Miután Gyurcsány Ferenc szombaton beszédet mondott saját pártja kongresszusán, rövid időn belül a Fidesz és a Jobbik is szükségét érezte, hogy a 4 parlamenti képviselővel és semmilyen hatalommal nem rendelkező ellenzéki párt elnökét szidják. 

A Fidesz közleményében az áll, az ellenzéki politikus le akarja bontani a polgári berendezkedésért tett lépéseket, és visszarendezné a Gyurcsány-korszakot, amelyben soha nem a nemzeti érdekek és soha nem magyar családok érdekei érvényesültek, hanem mindig a multiké, a bankoké, és amely minden idők legkorruptabb kormányzása volt.

A Jobbik szerint a "bukott kormányfő" ma épp azokat az emberi szabadságjogokat kéri számon a Fideszen, melyeket ő maga miniszterelnökként éppúgy semmibe vett. Gyurcsány miniszterelnöksége alatt a tiltakozók ugyanolyan egzisztenciális megfélemlítésnek, rendőri vegzálásnak voltak kitéve, mint azok, akik ma Orbán rendszere ellen tiltakoznak. Orbán és Gyurcsány alatt a korrupció elképesztő méreteket öltött, mely mára felemésztette az országot.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
A fidesznyik csürhe felé: - pofátokat befogni, szarházi korrupt disznók, Gyurcsány idején nem kellett tolmácsot kérni, nem készültek portrék közpénzen a helyi csicskákról, nem hordták szét a nemzet műkincseit...és lehetne folytatni !

A nyilasok felé: - pofátokat befogni, szarháziak, Gyurcsány nem tapsolt a nyilas, ócska, magamutogatós felvonulósokhoz, a náci csicska "becsület napja" és az amatőr "kitörés napja" nevű dzsemborihoz...és lehetne folytatni !
verum
Fidesz-Kerszténydemokrata-Jobbik koalíció.
Fideszre szavazók, lehet meggondolni!
glorianna
@verum: Sajnálom, hogy nem lehet több "tetszik"-et kattintani :)
Desischado
Már csak nevetek, már megint Gyurcsány. Ezek úgy félnek tőle, mint az ördög a tömjénfüsttől! Szánalmas. Bár ebből is látszik, hogy a fidesz és a jobbik mennyire egy alomból valók!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ha már eddig legörgetett...