Az emlékezetpolitizálás foglyai

A különböző színezetű és szándékú ünnepi szónokok nem megemlékeznek a múltbéli eseményről, hanem magukat, pártjukat, sikereiket, vágyaikat fényezik. A szabadság szót hallva a magyarok többségének 1848–49 jut először az eszébe. A forradalom és szabadságharc másfél esztendeje különleges helyet tölt be a nemzet tudatában. Bukásoktól és tragédiáktól terhes történelmünkhöz általában kesergő pátosszal viszonyulunk, ám ’48 bukását-tragédiáját mégis reménykeltőnek és dicsőségesnek érezzük. Ami akkor történt, kicsit tisztább, fénylőbb, hősiesebb, lelkesítőbb, fennköltebb a kollektív emlékezetünkben, mint amilyen valójában volt. A forradalommal és szabadságharccal elnézőbbek vagyunk, mint más eseményekkel. Szeretnénk hinni, hogy csak rettenthetetlen hősök, makulátlan erkölcsű és jellemű hazafiak küzdöttek vállvetve, a legnagyobb egyetértésben, és kizárólag a haza üdve vezette őket a tengernyi gonosz ellenében. Persze tudjuk, de nem akarjuk hétköznapi tudássá tenni, hogy a forradalmárok és a...