Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint kompenzációra van szüksége az EU-tól a magyar államnak, az oroszok ellen kivetett szankciók miatt.

"Az unión kívüli legfontosabb magyar külkereskedelmi partnerként számon tartott országról van szó, amely nemcsak a magyar kormány keletre nyitási politikájának stratégiai pontja, hanem az energiahordozók legnagyobb szállítója is. A teljes, 11,9 milliárd dolláros külkereskedelmi termékforgalomból tavaly az orosz import 8,5 milliárd dollár – döntően gáz és olaj – volt, amivel szemben 3,4 milliárd dolláros magyar export állt" – tudósítja a HVG az elnök szavait. 

Mivel a büntetőintézkedések ellehetetlenítik, hogy az amúgy is negatív szaldót kiegyenlítsük, most még legalább húsz százalékkal visszaeshet a orosz piacon a magyar áruforgalom. 

A tőzsdei cégeknek sem kedveznek az ellenlépések, hiszen Németországon keresztül az orosz piacra exportáló társaságok is bevételkiesésre számíthatnak: "A legnagyobb magyar tőzsdei cégeknek, csakúgy, mint a Németországon keresztül orosz piacra exportáló társaságoknak bevételkiesést okoznak a szankciók, illetve az ellenlépések, az orosz kézben lévő vállalatoknál pedig közvetlenül 10-15 ezer munkahelyet érinthetnek az intézkedések" – írja a HVG. 

A magyar gyógyszercégekkel kapcsolatban egyelőre nem született olyan reakció Moszkva részéről, ami az Oroszországban jelentős kitettségű Richter és Egis gazdálkodását közvetlenül visszavetné. Ám bevételkiesést okozhat számukra, hogy az orosz gazdaság már az ukrán válság előtt elkezdett lassulni, az ugyanis a vásárlóerő csökkenésén keresztül a magyar gyógyszerek iránti keresletet is visszavetheti – közölte a HVG-vel Poroszlai Csaba, az Egis gazdasági igazgatója. Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója rubelben 5-10 százalékos (ez euróban több mint 20 százalékos) forgalomcsökkenéssel számol az idén. 

Az elemzés végén a legérzékenyebb kérdés, az energiaellátás lehetséges problémája merül fel: "Elemzők kevésbé tartanak az olajpiaci következményektől, mondván, ha árat emel Oroszország, akkor az OPEC-országok rögtön beugranak a helyébe.  Más a helyzet a gázszállításoknál. Bár a Gazprom-érdekeltségű Centrex Zrt. a napokban jelezte, hogy ezer köbméterenként 300 dollárnál is olcsóbban szállítja Magyarországra a fűtőanyagot, attól még létezik az orosz fenyegetés a gázáremelésről. Ukrajna több mint 5 milliárd dollár adósságot halmozott fel Moszkvával szemben, s már most sem kap gázt Oroszországtól. Ilyen körülmények között nem kizárt, hogy a tél beálltával ismét megcsapolja az EU-ba szánt gázszállítmányokat, és az orosz fél – ahogy 2006-ban, illetve 2009-ben tette – elzárja a gázcsapokat" zárja cikkét a hírportál.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@karma1: + mi, magyarok, népszavazással döntöttünk, hogy önként vállaljuk a gyarmati létet :-)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@karma1: + mi, magyarok, népszavazással döntöttünk, hogy önként vállaljuk a gyarmati létet :-)
pbalage
@pensionar: és te ugyanott szoktál sz@rni is, ahol eszel?
Dr. Felipe
Ja, megint megyünk pénzért kuncsorogni a hanyatló nyugathoz. Mikor vicctor már posványoson megmondta hogy vége a nyugati jóléti demokráciáknak, aztán mégis onnét várjuk a segítséget.
Január
Nem csak a magyarok mennek némi pénzecskéért az Eu-hoz. A görögök, osztrákok is kérték az Eu. támogatását az elmaradt/elmaradó exportjuk miatt. A görögök pl. a gyümölcstermésük 42%-t adták el a 2013-ban az orosz piacon, most ez meghiúsult.
Az oroszoknak nem gond az import, már Chile, Argentína, Törökország is jelentkezett, mint potenciális beszállító.
Dr. Felipe
@Január: Csak hogy a görögök és az osztrákok nem is szidják az EU t.
tivoli
Ha az eu kompenzál, az isten se mossa le róluk, hogy ez a forgatókönyv része.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.