérni a közösségi videómegosztót, illetve a Google is nagy erőkkel dolgozik a saját Youtube-alkalmazásán, ami rövidesen bekerül az App Store-ba. Utóbbival kapcsolatban egy kis magyarázat: a program, ami a kezdetek óta jelen van az iPhone-on és a többi iOS-eszközön, nem Google-fejlesztés, az Apple saját Youtube-programjáról van szó, ennek a fejlesztését állítja most le a kaliforniai cég. A két óriás csatározásának csak egy újabb fejezete ez. Néhány évvel ezelőtt még remek kapcsolatot ápolt az Apple és a Google, Eric Schmidt, a Goolge CEO-ja például benne ült az Apple igazgatótanácsában. A viszony akkor romlott meg, amikor megjelent az Android, amit Steve Jobs egyértelmű lopásnak nevezett, és ami ellen akár termonukleáris háborút is kilátásba helyezett, ha ez kell ahhoz, hogy elpusztítsa. Azóta az Apple kidobta az App Store-ból a Google Voice-nevű programot, aztán bíróság előtt támadta meg a legnagyobb androidos partnereket, a HTC-t, a Motorolát és a Samsungot. Miközben a perek most is folynak, más fronton békülékenyebb hangot ütött meg az Appe: például engedte megjelenni a Chrome iOS-es verzióját az alkalmazásboltban, ugyanakkor befejezte a Google Maps és a Youtube házon belüli támogatását.
Kidobják a Youtube-ot az iPhone-ból
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Fury sem legyőzhetetlen. Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka - videóval
- Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
- Ezt a 4 vitamint szedik az orvosok, hogy ne legyenek betegek sose
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás