Novemberben részletesen beszámoltunk annak a váci mentősnek a történetéről, aki még 2016-ban munkaruhában elment egy idős házaspárhoz, vérnyomást mért, majd kirabolta az időseket. Az ügyésszég szerint egyiküket egy gézszalaggal fojtogatta. Az eset azért volt érthetetlen, mert a váci mentős megbecsült tagja volt a helyi állomásnak, korábban több ember életét is megmentette, még a helyi mentősbálon is ő gyűjtötte az adományokat. A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy a férfinak súlyos anyagi problémái voltak, és abban reménykedett, hogy az idősektől komoly összeget zsákmányolhat. Azt mondta, bántani sosem akarta őket, végül meg is ijedt a saját tettétől, és elrohant. A Budapest Környéki Törvényszék kedden ítéletet hozott az ügyben, a férfit 10 év fegyházbüntetésre ítélték és örökre eltiltották a mentőzéstől.
10 évet kapott és örökre eltiltották a mentőzéstől az időseket fojtogató váci ápolót
Forrás:
444.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
- Érdemes kinézni az ablakon, szabad szemmel is látható a sarki fény
- Mikes Anna tényleg gyönyörűbb, mint Tóth Gabi? Krausz Gábor egy igazi mázlista a kommentelők szerint
- Nehezen alszik el és sokszor felébred? Tudatosan kerüljön bizonyos dolgokat.
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás