Nem! Csak Peter Misek megint jósol. Az Appleinsider elég jól összeszedte, hogy a részvényárfolyamokat meghatározó elemzők közül néhányan mennyire fogalom nélkül nyilatkoznak, de a piacok mindig hisznek nekik, függetlenül attól, hogy hányszor tévedtek már a múltban. Misek most azt állítja, hogy az Apple nem véletlenül titkolózik az A7-es csip gyártástechnológiájával, felépítésével és a gyártópartnerrel kapcsolatban: a fickó szerint a jelentősen csökkentették a megrendelt darabszámot, a Samsungnak kevesebb csipet kell előállítania, mint eredetileg tervezték, és ezért olyan nagy a titkolózás. A lap azonban emlékeztet néhány fontos részletre: egyrészt hogy év elején maga Tim Cook figyelmeztette a piacokat, hogy ne vonjanak le messzemenő következtetéseket a megrendelt darabszámokból, mert az Apple-nek kiterjedt partnerköre van, és ha valahol csökkentenek, könnyen lehet, hogy máshol növelnek. Kevesebb cpu a Samsungtól, több a TSMC-től. És így tovább. Az oldal felidézi azt is, hogy Misek jobb akkumulátort, szebb kijelzőt és NFC-támogatást jósolt az iPhone 5s-be, aztán ezekből nem lett semmi. Meg új iPadet júniusra, meg új Apple TV-t márciusra és egy iPhone 4-re épülő olcsó mobilt a nyárra. Aztán amikor márciusban nem jött az új Apple TV, jelentősen csökkentette a negyedéves bevételre vonatkozó profitelőrejezését, és nyolcvan dollárral lenyomta a cég részvényeinek árazását, amire a piac reagált is, függetlenül attól, hogy végül az eredeti terveknek megfelelően alakult a vállalat bevétele.
Bukás az iPhone 5S?
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
- Rendkívüli bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- David Pressman szerint a magyar kormányé nem békejavaslat, hanem a kapitulációra tett javaslat
- Kommandósok csaptak le a móri mészárlás miatt elítélt, majd felmentett K. Edére és társaira Csepelen
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
Itthon
- 2024. May 18., 16:16
Gyurcsány óriási hatást gyakorolt Szentkirályi Alexandrára, aki most rémálomként beszélt róla
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás