Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén kedden, amelyet azonban némiképp tompíthat az enyhén pesszimista nemzetközi hangulat.

A szakértő az MTI-nek elmondta, hogy piacmozgató makroadat közzétételére nem kell számítani, a nagyobb papírok közül pedig körülbelül 420 forintig erősödhet a Magyar Telekom, míg az OTP-vel 5350 és 5400 forint között kereskedhetnek. Móró Tamás hozzátette, hogy a Mol gyengüléssel reagálhat az olajár változására.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,24 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 20 045,92 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. A Mol árfolyama 50 forinttal, 0,40 százalékkal, 12 380 forintra csökkent, 502,0 millió forintos forgalomban. Az OTP 69 forinttal, 1,30 százalékkal, 5369 forintra erősödött, forgalma 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,72 százalékkal, 414 forintra esett, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter ára 32 forinttal, 0,81 százalékkal, 3984 forintra nőtt, forgalma 443,6 millió forintot ért el.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Nagyvilág - 2019. October 13., 20:11
Macron: a török támadásnak azonnal le kell állnia
Itthon - 2019. October 13., 20:10
Halálra gázoltak egy férfit Gyöngyösön