A Fidesz felszólítja Varju László, hogy újbóli országgyűlési képviselővé válása miatt fizesse vissza azt a végkielégítést, amelyet azután vett fel, hogy az április 6-ai választáson nem jutott be az Országgyűlésbe.

A nagyobbik kormánypárt pénteken közleményt juttatott el az MTI-hez, miután a Blikk azt írta: Varju László mandátuma május 5-én megszűnt, ezért a politikus nettó 1,4 millió forintos végkielégítést vett fel, június 30-án viszont megkapta párttársa, az EP-be távozó Molnár Csaba képviselői helyét, és azóta újra képviselő.

A Fidesz minderre úgy reagált: a baloldal semmit sem változott, "Tóbiás József után Varju László a második a héten, aki lebukott, hogy hamisan vett fel pénzt".

Közleményükben megjegyezték, miután Varju László az április 6-ai választáson "leszerepelt", elvesztette mandátumát. "Később viszont Gyurcsány Ferenc mégis behozta a parlamentbe, ennek ellenére zsebre vágott 1,5 millió forintot" – bírálta az ellenzéki politikusa a Fidesz.

Közölték azt is: a Fidesz, ha kell, jogszabály-szigorítást kezdeményez, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő.

Varju László pénteken, egy más témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: jogszerűen vette fel az 1,4 millió forintot. Hozzátette: a pénzből 980 ezer forintot Zugló fideszes polgármesterének, Papcsák Ferencnek fizetett, akivel szemben elveszített egy pert, míg a fennmaradó összeget abban a két hónapban költött el, amíg nem volt mandátuma.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

joopapa
A Varju nem lopta a pénzt fityeszesek, jogosan kapta meg mivel lejárt a mandátuma, aztán hogy utána mégis bekerült az egy más kérdés! De el lehet menni a bíróságra és vissza perelni! De ezt összemérni a Tóbiás ügyével gusztustalan! Az összes pártban vannak akik benne vannak a költségtérítési mutyiban!
Vasárnapiiskolás
Ha minden "okoskatörp" elkezdené vissza fizetni az ilyeh-olyan pénzeket...lenne itt pénz mozgás:)
Dr. Felipe
Miért jogosulatlanul?

Április 6. án bejutott a parlamentbe? Nem. Törvénynek megfelelően vette fel a lóvét? Igen.

Akkor el lehet párologni. Meg amúgy is papzsák elvtársnak adta a lóvét egy vesztes per miatt.
A fideSS inkább seszták elvtárs autószalon maffiahálózatáról énekeljen. Kicsit több mutyipénz van benne.
Dr. Felipe
Amúgy Varjú László most kezdi megpiszkálni a trafikmaffia piszkos ügyeit, ezért támadja a fideSS ilyen primitív váddal ami az agymosott fideSS szavazókon kívül sehol nem áll meg.
Mobil123
Most komolyan 1,4 millió forint a balhé alapja ? Pl. az 1,4 milliárdos setét vezír költözése nem gond ? És mi van azokkal a fideszes akárkikkel akik nem kerültek be a parlamentbe és fevették a lóvét de most ott feszítenek f@sz tudja milyen államtitkári beosztásban?? Ja hogy nekik más a titulusuk? ki nem sz@rja le !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.