Paul Otellini, az Intel most nyugdíjba vonuló CEO-ja ott volt a nagy összeborulásnál: az ő vezetése alatt lettek örök barátok az Apple-lel, ő jelent meg a bunny-jelmezben 2006. januárjában a színpadon, miután Steve Jobs bejelentette, hogy igaz a hír, Intel processzor kerül a Macintoshokba. A nyugdíjas vezető most kiegészítette egy újabb elemmel a sztorit. Kiderült, hogy folyt még egy tárgyalás a két cég között, aminek az volt a tétje, hogy milyen csip dolgozik majd az iPhone-ban. Volt ugyanis egy olyan verzió, ami szerint ARM helyett Intel-technológia hajtja meg a mobilt. A tárgyalások azonban elbuktak. "Senki sem tudta, mit hoz a jövő. Ott volt a csipünk, ami érdekelte az Apple-t, és amiért hajlandóak is lettek volna fizetni valamennyit, ez az ár viszont túl alacsony volt nekünk. Kiszámoltuk, hogy a tervezett darabszám alapján mennyibe kerül majd a gyártás, és arra jutottunk, hogy veszteségesen jönnénk ki az üzletből. Aztán később kiderült, hogy az előzetesen kalkulált árral nagyot tévedtünk, és hogy körülbelül százszor annyit kellett volna gyártanunk belőle, mint azt akkoriban bárki remélni merte volna. Ha mi nyerjük el ezt az üzletet, a világ ma egészen másként nézne ki" - ismerte be Otellini, hogy nemcsak jó üzleteket tudott kötni. A többi már történelem: az iPhone ARM-alapú lett, az Apple partnere meg a Samsung, már a közelmúltig, mert a viharos évek után épp ennek a kapcsolatnak a leépítésébe kezdett bele mostanában a kaliforniai cég.
Majdnem Intel processzor került az iPhone-ba
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 13:37
Halálos hajóbaleset Verőcénél: egy vérző fejű, olaszul beszélő férfit találtak
Itthon
- 2024. May 19., 12:21
A napszemüveges Magyar Péter ezt üzente pünkösd vasárnap követőinek
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás