Eltűnt egy 15 éves fiú a Balatonban Balatonvilágosnál, rendőrök és vízi mentők kutatnak utána – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombaton este.

Orbán Zoltán elmondta, hogy a ságvári fiú egy vízibicikli csúszdájáról csúszott a vízbe, majd elmerült a Club Aliga előtti vízterületen.

Egy 15 éves fiút keresnek a Balatonban, a Dunában is eltűnt egy férfi

A szintén a vízibiciklin tartózkodó nővére kiúszott a partra és ő hívott segítséget. A lány elmondása szerint testvére tudott úszni.

A fiút négy rendőrhajóval és a vízimentők két hajójával keresik, valamint helikopter is segíti a kutatást – közölte a szóvivő.

A Dunában is elmerült egy férfi

Elmerült egy férfi a Dunában Kisoroszinál, a kemping közelében szombaton délután – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel.

Csámpai Attila elmondta, hogy két fürdőző ember szorult segítségre, közülük a fiatalabbikat sikerült kimenteniük a helyszínen tartózkodóknak, de az idősebb férfi elmerült a folyóban.

Hozzátette, hogy az eltűnt ember keresését nagy erőkkel kezdték meg a szentendrei tűzoltók, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálata és a tűzoltóhajó is a helyszínre érkezett, valamint csatlakoztak a kereséshez a motorcsónakkal rendelkező helyi civilek.

(MTI)

Fotó: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél