A következő hónapokban írják alá a megállapodásokat.

A versenyszférában az idei átlagos béremelés mértéke várhatóan meghaladja majd az év végén megkötött megállapodásban foglalt nyolcszázalékos bérajánlást, és két számjegyű béremelés lehet 2019-ben is – mondta a Magyar Időknek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Az MTI szemléje szerint Parragh változatlanul a munkaerőhiány hat a keresetek dinamikus emelésére, ugyanakkor

vállalatmérettől is függ az emelés mértéke, a kis- és középvállalkozásoknál a minimálbér és a garantált bérminimum nyolc-nyolc százalékos emelése a meghatározó, míg a nagyvállalatok többet tudnak a bértömegre fordítani.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke a lapnak azt mondta, két számjegyű béremelést javasolnak a vállalati bértárgyalásokon, az eddig kötött megállapodások sikeresek, tíz százalék feletti 2019-es keresetnövelést rögzítenek. Hozzátette, hogy jellemzően a következő hónapokban írják alá a megállapodásokat.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke elmondta, szintén két számjegyű bérfejlesztés elérése a céljuk, ám figyelembe veszik a vállalatonként eltérő lehetőségeket. Megjegyezte, hogy a bérajánlásra nem hivatkoznak a tárgyalások során, mivel a minimálbér-megállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség – amelynek a Vasas is tagja – nem írta alá.

Iparkamara: Kétszámjegyű béremelés jöhet az idén

A Magyar Idők úgy tudja, jövő héten szerdán kezdődnek az állami cégek bérfejlesztésével kapcsolatos egyeztetések, első lépésben a munkáltatók és a szakszervezetek között, ezt követően születhet megállapodás a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán. Hozzátették:

a 2017-ben kötött, három évre szóló egyezség értelmében idén 5 százalékkal emelkednének a bérek az állami vállalatoknál, ám abban egyetértenek a felek, hogy a munkaerő megtartása érdekében ennél magasabb mértékre van szükség.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
TUDJUK! A narancsos haramiáknak, MINDEN ÉVBEN ANNYI!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél