A webhir.com nevű oldal azt terjeszti, hogy „2 hét múlva, azaz 15. elvágják egész Magyarország internet hozzáférését".
Az Index cikke szerint az állítások több sebből is véreznek: először is, bár a magyar internet tényleg eléggé központosított, a legtöbb adatforgalom külföldi országok felé a Budapest Internet Exchange-n (BIX) keresztül folyik, akkor sem maradna teljesen internet nélkül az ország, ha az egész központ kiesne, ugyanis több szolgáltatónak van a BIX-et megkerülő külföldi összeköttetése is.
Szintén nem igaz, hogy a magyar adatforgalmat kiszolgáló szerverek elavultak lennének, de ha azok is lennének, nem ilyen körülmények között cserélnék őket. Az már csak hab a tortán, hogy a hír forrásaként megjelölt, Nemzeti Internet Fejlesztési Hivatal egyszerűen nem létezik.
MÉG nem. :)
Majd azt mondja a kormány Brüsszel kérte tőle, hogy adóztassa meg az internetet. Sose derül már ki az igazság, mivel addigra már nem lesz hol megnézni.
Ennek oka nemcsak a butaság tájékozatlanság, hanem az hogy a magyar ember a mai napig tart a mindenkori hatalomtól, okkal ok nélkül is.
Akkor még az előítéletekről nem beszéltünk, lásd unió Brüsszeli döntéshozókkal szembeni előítélet.