Orosz szakértők két egymást követő megfigyelő repülést hajtanak végre Románia és Magyarország területe felett a Nyitott Égbolt Szerződés keretében – közölte Szergej Rizskov, a nukleáris veszélyhelyzetek mérséklésével foglalkozó orosz központ vezetője az ITAR-TASZSZ és a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségek jelentése szerint.

A fegyvertelen ellenőrző repülésekre május 25. és 31. között kerül sor, az orosz repülőgép a bukaresti, illetve a kecskeméti repülőtérről száll fel – tette hozzá Szergej Rizskov.

Az ellenőrző repüléseket An-30B típusú orosz géppel hajtják végre. A gép a megfigyelt felekkel egyeztetett útvonalon halad, fedélzetén román és magyar szakemberek ellenőrzik az orosz megfigyelők által alkalmazott technikát és a szerződés rendelkezéseinek betartását – mondta Szergej Rizskov.

A magyar és a román légtérben tervezett repülés az orosz megfigyelők által idén a Nyitott Égbolt Szerződés Keretében végzett 13., illetve 14. megfigyelő repülés.

A fegyvertelen ellenőrző repüléseket lehetővé tevő Nyitott Égbolt Szerződést 1992-ben írta alá 27 állam Helsinkiben, és azóta további hét ország csatlakozott hozzá. A megállapodás alapján eddig több száz ellenőrző repülést hajtottak végre a részes államok területe felett Vancouvertől Vlagyivosztokig. A megfigyelő repülések célja a bizalom, a biztonság és a stabilitás erősítése.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
A spájzban vannak megint felmérik van e lekvár :-(
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
m.macskosz
@Szvetlana: Talán az örök optimizmusom az, ami az ilyen hírek dacára megvéd az infarktustól!
Akkor sem kaptam frászt, amikor azzal riogattak, hogy izraeli vadászrepülők behatoltak az
ország légterébe. Ki nem ß@rja le, mit kötnek az átlagos állampolgár orrára?!
Az már régen múlt idő, amikor a plebs is tudomást szerez bármiről!
Akkor kell aggodalmaskodni, amikor a politikai elit villámgyorsan a Csendes-óceáni szigetvilág
néhány frekventált helyére vált repülőjegyet.
m.macskosz
@m.macskosz: Na, de azt már csak akkor tudod meg, amikor már késő...
miazavalami
@Szvetlana: Ja! ha nincs szerződés akkor nem látjuk át az eget...:-)))
Szvetlana
@miazavalami: hát persze! ugye hogy lehet érteni amit írok?:)))))))))))))))))))))))

ámbár a múltkor ugyancsak elgondolkodtam, hogy minek röpködtek felettünk izraeli gépek?
de nem jutottam semmire:))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.