Magyarország mint a NATO és az Európai Unió tagja hadfelszerelési anyagokat ad át térítésmentesen az iraki biztonsági erőknek a terroristák elleni harchoz – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.

A HM gondoskodik a hadfelszerelési anyagok összeállításáról – írta a minisztérium, hozzátéve: a Magyarország részéről felajánlott lőszerek valós támogatást jelentenek, a Magyar Honvédség harckészültségét pedig nem befolyásolják.

A közleményben kiemelték: az Iszlám Állam terrorszervezet térnyerése Irakban már a keresztény közösségeket és más kisebbségek létét fenyegeti. A szélsőséges szervezet előretörése aláássa a teljes régió biztonságát. A NATO és az EU tagállamai ezért segítséget nyújtanak Irak kormányának, valamint a Kurd Autonóm Régiónak Irak egysége, szuverenitása és területi integritása érdekében.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg az egyes állami tulajdonú ingóságok Iraki Köztársaság demokratikus kormányának történő térítésmentes átadásáról szóló kormányhatározat. Ennek mellékletében 15 sorban sorolták fel a honvédelmi tárca által átadandó tételeket. Ebben van a többi között több millió töltény, több ezer aknalőszer, páncéltörő- és ágyúlőszer is.

Az Iszlám Állam június óta jelentős területeket vont ellenőrzése alá Irak szunniták lakta északi és nyugati részén, és ott, illetve a szíriai polgárháború alatt korábban hatalmába kerített területeken "kalifátust" kiáltott ki. Az utóbbi hetekben számos vallási kisebbség több tízezer tagját üldözték el lakhelyükről az IÁ harcosai, és az évek óta vallási erőszak sújtotta Irakban eddig viszonylag a béke és stabilitás szigetének számító autonóm kurd tartomány ellen is harcot indítottak.

Korábban Szijjártó Péter, a külügyi tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek azt mondta, hogy a magyar kormány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat. Közölte azt is, hogy a minisztérium egy segélyszállítmány összeállításáról is döntött, ennek a helyszínre juttatásában az Egyesült Államokkal működnek együtt.

Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter augusztus 10-én a Twitteren közölte, hogy a magyar kormány mintegy 70 ezer eurós sürgős humanitárius segélyt nyújt a keresztény közösségeknek és a kurdisztáni hatóságoknak. Hétfőn ugyanitt bejelentette, hogy a magyar humanitárius segélyszállítmány első része megérkezett az iraki Erbílbe.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Vasárnapiiskolás
Így kevesebb az esély,hogy egymást lövik tökön a TEK-legények..:)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Vasárnapiiskolás
Így kevesebb az esély,hogy egymást lövik tökön a TEK-legények..:)
lajospapa
A seggébe kéne dugni mindet annak aki ezt elhatározta. Ahol ölik az emberek egymást úgy is, oda minek?
1magyar
Most az egyszer nem sajnálom! A kegyetlen barmokat ki kell irtani! Késsel fejeznek le embereket! Szörnyű!
F_Viktor
Szükségünk van újabb konfliktusra? Vagy most a TEK-et vizsgáztatják?
Ezek az iszlamisták nem lacafacáznak, miért kell értelmetlenül támogatnunk ellenfeleit?

Tegnapi hírből két mondat:
"Az Iszlám Állam pár napja azzal fenyegette meg az Egyesült Államokat, hogy mindenütt támadni fogja állampolgárait, ha iraki légicsapásaival embereit veszi célba. A szélsőséges szervezet angol nyelvű videoüzenetében azzal fenyegette meg az amerikaiakat, hogy "kiontja a vérüket"."
1magyar
@F_Viktor: Az egész világ nehogy beszarjon már tőlük!
F_Viktor
@1magyar: Orbán ezután, hogy ilyen nyíltan szembeszáll egy terrorista csoporttal, vállalnia kell a felelősséget ha egyetlen magyarnak a haja szála meggörbül.
Nem valószínű, hogy Magyarországon a biztonsági rendszer, a terrorelhárítás olyan színvonalon működne, mint a tengeren túl, ezért a terroristák itt tudnának igazán erőt demonstrálni.

De nagyon kíváncsi lennék véleményedre, mi értelme a kockázatvállalásnak? Miért kell nekünk nagy mennyiségű lőszert ajándékozni, miért kell 70 000 eurós segélyt nyújtanunk, miért kell Szíjjártónak, Orbánnak nyilvánosan véleményt mondania?
1magyar
@F_Viktor: Gondolom azért merik ezt megtenni mert nincs az országban ilyen fanatikus,iszlamista népség.
F_Viktor
@1magyar: Egy hét/hónap múlva is így lesz?
1magyar
@F_Viktor: Nagyon bízom benne, de most olvastam szíriai menekültek a zöld határon átjutottak a baon.hu cikkében.
Be sem engedném a keletről és egyéb ilyen afrikai stb beutazókat.
F_Viktor
@1magyar: Mai hír:

"Az iszlamista terrorista erők négy újabb külföldi túszt fogtak el Aleppo közelében, így már legalább 20 külföldivel zsarolhatják az ellenük fellépő országokat – írja a The Guardian.

A legutóbb elfogott túszok között van két olasz nő, egy dán és egy japán állampolgár, akiket Szíria legnagyobb városánál ejtették túszul. Van köztük riporter, fotós és segélymunkás is, és már átszállították őket az Iszlám Állam főhadiszállására az észek-szíriai Rakka városába - derül ki a The Guardian cikkéből."
moiszikf
@F_Viktor: @1magyar: Én leginkább arra lennék kíváncsi, hogy hogy a francba tudott a semmiből előbújni, egy tízezres létszámú, tökig felfegyverzett csoport? A megszervezés, kiképzés, felszerelés több éve folyhatott ott, ahol a világ legjobb hírszerzői tevékenykednek. Senki nem vett észre semmit? Elég érdekes...
F_Viktor
@moiszikf: Ismert szervezet, az ISIS utódja.
Az al-Kaida iraki ágából jött létre az iraki háború kezdetén, tehát már 10 éves múltja van.
Az al-Kaidanál radikálisabb, kompromisszumot el nem fogadó szervezet.
F_Viktor
@1magyar: A kérdésemre még várom válaszodat:
Orbán részéről mi értelme a kockázatvállalásnak?
Miért kell nyíltan szembeszállni egy olyan terrorszervezet ellen, aki uralja jelenleg Szíria és Irak jelentős részét?
Mi közünk a muszlimokhoz? Mi közünk, hogy egységes muszlim államot akar az IS? Mi közünk a síitákhoz, a jordán-, a szír-, az iraki-, a libanoni keresztényekhez?
Nekünk miért nem elég aláírnunk az ENSZ elítélő nyilatkozatát, mint ahogyan a többi 187 ország tette?
Ki ez az Orbán Viktor? Mi a pöcsnek képzeli magát?
1magyar
@F_Viktor: Mert NATO tagok vagyunk és nekünk ezen az oldalon kell állnunk, ide tartozunk,akik elítélik az ilyen középkori gyilkolászásokat.
Akik tegnapelőtt jöttek át a zöldhatáron, lehet,hogy éppen kiképzett terroristák.Börtönbe kéne dugni őket.
Akik meg ebben a helyzetben kimennek oda megérdemlik a sorsukat.
esdi
Ez olyan nehéz helyzet, hogy okosan és jól kéne politizálni. Semmilyen körülmények között nem szabad iszlám terroristák veszélyének kitenni minket. Jobb lenne hátrébb lépni, amíg nem késő!
F_Viktor
@1magyar: Nem válaszoltad meg ezzel a kérdésemet!
NATO tag Szlovákia, Csehország, Lengyelország is (csak a régiónkat említem), ők nem ajándékoznak "sokmillió lőszert" az IS ellenségeinek.
Azért, mert az ottani kormányok nem akarnak felesleges kockázatot vállalni, esküjük szerint cselekednek, ezzel is védve saját állampolgárait?
1magyar
@F_Viktor: Mert azok előrelátóbbak, okosabbak, de emellett akkor is ezen az oldalon kell álljunk.
F_Viktor
@1magyar: Ők nem véletlenül vannak pozíciójukban, nem szorulnak elmeorvosi kezelésre, választóik érdekeit tartják szem előtt, hűek esküjükhöz.

Amikor aláírtuk az ENSZ határozatát, azzal elköteleztük magunkat a terrorizmussal szembe. Ezt tették a fentebb felsorolt országok képviselői is! Nem vagyunk mi semmilyen téren nagyhatalom, ennél többet senki nem várt el tőlünk!

Tehát: Orbán részéről mi értelme a kockázatvállalásnak?
1magyar
@F_Viktor: Semmi, de a terroristák azokban az országokban is éppen úgy megtesznek bármit gondolkodás nélkül mert azok is ide tartoznak - nyilatkozat ide vagy oda.
moiszikf
@F_Viktor: Stimmel. De miért kellett hagyni, hogy a dolog idáig jusson? Az, hogy Te meg én csak utólag értesülünk, az rendben van. Ha az ISIS-nek 10 éves múltja van, ezalatt mit csináltak a "nagyvilág TEK-esei"? (CIA,Moszad,stb...)
F_Viktor
@1magyar: Ha jól értem, azt akarod nekem elhitetni, hogy ugyanakkora az esélyünk egy IS általi terrortámadásra, mint Szlovákiának???
Szlovákia és Magyarország is aláírta az ENSZ azon határozatát (+a többi 185 tagállam) amiben terrorszervezetnek tartják az IS-t, de szerinted semmilyen plusz kockázatot nem jelent hazánkra, hogy mi megfejeljük elkötelezettségünket az ügy iránt és "sokmillió lőszerrel" támogatjuk az ellenük harcolókat?
Ugye ezt nem gondolod komolyan, hogy ezt bárki is elhiszi neked?
F_Viktor
@moiszikf: Az USA kergette Bin Ladent, közben lehetetlen volt részéről egész Írakot katonai megszállás alatt tartania.
1,5 évet eltöltöttem kurdok között a török-iraki határnál, elhiheted nekem, nagyon nehéz megítélni az arabokat, hogy melyik kasztba tartoznak. S most nem a külsőségekre gondolok. Nem akarom részletezni, de akik 14 órakor kávézni hívtak saját házukba, azok 21 órakor kézigránáttal akarták megtömni az autómat. Ők egészen más logika szerint gondolkodnak, mint egy európai ember.
Sajnos azt is tudom, hogy ha Orbán ajándékoz "sokmillió" lőszert az ellenségeinek, akkor nem egy fityesz székházat robbantanak fel, hanem ők a magyarokat tekintik a dzsihád bi-sz-szajf-nek.
Ezért tartom nagyon veszélyesnek Orbán játszadozását.
moiszikf
@F_Viktor: "elhiheted nekem, nagyon nehéz megítélni az arabokat, hogy melyik kasztba tartoznak." Neked el is hiszem, ezzel én is így lennék. De a titkosszolgálatoknak ez "alapfeladat" kell legyen.
F_Viktor
@moiszikf: Tudnak is róluk mindent, ezért nincs minden héten egy merénylet a USA területén. S ennek oka nem a terroristák lustasága.
moiszikf
@F_Viktor: "Tudnak is róluk mindent" - Ámen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.