Kirabolták a Hublot luxusórákat árusító üzletet Budapesten, az Andrássy úton, és a rablás során személyi sérülés is történt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata azt a tájékoztatást adta, hogy ismeretlenek az Andrássy úton kiraboltak egy üzletet. Az MTI helyszínről származó információi szerint legalább tíz rendőrautó áll az üzlet előtt, a bolt előtti területet pedig a rendőrség kordonnal lezárta. Egy mentőautó a helyszínről szirénázva elhajtott és újabb mentőautó érkezett.

Kiraboltak egy luxusóraüzletet az Andrássyn

Kívülről az is látható, hogy az üzlethelyiségben több, az órák bemutatására szolgáló tároló üvege be van törve.

Ketten megsérültek

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatsa szerint egyelőre ismeretlen bűnözők rabolták ki a boltot, két ember meg is sérült.

Az üzletbe, ahol két eladó és a biztonsági őr tartózkodott, négy ember hatolt be. Bántalmazták és megbilincselték az alkalmazottakat, betörték az üzlethelyiségben az órák tárolására szolgáló vitrinek üvegét, és több értékes órával gyalog elmenekültek a helyszínről. A rendőrség közlése szerint a rablók nem viseltek maszkot.

Az Hublot órák ára az internetet található adatok szerint 2,5 millió forinttól indul, de egyes modellek értéke eléri a 15 millió forintot is.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
m.macskosz
A sérültnek mielőbbi teljes gyógyulást kívánok, feltéve, ha nem az elkövető az.
Lehet megkövezni, de nekem erről az jut eszembe, hogy a rohadt életbe:
egyesek ilyen órát tudnak venni, miközben mások nélkülöznek!
Valószínűleg tisztességes, becsületes munkával keresi a rávalót, aki itt vásárol.
(Mint az alagútbeli roncsderbis.)
leszúrt rittberger
@m.macskosz: Miért, a "roncsderbisről" ugyan mit tudsz? Mert én azt, hogy egy sikeres kanadai informatikai vállalkozó.

De igaz, utáljunk mindenkit, aki nem minimálbérből tengődik, irigykedjünk rá, és nyomjuk a "biztos lopott" dumát, ettől vagyunk igazán magyarok...
m.macskosz
@leszúrt rittberger: Lehet, hogy igaz, a kivagyi alakokat akkor sem kedvelem.
A sikeres kanadai informatikai vállalkozó csak nem itt, nálunk találja meg a
számítását, ami milliárdokat hoz a konyhájára? Csak nem a kormány egyik
kegyeltje?
m.macskosz
@leszúrt rittberger: De, ha még oly sikeres, becsületes, korrekt, tisztességes
kanadai informatikai vállalkozó is...számomra semmivel nem különb egy
kihaénnem, feltűnősködő alaknál. Nem mondom, ha felfedezte volna a rák
ellenszerét, másképp beszélnék, de azt hiszem, az, aki erre képes lesz valaha,
az nem asok milliós verdáival villog.
leszúrt rittberger
@m.macskosz: Értem, tehát te az a típus vagy, aki ha nyernél a lottón, inkább eldugnád a párnába a pénzt és ugyanúgy szakadtan élnél tovább, mert az a módi, Magyarországon csak akkor lehetsz az emberek szemében valaki, ha minél csóróbb vagy, minél jobban siránkozol. Egészségedre.
m.macskosz
@leszúrt rittberger: Én ismerem az értékeimet, tisztában vagyok a hátrányaimmal,
az, hogy neked mi a véleményed rólam, cseppet sem érdekel.
Azt viszont egy nyilvános fórumon hadd mondjam már el,
mi a véleményem azokról, akik rendszám nélkül, összetörik a kocsijukat
egy hajszálnyira sem balesetveszélyes helyen, hogy lássák, hogy ők ezt is megtehetik.
leszúrt rittberger
@m.macskosz: Így van, én meg had javítsalak ki, ha hülyeségeket károgsz. Mert hogy pl. a "roncsderbisbe" is egy motoros ment bele, mint később kiderült, nem ő volt a hibás, csak hát ugye te nem követed a híreket, nem érdekelnek a részletek, csak hőzöngsz rögtön, ha meglátod valahol a luxus szót...
m.macskosz
@leszúrt rittberger: Légy ezzel a tudattal boldog, ha neked így jó!
pbalage
A kossuth téri fidesz márkaboltban már árulják a cuccot? Vennék párat.
m.macskosz
@Horizont: Vagy Szabolcsban három családi ház...
Meine Ehre heisst Treue
Nagyon helyes! Onnan kell lopni, rabolni, ahonnan van mit. Innen volt mit...
Bercifiu
Sanya: 2 héten belül javul a közbiztonság, Na ez nem vonatkozik a drága órákat arúsítókra.
volvós
Az ilyen drága, luxusárukat árusító üzletek mindegyike olyan
riasztóberendezéssel van felszerelve, hogy egy gombnyomásra
hermetikusan záródnak a golyóálló, törésbiztos ajtók, és
pultok... A központi riasztó pedig 2-3 mp mulva jelez a BRFK-n !
A tulaj tuti, hogy jól járt egy ilyen " rablással ", hacsak
nincs benne... És az Andrássy uton egymást érik a rendörautók...
Valami nagyon nem stimmel !
m.macskosz
@Főlökött: Ez mekkora duma!
'Elütötte a gyalogost
2014. november 21. 6:37
A személygépkocsi vezetője adatai hátrahagyása nélkül hajtott el a helyszínről.'

Legalább a lakcim kártyáját ott hagyhatta volna,
a tb-kártyáját, egy cédulán a nevét, cimét vagy valamit...
m.macskosz
@Főlökött: Megtaláltam a hírt, köszönöm, csak ,
ha már arra jártam, nézelődtem, ez meg "nagyon tetszett".

Vajon Váradi András gázolója hagyott-e betétlapot. :(
Főlökött
@m.macskosz: Akkor jó. Azt hittem, idő előtt átpakolták :)

Vannak érdekes hírek. Reggeli kv mellett, át szoktam olvasgatni az érdekesebb híreket. :)
m.macskosz
@Főlökött: Egyeseknek rohadt jó dolguk van.
A hosszú életre hajtasz? Nyugodt reggeli kávézgatás,
mikronnyi kis stresszel, hogy ne ártson...

! De komolyra fordítva a szót!
Mi a helyzet Váradi András halálával kapcsolatban?!
Főlökött
@m.macskosz: "Öreg nyugdíjas nem rakéta, lassú mint a teknős béka" illetve "nyugalom a hosszú élet titka" :)

Váradi-val kapcsolatosan érdekes hírek voltak, s mindenki csak hallgat, lapít a fűben. Erre gondoltam :
nepszava.hu/cikk/1037821-ki-okozta-varadi-andras-halalat

444-en összeszedve :
444.hu/tag/varadi-andras/

Következtetéseket le lehet vonni. Nekem az jött le, a "nemakarásnak, nyögés a vége". Volt már több ilyen kétes kimenetelű esemény, nem volt véletlen Vizoviczki László nyilatkozata sem a tárgyaláson, a jelenlegi igazságszolgáltatásról...
m.macskosz
@Főlökött: Magyarul:
Magyarországon nincs jog, nincs törvény, meneküljön, ki merre lát...
KIVÉVE, HA ENNEK A MOCSKOS MAFFIA KORMÁNYNAK A TALPNYALÓJA.
m.macskosz
@Főlökött: Igen, ezt olvastam, valaki már belinkelte, de kétlem, hogy bárki élni merne a jogval. :(
tivoli
Bakker. Lázár most lepte meg magát egy milliós órával. Közreműködő lenne, vagy orgazda?
Kivizsgálni!
Főlökött
@m.macskosz: "Jön még kutyára dér..." Legalább adott az időpont, mely után született alaptörvény, törvények, határozatok, rendeletek ...illegitimek.
Tudható, hova kell majd visszatérni :)
Főlökött
@tivoli: Nem tetszik komolyan gondolni...

Mizus a gyerekei szőlőbirtokával ? Ja kihagytuk a bevallásból :) azt is...meg még...

Kósa vagyonosodási vizsgálatának eredménye is borítékolható : minden rendben.

André Goodfriend pedig már befonta a haját :) és önként - dalolva jelentkezik a CÖF decemberi rendezvényére, az első sorba...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.