Nem semmi év volt 2014: amikor már épp azt hittük, hogy a rezsim megingathatatlan, a hatalmasok egymásnak estek és maguk indították el a Fideszt a bukáshoz vezető úton. Csak így tovább! Az év első felét akár el is felejthetjük, akkor még minden papírforma szerint ment. Vérlázító ocsmány húzások következmény nélkül. Az igazából érdekes dolgok a választás után történtek. Azt lehetett gondolni, hogy kiszámíthatóbb gazdaságpolitika, nyugodtabb időszak következik, ehhez képest botrány jött botrány után és hihetetlen mértékben amortizálódott a Fidesz brand. Amikor már épp nem vártuk volna, feleszmélt a nép és átlát Orbán Viktoron. S ami a Vezér számára a legkellemetlenebb, jórészt saját emberei ébresztették fel a dühöt. De a lényeg most jön. Abban majdnem biztos vagyok, hogy Viktor nem lesz képes megállítani a zuhanást, de abban nem, hogy meg tud jelenni egy életképes és vállalható alternatíva. Ezzel együtt, ha 2013 a kiábrándulás éve volt, 2014 újra a reménykedésé lett.

Feltöltő: gibgab
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
@Mindzsi: A saját magukra átszabott választási törvénnyel nem volt nehéz. Abban azért nem vagyok biztos hogy olyan jól érzi magát, hiába nyert három választást, a java még csak most jön. Csak figyelj, most kezdődik a tánc, na nem a pávatánc.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
@tivoli: Nincs igazad. Miért lenne ez jó, ami itt folyik? És hogy legyen nyugodt az, akinek a napi megélhetésért kell küzdenie? Hol olvastad te azt, hogy szandokannak egyszer is felróttam volna, hogy ő jól él? Vagy akárkinek itt, mert hála az égnek, vannak itt egypáran, akik jómódúak. Nem ők okozták a szegénységet, és ők nem rablásból szerezték amijük van. De ezeket szidom ezerrel, és utálom őket, mert mások nyomorúságából szereztek jólétet. Engem így nem kell védeni. Nem létezik, hogy nem értesz, pedig világosan írok. Aki tisztességgel szerezte amije van, és nem másokat zsákmányol ki, azoktól nem sajnálok semmit. Nem ők tehetnek a szegénységről. De engedd már meg nekem, hogy utáljam, és megvessek olyanokat, akik a gyerekek szájából is kihúzzák az utolsó falatot, és azt mondják, hogy az éhezés létforma! Miért véded őket? Pedig nem gondolom, hogy olyan rossz ember lennél, csak nem jól látod a dolgokat!
Legyen neked is szép napod!

@silber13: Köszönöm, Silber, neked is! Boldog karácsonyi ünnepeket mindenkinek!

@Mindzsi: Nem sül le a bőr a képedről?! Hogy mered másnak az édesanyját szidni, te utolsó! Kérj bocsánatot F Viktortól, de rögtön! Fáj az igazság?! jobb lenne, ha a saját portád előtt söpörnél, van mit! Viktor rendes, normális ember, és százszor különb mint te! Hja, bocsi, elfelejtettem, hogy fidesznyikéknél ez járja! (gúnyosan mosolyog)
tivoli
@Desischado: ma, 19:07
Félreértesz Kedves Desischado! Nem védem őket, és teljesen egyet is értenék veled úgy általában. De attól nem lesz olcsóbb a kenyér, hogy feszt szidsz valakit. Vedd úgy, hogy ezen az időszakon is túl leszünk, a rossz után mindig jobb jön. Csak optimistán!
Mindzsi
@Desischado: húzzál a rákba tüntetni, mert még mindig Orbánék vannak kormányon!
Desischado
@tivoli: Nehéz optimistának lenni, főleg az én helyzetemben. És tudod, aki megérdemli, azt szidom, legalább kiadom a mérgem. Lehet téged nem zavar, az, ami itt folyik, de engem igen. De azért nehogy azt hidd, hogy egész nap ezzel vagyok elfoglalva, időm sem lenne, meg kedvem sem lenne rá. Amúgy meg jólesik, ha szidhatom őket, de meg is érdemlik! Neked is szép napot!
Egyébként azért igyekszem a jó oldaláról nézni a dolgokat, különben már megbolondultam volna!

@Mindzsi: A rákot a romák alkalmazzák előszeretettel! Mi van, fideszcsíra, nem bírsz magaddal?
nemjoezigy
@Desischado: ma, 19:07, és ma, 21:54:
Teljesen egyetértek az írásaiddal.
Most történt meg először, hogy a "Jelentem ma, 17:20" írásra nyomtam, pedig kaptam már személyeskedő választ, de az nem háborított fel annyira mind ez.
Az ilyen stílus nem való ide (talán az MNO-n találkoztam ilyennel, de ott sem tartom elfogadhatónak)
attól, hogy névtelenül írunk, még megadhatjuk egymásnak a tiszteletet, még ha sokszor nehéz is.
Én nem válaszolok, ha olyan választ kapok ami sértő, vagy feleslegesnek érzem a válaszadást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.