Isten veletek! Felakasztotta magát az ellátásától megfosztott rokkantnyugdíjas. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Bejelentem – írtam korábban-, hogy ha elveszik a rokkantnyugdíjamat: a Parlament előtt, nagy nyilvánosság előtt öntöm le magam benzinnel és elégetem magam. 2014. januárjában leszek 60 éves, III. csoportba sorolt rokkantnyugdíjas, nem egészséges, és nem munkaképes. (Ezért százalékoltak le.)51 ezer Ft vagy annál is kevesebb rehabilitációs járadékból nem tudok létezni, gyógyszereket venni, étkezni, tisztálkodni és emberhez méltó életfeltételeimet fenntartani. Miután ennek a hazának, amelynek 30 évig adófizetője voltam, nem kellek, s „halálos ítéleteiket” gyávák megnevezni, helyette kódolt okfejtésekbe bonyolódnak: életem feláldozásával fogom kifejezni tiltakozásomat sorstársaimért – kérve közben az emberi méltóság tiszteletben tartását. Időközben felülvizsgálaton voltam, elvették a rokkanyugdíjamat. Előkészítettem a kanna benzint, hogy elinduljak a Kossuth-térre, de nem volt rá...
Megrázó! Nyílt levél Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak!
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
70 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dodo571031
@Nauta: Nem is hívták vissza felülvizsgálatra az életkora alapján számold csak ki és járj utánna a dolgoknak Én tudom mert benne vagyok.
Pálinkafőző Rézüst
@dodo571031: honnan tudod, mikor hívták vissza??? :O
kata53
@bundi: Nem egészen más! Nézz utána! Hiányosak az értesüléseid és nekem úgy tűnik, nagyon meg vagy elégedve a fidióták kormányzásával. Biztosan a husos fazék közelében vagy. Nincsenek napi kenyér gondjaid. De gondolj azokraa magyar emberekre akiknek munkahelyük sincs, de fizetniük kell az eü. hozzájárulást, mert a NAvmég büntetést is kiró! STB...STB... sorolhatnám. De egyik sincs összefüggésbe lib dologgal! Ja és Bajnai nyeri meg a pereket!!!
dodo571031
@Pálinkafőző Rézüst: Mindenképpen 57 éves kora előtt,ha visszahívták.
kata53
@csegala: Sajnálatos dolog! De amíg ezek vannak kormányon, senkinek sincs biztosítva a munkahelye! Éppen ezért kelleneleváltani őket nagyon de nagyon gyorsan!
Pálinkafőző Rézüst
@dodo571031: így igaz.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
sorsú embernek de ne legyen nyugodt az álma azoknak, akik ezt tették vele !