Rátkai Péter, a Getronics Magyarország ügyvezető igazgatója Beigazolódott a várakozásunk az idei évvel kapcsolatban: a válság lendületet adott az olyan költségcsökkentő megoldásoknak, mint az it-outsource, így a folyamatos árbevételt biztosító üzemeltetési szerződéseinknek köszönhetően ezen a területen két számjegyű árbevétel-növekedést tudtunk elérni. Ez azonban csak megközelítőleg tudta kompenzálni a hazai rendszerintegrációs projektek jelentős visszaesését, így belföldi árbevételünk összességében mintegy öt százalékkal csökken tavalyhoz képest. A gyengébb forint okozta versenyképesség-javulás azonban a más cégeknél jellemző létszámleépítéseket szükségtelenné tette, sőt jelentős további növekedési potenciált is jelent számunkra. Rózsahegyi Zsolt, a NetLock Kft. ügyvezető igazgatója Mintegy 300 százalékkal nőtt a NetLock ügyfeleinek száma 2009-ben az elektronikus számlázással, bizonylatmegőrzéssel összefüggésben, részben a gazdasági recessziónak köszönhetően. Tapasztalataink szerint elsősorban a nagy- és közepes méretű vállalatok körében nőtt a hitelesítési, kiemelten az elektronikus számlázási és bizonylatmegőrzési megoldások iránti érdeklődés, melyek bevezetése ösztönzőleg hatott az adott céggel kapcsolatban álló kisvállalatokra is. A NetLock Kft. 2008-ban elérte a tisztán PKI szolgáltatásból származó mintegy 320 millió forint árbevételt, ami 30 százalékos növekedésnek felelt meg a korábbi évhez képest. Várakozásaink szerint ezt a növekedési ütemet 2009-ben is tudjuk tartani és 20-30 százalékos dinamikára számítunk. Szittya Tamás, a Novell Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója Ha a válságot is figyelembe vesszük, a Novell Magyarország jól teljesített, hiszen közelítőleg meg tudtuk ismételni a múlt év jó eredményeit: növelni tudtuk a partnereink számát és bővült az ügyfélkörünk is. A 2009-es év áttörést hozott a Linux-megoldások területén azzal, hogy a nyílt forráskódú megoldások többéves munka eredményeként bekerültek a hazai közbeszerzésbe. Kiemelt területeinken a Linux-, a biztonsági és a rendszerfelügyeleti megoldásaink pedig jó pozícióból indulnak a jövő évben is. Szabó Tamás, a Toshiba Europe magyarországi marketingvezetője (notebook-üzletág) A Toshiba a piaci helyzet ellenére jó évet zárt Magyarországon. A 2008-as adatokhoz képest a 2009-ben értékesített Toshiba-notebookok mennyisége mintegy 30 százalékkal emelkedett. Az eladásokat tekintve optimisták vagyunk és voltunk. A számokból ítélve úgy látjuk, hogy a vásárlók a gazdasági helyzet ellenére is igyekeznek tartós, jó minőségű, több évre szóló terméket választani. Fontosnak tartjuk, hogy mindenki a feladatra megfelelő gépet válasszon és büszkék vagyunk arra, hogy a Toshiba termékei zöldek, környezetbarátak. Kőrös Zsolt, a Noreg Kft. ügyvezető igazgatója A Noreg Kft. most is jó évet zárt, mivel a vállalatok az informatikai biztonsági területet a jelenlegi helyzetben is kiemelten kezelték. Tapasztalataink szerint különösen a compliance-hez kapcsolódó biztonsági megoldások (logelemzés, személyazonosság-kezelés - IDM) és a hozzájuk tartozó tanácsadás iránt nőtt az érdeklődés. Az év vége felé közeledve pedig a kötelező könyvvizsgálatok kapcsán az informatikai rendszerek auditálására mutatkozik növekvő igény. Anders Jensen, a Pannon Zrt. vezérigazgatója A 2009-es év a recesszió miatt sok ügyfelünk számára nehéz időszak volt, és más vállalatokhoz hasonlóan mi is éreztük ennek hatását. A recesszió 2010-ben is folytatódik, így jövőre is mindenki számára fontos szempont marad a forrás- és költséggazdálkodás. Ennek ellenére izgatottan és optimistán várom 2010-et és az új évtizedet, mivel a mobilkommunikáció újabb forradalom küszöbén áll. Ennek nyomán az emberek és a vállalatok újszerű módon használják majd játékra és munkára a mobilinternetet, ami új lehetőségeket nyit meg és ösztönzi a növekedést. Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Életem legnehezebb éve volt az idei. Új munkahely, gazdasági válság, a szlovén leányvállalat irányítása - csak hogy a legfőbb jellemzőket említsem. Noha éves tervünket nem minden tekintetben érjük majd el 2009-ben, az SAP stabilan működik és a sok befektetett munka a jövőben - ahogy idén is - megtérül, így bizakodóan tekintek az új évre, amely sajnos még a válság hatásaival terhelt esztendő lesz.

Forrás: iPon
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok